Kisalföld logö

2018. 06. 25. hétfő - Vilmos 14°C | 22°C Még több cikk.

Brutális és kockázatos a kormány magán-nyugdíjpénztári döntése

"Brutálisnak" és kockázatosnak nevezték az MTI által megkérdezett banki elemzők a kormány magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos döntését, amely a megkérdezettek szerint fenntarthatósági, alkotmányossági aggályokat vet fel, forintgyengüléssel és hozamemelkedéssel is járhat.

Árokszállási Zoltán, az Erste Bank elemzője szerint a Matolcsy György által bejelentett intézkedésekre senki nem számított. Úgy vélte, az, hogy a magánpillérben maradók és az államiba átlépők között a törvény különbséget tenne a nyugdíjjogosultság szempontjából, alkotmányba ütközhet.

Az elemző elképzelhetőnek nevezte, hogy a drasztikus lépéssel a kormány időt akar nyerni, kisebb teret szán a reformokra, noha a tervezett lépések strukturális átalakítások nélkül súlyos fenntarthatósági kockázattal járnak.

Árokszállási Zoltán túlzottan optimistának nevezte a nemzetgazdasági miniszter számításait, miszerint a magán-nyugdíjpénztári vagyon egy részének felhasználása az államadósság csökkentésére középtávon évi 300-400 milliárd forinttal mérsékelheti a költségvetés kamatterheit. Ezzel szemben úgy vélte: ha a 21 ezer milliárd forintos államadósságból 1500-2000 milliárdot, az államadósság egytizedét konszolidálják, az nem csökkenti az évi 1000-1500 milliárd forint kamatkiadást a miniszter által említett mértékben. Ehhez arra is szükség lenne, hogy a hozamok csökkenjenek. Most azonban éppen ellenkező a helyzet - tette hozzá.

Kétségtelennek nevezte, hogy a költségvetést a következő egy-két évre az intézkedés rendezi. Ezzel együtt hosszú távon sérül a fenntarthatóság, a magánpénztáraktól átvett eszközök egy részének pénzzé konvertálása eladói nyomást okozhat, csökkenhetnek a részvényárfolyamok, gyengülhet a forint, emelkedhetnek a hozamok.

Nagyon veszélyesnek nevezte az elemző azt is, hogy a kormány folyó kiadásokra fordítja a felhalmozott megtakarítás egy részét. Úgy vélte, a bejelentett intézkedések olyan kockázatokkal járnak, amelyek szükségessé teszik a nyugdíjrendszer reformját. Jövőre egyértelműen egyensúlyba kerülhet a nyugdíjkassza az 530 milliárd forintos vagyonátcsoportosításból, 2012-re azonban a kormány már csak 250 milliárd forintra számít a magánpénztárakból és nem lehet látni, hogy a nyugdíjkassza egyensúlyához még szükséges 280 milliárd honnan érkezne - figyelmeztetett.

Matolcsy György ugyan azzal számol, hogy a nyugdíjalap "lyukait" a GDP növekedése is szűkíti, ám a kormány az adócsökkentésekkel akkora "lyukat" ütött a büdzsén, aminek befedésére a gazdasági növekedés nem elég - tette hozzá.

Hangsúlyozta azt is: az egyedi számlákra kerülő megtakarítás csak virtuális vagyont jelent, hiszen azt a kormány másra fordítja, így az egyéni számla tulajdonképpen egy nyugdíjígérvény. "Nehéz azt garantálni, hogy ez az ígérvény 30 év múlva is beváltható lesz, nem dönt-e máshogy az addigi kormányok egyike" - fűzte hozzá.

Barta György, a CIB Bank elemzője elmondta: a jövő évi plusz bevétel miatti aggodalmak ugyan azonnal elszálltak a Matolcsy György által bejelentett "ösztönzők" megismerésével, a távolabbi jövő azonban egyre bizonytalanabb. Előbb-utóbb szüksége lesz a nyugdíjrendszernek egy "plusz lábra", mert a felosztó-kirovó rendszer hosszú távon nem fenntartható - hangsúlyozta. Úgy vélte, hogy ennek bejelentésére akár februárban is sor kerülhet, legalábbis ekkorra ígérte a nemzetgazdasági miniszter a reformok ismertetését, közöttük a nyugdíjét is.

A magánnyugdíjpénztáraktól átvett vagyont a kormány csak óvatosan "engedheti" a piacra, de mindenképpen eladói nyomást jelenthet - jegyezte meg.

Az államháztartási hiánycél jövő évi teljesítése az elemző szerint nem kérdéses, sőt, ha az EU úgy dönt, hogy egyszerre kell a bevételeket elszámolni még többlet is lehet. 2013-tól azonban jelentősen nő a bizonytalanság - tette hozzá.

