Kisalföld logö

2017. 02. 25. szombat - Géza -1°C | 8°C Még több cikk.

Budapesti járatokat is érint a francia légi irányítók csütörtöki sztrájkja

Csütörtökön az Air France Budapestről Párizsba közlekedő járatai közül kettőt, a Párizsból Budapestre közlekedők közül pedig szintén kettőt töröltek.
Folytatódik csütörtökön a légiforgalmi irányítók sztrájkja Franciaországban: a járatok felét a francia légiforgalmi felügyelet (DGAC) kérésére előzetesen törölték a légitársaságok.

A törvény alapján a francia légi irányítók kötelesek minimum szolgáltatást nyújtani, azaz a forgalom legalább 50 százalékát biztosítaniuk kell.

A káoszt és a nagyobb késéseket elkerülendő a DGAC elővigyázatosságból szerdán arra kérte a légitársaságokat, hogy a járataik legalább felét előzetesen töröljék. Az utasokat arra kérik, hogy indulás előtt tájékozódjanak légitársaságuknál. Elképzelhető, hogy a nap folyamán jelentősebb késések alakulnak ki.

A munkabeszüntetés szerdán kezdődött, akkor a dolgozók 36 százaléka csatlakozott hozzá, és a DGAC szóvivője szerint "csütörtök reggel is még elég jelentős volt" a sztrájk hatása, a párizsi Roissy, a nizzai, a toulouse-i, a nantes-i és a bordeaux-i repülőtereken 30-50 perces késéseket okozott az induló járatoknál.

A legnagyobb repülőtéren, a Roissyn csütörtökre tervezett 900 járatnak a 42 százalékát törölték előzetesen, de csütörtök délelőtt hirtelen egyetlen járatot sem töröltek. A másik párizsi repülőtéren, az Orlyn hasonló a helyzet: a szerdán bejelentetteknek megfelelően a járatok fele közlekedik.

Az Air France francia légitársaság elővigyázatosságból a járatainak hetven százalékát törölte.

A Budapest Airport járatinformációs rendszere szerint csütörtökön az Air France Budapestről Párizsba közlekedő járatai közül nem indult el 10 óra 10 perckor az AF 1395-es járat, és törölték a 18 óra 25-percre tervezett AF 1495-ös járatot is. A Párizsból Budapestre közlekedő járatok közül törölték a 7 óra 15 perces indulással tervezett AF 1394-es járatot, valamint az AF 1494-es járatot, amelynek 17 óra 40 perckor kellene Budapestre megérkeznie. Az Air France fapados légitársaságának, a Transaviának a reggeli budapesti járata sem közlekedett.

Az Easyjet fapados légitársaság több mint kétszáz járatát törölte csütörtökön, de a budapesti járatát elindítja.

A legjelentősebb vidéki repülőtéren, Nizzában a járatok 44 százaléka nem indul el az eredetileg tervezett 157-ből. Szerdán csak a járatok negyedét törölték.

A legrosszabb Montpellier-ben a helyzet, ahol minden járatot töröltek. Lyonban a járatok 46, Toulouse-ban 50, Marseille-ben 30 százaléka nem közlekedik.

A mintegy négyezer légiirányító legnagyobb szakszervezete (SNCTA) április 8-9-re, április 16-tól 18-ig és április 29-től május 2-ig hirdetett munkabeszüntetést. A szakszervezet tárgyalásokat követel a munkaszervezés kérdéseiről és nem támogatja a légiirányítók nyugdíjkorhatárának megemelését a jelenlegi 57-ről 59 évre.

A sztrájk csütörtök este befejeződik, a felek április 13-án ülnek tárgyalóasztalhoz.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kedden bukott le, csütörtökön elítélték az embercsempészt

A férfi kedd éjjel az M7-es autópálya egyik pihenőhelyénél bukott le, járművében afgán… Tovább olvasom