Kisalföld logö

2018. 07. 17. kedd - Endre, Elek 18°C | 28°C Még több cikk.

Büszke a tanítványaira

A Fertőszentmiklós gárdája az egyetlen, amely a feljutását követően még nem esett ki alacsonyabb osztályba. Néhány évet az NB III-ban is eltöltöttek. A mostani gárdában tíz saját nevelésű futballista van.

labdarúgás

A szakosztály jelenlegi serdülőedzője, Lendvai Péter (53) labdarúgó-pályafutásának befejezése után (1980) elvégezte az akkori segédedzői tanfolyamot és 1989 óta napjainkig az utánpótlás területén dolgozik.
„ Rengeteg gyerekkel foglalkoztam az utóbbi évtizedekben. Ha végigböngészem a környékbeli csapatok összeállítását, szinte minden együttesben találok olyan játékost, aki nálam tanulta meg a labdarúgás alapjait. Ez egyrészt jó, mert látom a munkám eredményét, másrészt viszont nem, mert nem maradtak Fertőszentmiklóson. A mostani gárdában így is tíz saját nevelésű játékos szerepel, erre a korábbi években is büszkék voltunk. Kezdettől fogva részt veszünk a Bozsik-programban, a tehetséges gyerekeket a serdülőcsapathoz irányítjuk. Az elmúlt bajnokságban például veretlenül lettünk elsők a soproni csoportban, a megyei döntőben pedig a második helyet szerezték meg fiataljaink. Ebből a gárdából nyolc játékos került fel az ifjúsági csapathoz, közülük hárman már a felnőttekkel készülnek. A mai korosztály valamivel elmarad a korábbi évek csapatától, mert a jelenlegi bajnokságban csak a negyedik helyen állunk” – mondta Lendvai Péter.
A nevelőmunka eredményeként akad olyan is, aki nemcsak a hazai vagy a környékbeli csapatokban szerepel, hanem már magasabb osztályban is szóhoz jutott. Fertőszentmiklóson természetesen rájuk is büszkék.
„ Fülöp az ETO-hoz, Horváth Tamás és Bors Tamás az FC Sopronhoz, Matláry pedig a Győri Dózsába került. Számomra egyébként nem az a fontos, hogy rólam tudjanak meg valamit. Nekünk, utánpótlásedzőknek a gyerekek a legfontosabbak. Azt szeretném, ha a kiscsapatok, az utánpótlásgárdák eredményei is nyilvánosságot kapjanak, hogy gyerekkorukban is érezzék: figyelnek rájuk. Azt még szeretném elmondani, hogy ezt a nem kevés időt igénylő munkát nem végezhetném egy megértő, mindenben segítő családi háttér nélkül” – tette hozzá az edző.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A bikaviadal és a flamenco hazája

Az iszlám, ahogyan teret hódított, sorra érintkezésbe került a keresztények művészi hagyományaival.… Tovább olvasom