Kisalföld logö

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 16°C | 26°C Még több cikk.

Buja bájak

Katka és Jenny igazi kebelbarátnők. Az egyik férfimagazin felkérésére együttesen mutatták meg bájaikat!

Ágica, Anett, Szilvi, Pandora, Marcsi. A VV3 lányai szinte már kivétel nélkül megmutatták bájaikat, mindannyiukról készültek szexi képek valamelyik újságnak.

Katka és Jenny azonban egészen eddig nem álltak be a sorba. Most jött csak el az ideje, hogy a lányok megszabaduljanak a ruháiktól. Ők a villa után nagyon jó barátnők lettek, szinte természetes volt, hogy együtt vállalják ezt a kihívást is.

Bár rájuk sokára került sor, azért mindketten számítottak arra, hogy előbb-utóbb vetkőzniük kell.

-Mivel láttuk, hogy a többieket is fotózták már, játszottunk a gondolattal, és beszéltünk róla – meséli Jenny.

A lányok most a tettek mezejére léptek. Először külön-külön, majd együttes erővel kacérkodtak a fényképezőgéppel.

Bár kettőjük közül Jenny a fiatalabb, mégis ő volt az, aki könnyebben oldódott, Katka gátlásosabbnak bizonyult. Főleg, amikor a fotós arra kérte őket, mutassák meg, milyenek az igazi, testi-lelki jó barátnők.

-Amikor egyedül fotózott az István, könnyebb volt, mint amikor Jennyvel, mert az már túl intim nekem. És ha azt mondom valamire, hogy álljunk meg, akkor azt úgy is gondolom, és nem csinálom – mondja Katka.

Hogy mire gondolt Katka, azt mindenki döntse el saját maga. Egy biztos, azért így sem készültek éppen konzervatív felvételek.

-Nem akartunk leszbi képeket csinálni, viszont bensőséges képeket szerettünk volna, hiszen Jenny és Katka nagyon jó barátnők – mondja Polonyi István fotós.

-Kaptam ajánlatokat mind a cicimre, mind zsírleszívásra. De azt hiszem, 23 évesen pont elég fiatal vagyok ahhoz, hogy leugráljam vagy lefogykúrázzam. Ha negyven éves lennék, két gyerekkel, akkor valószínűleg belevágnék – meséli Katka.
 
Míg a nők általában a mellüket, a feneküket, vagy a szemüket szeretik a legjobban, addig Jenny egy kevésbé “népszerű" testrészét kedveli.

-Ami a legjobban tetszik magamon, és szép máson is, az a kis mélyedés itt a derekamon, szerintem szexi.

A pajkos Katkának ismerős lehetett a kanapén fekvés, legnagyobb dobását, emlékezetes afférját Frenkivel szintén fekve hajtotta végre, még a villában. A légyottot akkoriban sokan a szemére hányták, most utólag azonban már ő is józanabb a témával kapcsolatban.

-Először nagyon be voltam fordulva, aztán meg teljesen kifordultam magamból – mondja Katka.

Hogy Katka merre és hogyan szeret fordulni, arról talán új barátja mesélhetne sokat, ha nem lenne titok a személye. A bociszemű lány nem sokat szeret beszélni a párjáról, annyit árult el csak, hogy az egyik tévétársaság munkatársa.

-Régóta ismerjük egymást, de csak egy hónapja tart a szerelem – árulja el szűkszavúan.

Teljesen más a helyzet Jennyvel: ő már régóta nem találja a szerelmet. Pedig a húsz éves lányt elől-hátul igen szemrevaló teremtés, a fenekét például egy tetoválás is díszíti.

-Ez egy hirtelen ötlet volt. Anyámnak azt mondtam, hogy tanulok, aztán elmentem megcsináltatni, két óra alatt kész lett. Sajnos nem sikerült túl jól, úgyhogy most megyek majd javíttatni.

A lányok nagy reményekkel tekintenek a jövőbe, ezzel a fotózással is készülő zenei produkciójukra kívánták felhívni a figyelmet. Hát, elnézve buja bájaikat, az biztos, hogy sajátos “dupla dinamitjuk" igazi nagy durranás lesz!

 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Olaszország a második számú küldőország lett

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai alapján 2004-ben az olasz turisták által… Tovább olvasom