Olvasóink írták

  • 14. load 2010. november 27. 00:00
    „10. Etalon
    Stumpf sem helyreigazítást, sem kártérítést nem kért.
    Ő tudja, hogy miért.
    Te mit gondolsz?”
  • 13. gjozsi88 2010. november 26. 17:20
    „áron!
    Mi lesz, ha a próbálkozás nem jön be...?
    Mert ahhoz, hogy a teljesen állami nyugdij fenntartható legyen szükség lesz 1 millió munkahelyre és 1 millió gyerekre, miközben a környező országok gazdasága néhány év múlva kezdődően a nyugdij kifizetéseik csökkenő kötelezettsége miatt egyre kevesebbet kell kivenniük a gazdaságukból....a teljes kifutás idő után csak 75%-ot, mig nekünk végig a 100%-ot!
    Szerinted hol fog munkahely lenni, hova mennek a befektetők....?
    Szlovákiába...!
    Miért lesz fenntartható a most kitalált Fideszes rendszer....?
    Erre még Matolcsy sem mert válaszolni....!”
  • 12. prettywoman 2010. november 26. 16:19
    „Etalon! Nem tudom, melyik NYP-nál vagy. Én minden évben megkapom az egyenlegemet. A 2008-as válságot követően valóban a jóváírások zöme negatív volt. Viszont a következő évben nem fizettem be mérgembe egy vasat sem, mégis majdnem 100 ezer forinttal gyarapodott a számla. Hosszú távon kiegyenlítődik. Ezért is nem vettek ki azonnal a pénzt, mint sokan, akik rohantak, kivették és hatalmasat buktak rajta. Ja, elfelejtettem mondani,hogy most önkéntes nyp.-ról beszélek. Ugyanez igaz a tőzsdei alapú befektetésekre is. A páromnak pont a válság kirobbanása előtt pár héttel járt le a biztosítása. Ez egy életbiztosítással egybekötött befektetés volt, még én kötöttem neki. A pénzt zömmel részvényekbe tette, kis részét állampapírba. Mikor lejárt a szerződés, kb. 610 000,- Ft-ot kapott volna, ha felveszi. Mondtam neki, hogy ne tegye, várja meg, míg megerősödik. Kb. egy évvel később felvettük a pénzt, majdnem egymillió forint volt. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy hosszú távon biztosan kiegyenlítődik a dolog. Csak nem szabad ész nélkül kivenni a pénzeket, az a lényeg.
    De hogy ezzel most mi lesz, én sem tudom, mert ez nagyon zsarolásszagú dolog. Hogy ha maradok, elvesztem az állami befizetéseket. Hogy veszthetem el? Ki vesz magának új autót belőle? Szerintem ez teljesen törvénytelen. Illetve nemcsak szerintem. Egyébként még valahol azt is megérteném, ha azt mondják, hogy válaszd csak az egyiket (bár nekem ez nem tetszene, hadd menjen több helyre a pénz). De az, hogy az egyiket elvesszük tőled, ha nem azt választod, azért az durva. Nagyon durva. A legsötétebb diktatúrát idézi.”
  • 11. prettywoman 2010. november 26. 16:05
    „A forintgyengülés már megtörtént. Épp ma néztem, már tegnaphoz képest is sokkal rosszabb lett.”
  • 10. Etalon 2010. november 26. 15:38
    „Princz Gábort, a Postabank egykori elnök-vezérigazgatóját és hat egykori vezető beosztású munkatársát eredetileg azzal vádolták meg, hogy 1995 és 1997 között szándékosan megszegték törvényi kötelezettségeiket

    Sajtó-helyreigazítást kér, és kártérítési pert fontolgat a Népszabadság ellen Stumpf István, az Orbán-kormány kancelláriaminisztere. A lap csütörtöki száma szerint ő állította le a Postabank konszolidációját vizsgáló KEHI-ellenőrzést, mivel kiderült volna, hogy milliárdos cégvagyon került Fidesz-közeli személyekhez. Stumpf István azt mondja, hogy nem rendelt el ilyet, a lapban közölt levélmásolat sem valódi.

