Kisalföld logö

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 11°C | 21°C Még több cikk.

Búcsú az Uniontexttől

Több mint száz alkalmazottnak búcsúznia kell az Uniontext kft.-től. A távozó dolgozók, főleg az asszonyok elkeserítőnek tartják helyzetüket: évtizedek alatt megszokott helyüket kell elhagyniuk és kilátásaik se rózsásak.
A felszámolás alatt álló győri textilipari cég eszközeinek, készleteinek eladása csak háromszáz alkalmazottnak hozott kedvező fordulatot. Pket a márkanévvel együtt átveszi az új tulajdonos, ám az Uniontext több mint száz dolgozójának új állást kell keresnie. Az előzetes értesítést már megkapták munkahelyük megszűnéséről. Abban reménykednek, hogy jobban járnak, mint a fonodából távozók, mert az ígéretek szerint járandóságaikat, végkielégítésüket megkapják. Ám helyzetük így is bizonytalan és elkeserítő.

Czéhmeisterné Horváth Gizella nemcsak pénzkereseti lehetőségének elvesztése miatt bánatos. Az Uniontextet mint második otthonát siratja. 36 évvel ezelőtt, 15 évesen került a szövőüzembe. Akkor úgy vélte, valóra vált, amiért imádkozott. A gyárban tanulási szándékát támogatták, igyekezetét elismerték. Ez szerinte a szakszervezeti csoport működésének is köszönhető. Úgy véli, az érdekképviselet kiállt a munkavállalókért, most viszont reményvesztett. Gyerekei még tanulnak, kellene a pénz, de 52 évesen rosszak az elhelyezkedési esélyei. Csalódás csak azért nem érheti, mert tudja, ha talál is helyet, a kizsákmányolás vár rá.

– Nem hiszem, hogy az eddigihez hasonló, a szakmámnak, a végzettségemnek megfelelő, tisztességes fizetéssel járó állásra lelek. Hiszen a hirdetések alapján még a takarítónak, a kertgondozónak is idegen nyelven kell beszélnie – mondta el Nagy Péterné, akinek szintén a győri szövőüzem volt az első munkahelye. Nála valamivel jobbak a kilátásai Burányi Pálnak. A férfi ugyancsak több mint három évtizeden át dolgozott a textiliparban, ezért ragaszkodott az Uniontexthez, ám alapszakmája géplakatos, ezért valószínűleg el tud helyezkedni. Csiszár Lajosné viszont, aki üzemi baleset következtében került táppénzre, kora miatt és nyelvtudás hiányában kilátástalannak érzi helyzetét.


Kapcsolódó cikkek >>

Csődben a győri Uniontext Kft. (2003-03-03) >>
Elkelt az Uniontext (2003-06-30) >>
Felszámolás az Uniontextnél (2003-03-10) >>

Ismét elbocsátás (2003-03-30) >>
Mentőöv az Uniontextnek (2003-03-19) >>
Sorskérdés ötszáz család számára (2003-03-30) >>
Tiltakozás az árverés ellen (2003-03-07) >>
Uniontext Kft.: aggódó dolgozók (2002-11-25) >>

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Holokauszt kiállítás Budapesten, Auschwitzban, Washingtonban

Az 1944-es vészkorszak eseményeiről Budapesten, Auschwitzban és Washingtonban nyíló kiállításokkal… Tovább olvasom