Kisalföld logö

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 13°C | 22°C Még több cikk.

Bush–Blair találkozó

az egyetértés jegyében

George Bush amerikai elnök és Tony Blair brit kormányfő, miután csütörtökön a washingtoni Fehér Házban egyeztettek a közös Irak-politikáról, a sajtó előtt egyetértettek: az iraki válság bármiféle rendezéséhez csökkenteni kell az izraeli–palesztin feszültséget.
Bush ezzel helyesnek ítélte a Baker–Hamilton bizottság előző nap nyilvánosságra hozott jelentésének vonatkozó javaslatát.
Az Irak-politika alternatíváit felvázoló kétpárti szakértői bizottság arra hívta fel a figyelmet: Irakban nem lehet javulást elérni anélkül, hogy az amerikai kormányzat ne tenne újabb lépéseket az izraeli–arab konfliktus rendezésének előmozdítására, és ne kezdődnének újabb egyeztetések Izraellel és a palesztinokkal, továbbá Libanonnal. Tony Blair azt hangsúlyozta, hogy a Közel-Keleten élő népek előtt is két út, a világi vagy vallásos diktatúra, illetve a demokrácia áll. Blair világossá tette: az iraki erőszak nem a véletlen műve, hanem előre eltervezett politika eredménye, az al-Kaida terrorhálózat összefogott a szunnita felkelőkkel, Irán pedig a síita milíciákkal.
Irakban 2003 óta 2920 amerikai katona vesztette életét. (mti)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Több mint sport

Nehéz lenne egyetlen jelzővel illetni mindazt, amit a taoista tai csi jelent. Több mint sport és nem… Tovább olvasom