    Erről ennyit”
  • 9. load 2010. november 26. 14:16
    „8. Etalon
    ,,Persze a bankokat megvédték a csődtől - a mi adónkból."
    Bizonyára fiatal vagy és nem emlékszel a Postabank 174 milliárdos konszolidációjára.
    Emlékeztetőül csak annyi, hogy 1998 és 2002 között zajlott, botrányos körülmények között. Amikor a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálni akarta, de Stumpf István (akkori kancellária miniszter) a vizsgálatokat leállíttatta.”
  • 8. Etalon 2010. november 26. 11:33
    „Ja, nem itt tartanánk ha 2002-ben a vörösök meg a kékek nem nem pancsolnak bele a levesünkbe.
    Jól elintézték az országot 8 év alatt.
    Persze a bankokat megvédték a csődtől - a mi adónkból. Meg hatalmas nyereségük lett - ugyan miből? Most ha 8 éves áldásos tevékenységük miatt, majd az állam csődbe megy mert a nyugdíjakat nem tudja miből fizetni, akkor majd a bankok is megteszik ezt a gesztust? Vagy menekülnek amerre látnak az elégedett tagjaik pénzével. Na ezt mentsd el.”
  • 7. Jerry 2010. november 26. 08:03
    „áron,mentsd el a hsz-edet, és mikor nyugdíjba mennél olvasd el újra.Akkor fogsz majd rájönni, hogy "hőn szeretett " narancsosaid hogyan átvágtak. Akkor majd abból az állami nyugdíjból próbálsz majd megélni amit a fizetésedből meghagynak Amikor tapsolni próbálsz a fideszes fiuknak nagyon vigyázz, nehogy elejts a kolduláshoz használt kalapodat.”
  • 6. áron 2010. november 26. 07:34
    „Kedves ejepatkány!
    Tetszik a sokatmondó névválasztásod!
    Neked tényleg Ferkó való!
    Aki kormányoz és próbál generációkon átívelő, középtávú ("neadjisten" hosszútávú) döntésket hozni, azt Te zsigerből utálod és míg a világ világ ez így is marad. Azt már régen feladtam, hogy az ilyen gondolkodású embereket, mint amilyen Te vagy - megpróbáljam kijózanítani, áthangolni. Das geht nicht!!! Arra még az anyaföld se képes! Sírni pedig én akkor fogok (méginkább zokogni), ha Te és a Hozzád hasonlóan gondolkodók visszareklamáljátok a nyakunkra az elmúlt 8 év tehetetlenkedő, a gerinctelenségtől kilométerekre bűzlő, hiteltelen rablóbandáját. Nem vitatom, hogy vsz. (és egyben sajnos!) az általam is "hőnszeretett" FIDESZ sem fog hibátlanul politizálni, de összehasonlításban lényegesen értékelvűbben és felelősebben fog kormányozni, mint a koncepciótlan, gyakorlatilag csak a magánérdekek érvényesítéséhez értő előző garnitúra. Ebben meglehetősen biztos vagyok! Ha személyesen ismernél, akkor tudnád, hogy ekkora jelentőségű ügyekben nem szoktam tévedni. Még ennél lényegesen kevésbé fontos dolgokban is igyekszem ugyanis felelősen gondolkodni. Eddig sikerült. Ha rajtam mólt volna, akkor Magyarország 2002 után nem ezt az utat választotta volna, de tudod mit? Spongyát rá!”
  • 5. Etalon 2010. november 25. 19:51
    „Ejepatkány!
    Nem aggódom, nekem fizet senki hogy a szekerét toljam.”
  • 4. Ejepatkány 2010. november 25. 19:40
    „Etalon!
    Ne aggodj a FIDESZ eltünteti a maradékot is.Sötét, kapzsi, hatalom éhes banda.
    Dehát ez kell a magyarnak ,élet és munkatapasztalat nélküli nagyszáju senkikre biztátok a HAZÁT! Sirtok ti még a hön szeretett FIDESZ baromságai miatt!”
  • 3. Etalon 2010. november 25. 19:21
    „Ahhoz képest hogy eltűnt befizetéseim egyharmada, nagyon bizakodó a magánnyugdíjpénztár, arra vonatkozóan, hogy majd jobban kezeli pénzemet mint az állam. Mindamellett nem is emlékszem mikor kaptam egyenlegértesítőt, és nem értem, hogy ügyfélkapus regisztrációval, biztonsági kóddal miért nem férek hozzá a magán nyugdíjpénztári számlám információihoz. Se a Taj számom se az adóazonosítóm nem jó -- RÖHEJ”
  • 2. gjozsi88 2010. november 25. 18:26
    „szocdem!
    A kamatkiadáson nálunk senki nem osztozik, az a külföldi befektetők kockázati felára és befektetéseik hozama...!
    Nézd meg, ha nem lenne Magyarországon külföldi tőke, hol tartanánk...!
    Még velük is le vagyunk maradva....!
    Persza ezt a vitát már többször félbe hagytad, mikor megcáfoltad saját magadat...most újra kezded!”
  • 1. szocdem 2010. november 25. 17:42
    „az évi 1000-1500 milliárd forint kamatkiadást

    HA ezen a kamatbevételen 50-50 %-ban osztoznak a Fidesz, és az MSZP mögött álló nemzetek felett álló neolibsi bandák, akkor világos, hogy nagyjából évi 10 ezer milliárd Ft többletfogyasztásra van szükség ahhoz hogy kompenzálni tudjuk az adósságot. Na de 25 ezres segéllye, 50 ezres netto minimálbérrel, meg 3 millió munkanélkülivel ezt hogy is akarják elérni??? LEHETETLEN HA NEM VESSZÜK ÁT A NYUGATI SZOCIÁLIS ÁLLAMOK MODELLJÉT!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ugyanaz a híradó megy a Dunán és az MTV-ben?

Meg kell szüntetni a párhuzamosságokat a közszolgálati média tartalom-előállításában a… Tovább olvasom