Kisalföld logö

2017. 01. 19. csütörtök - Sára, Márió -8°C | -1°C

Bush ugyanolyan veszélyesnek tartja Iránt, mint az al-Kaidát

George Bush amerikai elnök kedden zsarnoknak nevezte Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnököt, és leszögezte, hogy az iráni rendszernek nem szabad atomfegyverhez jutnia, mivel ugyanolyan veszélyes, mint az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat.
A síita szélsőségesség "ugyanolyan veszélyes, ugyanolyan ellenséges és ugyanolyan elszántan törekszik a hegemóniára a szélesebb Közel-Keleten, mint a szunnita szélsőségesség" – jelentette ki az amerikai elnök a terrorizmus elleni amerikai fellépést védelmező beszédében.

A síita szélsőségeseknek az is sikerült, ami az al-Kaidának nem: egy országot vettek az ellenőrzésük alá, nevezetesen Iránt 1979-ben – mondta George Bush beszédében, amelyben két hónappal a parlamenti választások előtt egyebek között ismét védelmébe vette az iraki háborút.

"Az iráni vezetők a Hezbollah támogatásával kinyilvánították, hogy ádáz ellenségei Amerikának" – mondta az elnök. Bush szokatlan hevességgel támadt Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnökre, aki szerinte arra szólította fel az amerikaiakat, hogy "hajoljanak meg az iráni nemzet nagysága előtt". "Amerika nem hajlik meg a zsarnokok előtt" – szögezte le az elnök.

"Az iráni rendszer és terrorista fogdmegjei megmutatták, hogy amerikaiakat akarnak gyilkolni, és a iráni rendszer jelenleg atomfegyverre kíván szert tenni. (...) A szabad világ nemzetei nem engedik meg Iránnak, hogy atomfegyvert gyártson" – tette hozzá Bush.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyerünk a bosnyák válogatott ellen?

Tovább olvasom