Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

Búcsú a tanárnőtől

Áts Hedvig 1959-től 1963-ig a Bercsényi Miklós Gimnáziumban végzett osztály osztályfőnöke volt. Január 23-án elhunyt. Négy évvel ezelőtt, a 40 éves érettségi találkozón elhatároztuk, hogy azt követően azt minden évben megismételjük. Ez így is történt. Legutóbb, tavaly októberben nem tudhattuk, hogy ez volt az utolsó közös összejövetelünk, amelyen Hédi néni is részt vehetett. A gimnáziumi évek alatt magyar nyelvet és irodalmat tanított. Meghatározó volt tanáregyénisége, érdekünkben tevékenykedett, igyekezett csiszolni mondatainkat, gondolatainkat. Nagy természetbarát volt, nemcsak kirándulásokat szervezett az osztálynak, hanem több osztálytársunkkal megkedveltette a tájfutást, amelyet néhányan versenysportként folytattunk. Erősítette akaraterőnket azzal, hogy az osztályfőnöki órákon híres emberek küzdelméről, felfedezéseiről beszélt nekünk. A mi osztályunk volt az, amelyik kísérleti jelleggel 5+1 rendszerben folytatta tanulmán yait, azaz öt nap tanulást követően a hatodik napon szakmai gyakorlaton vettünk részt a hajdani Célgépgyárban és a Csipkegyárban. Tanárnőnk elhunytával elveszítettük a gimnáziumi éveinkhez kötő legerősebb kapcsolatunkat, de hálás emlékezetünk őrizni fogja, mert életünk részévé lett. Kedves tanárnő, kedves Hédi néni, isten vele! Az osztálytársak nevében:

Szabó János, Győr
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Biztosítási csalás

Az egyik biztosító nagyobb értékre elkövetett csalás kísérlete miatt tett feljelentést egy győri és… Tovább olvasom