Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Büntetőeljárás körhinta ügyben

Tök-Győr - Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt ismeretlen tettes ellen indított büntetőeljárást a rendőrség a vasárnap Tökön történt körhintabaleset ügyében. Az előzetes szakvélemény szerint ugyanis a hinta egy szakszerűtlenül hegesztett helyen törött el.
A Sziget Fesztiválon kilenc évvel ezelőtt történt halálos körhintabalesetben tavaly született jogerős ítélet. A bíróság a szakértői vélemény ellenére felmentette az üzemeltetőket. A múlt vasárnap ismét felborult a körhintája ugyanannak a mutatványosnak. A szerkezet a rendőrség szerint ugyanaz, mint amelyiknek két kocsija szakadt le 1999. augusztus 9-én a Szigeten.

A kilenc éve történt baleset áldozatának édesapja, dr. Író Béla a Kisalföldnek elmondta, a tragédiát akkor nem anyaghiba, hanem emberi hanyagság okozta. Az ügyben tavaly hoztak jogerős ítéletet, amelyben az áll, hogy a felelősség alól mindenkit felmentettek, holott az apa kezében van az a szakértői jelentés, amely egyértelműen leírja: a hibás felállítás és üzemeltetés miatt történt. A hinta „letalpalása" nem volt szabályos, ezért megsüllyedt, megbillent néhány centit, s a kocsik egy helyen nekiütköztek a pódiumnak. Az alulról érkező ütéstől a szerkezet leszakadt. Az ügyészség e szakvélemény alapján emelt vádat, majd ugyancsak az ügyészség azt visszavonta.

A Budaörsi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy a szakértő előzetes véleménye szerint a tömegszerencsétlenséget okozó baleset azért következhetett be, mert – mint fogalmazott – a körhintán talált régebben elvégzett hegesztés „a szakma szabályaitól nagyon messze volt".

A rendőrség foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt ismeretlen tettes ellen indított büntetőeljárást a töki falunapon történt körhintabaleset ügyében. A balesetben sérült 17 ember, főként gyerekek közül egy 20 éves nő életveszélyes állapotban van.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A legnépszerűbb fesztiválok

A fiatalokat nagy számban vonzó zenés rendezvények közül szinte mindegyiken találkozhatunk kulturális sátrakkal és programokkal, amelyek színesítik a felvonultatott repertoárt. Tovább olvasom