Kisalföld logö

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 21°C | 34°C Még több cikk.

Brutál! Fejszével támadt az intézkedő rendőrre egy férfi

Fejszével támadt az intézkedő rendőrre egy férfi Hosszúvízen; a rendőr a fenyegetőző férfit lefújta könnygázzal, majd megbilincselte.

A rendőr egy kisebb bűncselekmény miatt akart intézkedni a férfi ellen, akit a lakásán keresett fel.

A sonline. hu ügyészségi közleményre hivatkozva számolt be a szerdán este történtekről. A Kaposvári Nyomozó Ügyészség a férfit hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki, majd őrizetbe vette és indítványozta az előzetes letartóztatását a Kaposvári Városi Bíróságon - olvasható a megyei napilap honlapján.

Az MTI szerette volna megkérdezni a Somogyi Hírlapot tájékozató Somogy Megyei Főügyészséget, amelynek közleménye az országos médiumok helyi tudósítóihoz, így az MTI-hez sem jutott el, de a szóvivőt nem tudta elérni.

Képünk illusztráció!

Olvasóink írták

  • 15. Szilágyi_Zsolt 2009. október 12. 13:54
    „<moderálva> Mert sérti a cigányok érzékenységét? Ismét leírom: az én érzékenységemet pedig az sérti, hogy a leírt történet egyáltalán megeshetett!”
  • 14. kolombela 2009. október 09. 19:05
    „Azért lehet ebben az országban rendet csinálni, a cigányokat megregulázni, csak erős elkötelezettség kell hozzá.

    "Megdöbbentő adatok - a jobbikos polgármester gyakorlatilag felszámolta a kafferbűnözést Érpatakon

    Megdöbbentő adatokat tartalmaz az a feljegyzés, amely a Nyíregyházától 25 kilométerre fekvő Érpatakról érkezett a Magyar Nemzet szerkesztőségébe. 2008 márciusától - az országos állapotoktól jócskán eltérve - a bűncselekmények felderítési mutatója 5-ről 75 százalékra emelkedett, a törvénybe ütköző tettek száma 60 százalékkal csökkent, a kerti és terménylopásokat csaknem 100 százalékosan sikerült visszaszorítani. A számok magukért beszélnek. Csoda történt Érpatakon, megoldás a C-típusú bűnözésre?
    A zsideszes MNO alábbi cikkéből "csupán" az maradt ki - nyilván "véletlenül", hogy a polgármester jobbikos. Pontosabban anno papíron függetlenként győzött a faluban, de Érpatak polgármestere nem csupán közleményben állt ki a jövőbeni csendőrség magját képező hazafiak mellett, de már 2007-ben, Árpád-ünnepség keretében meghívta a Magyar Gárdát és a Jobbikot egy kis felvonulásra, a Nemzeti Őrsereggel együtt, ahol a polgármester Árpád-sávos karszalagban haladt a felvonulók mellett - jajveszékeltek is a cionista médiumok, hogy itten bizony holokauszt meg pogrom lesz, ha így megy tovább... Hát, ez nem történt meg, lett helyette viszont rend, béke és nyugalom.
    Jellemző, hogy az adófizetők pénzén élősködő helyi cigány önkormányzat (maffia) ellentüntetett. Persze hiába. A lényeg, a helyi magyar összefogás sikeres volt, egy súlyosan mokkafertőzött faluban is, amely példával szolgálhat az egész hazának.
    Orosz Mihály Zoltán, az 1800 lelkes szabolcsi település (Kuruc.info: jobbikos, e tényt, ismét hangsúlyozzuk, a narancsos lap "elfelejtette" megírni) polgármestere az MNO érdeklődésére néhány részletet ismertetett abból a folyamatból, amellyel másfél év alatt ezeket az eredményeket produkálni tudták. Orosz szerint minden azzal kezdődött, hogy a sok panasznak eredménye lett, és lecserélték a helyi körzeti megbízottakat, akik meglehetősen kényelmesen dolgoztak, volt, amikor a hívás után öt órával jelentek csak meg a bűntett helyszínén. A polgármester szerint ezek a rendőrök ,,misztifikálták" az érpataki bűnözőket, és azt hangoztatták, hogy oda nem is érdemes kimenni, ott úgysem lesz meg a tettes.
    Most az öt új rendőr közül ketten állandóan a településen járőröznek, és a polgármester szerint is jól teszik a dolgukat. Itt nem divat ama országosan jellemző hozzáállás, hogy 20 000 forint értékhatár alatt bajlódjon csak a jegyző a szabálysértésekkel, hajtsa be a behajthatatlan büntetéseket. Tettenérés esetén akár 2 ezer forintos ügyben is rendőri intézkedés történik - erre egyébként a rendőrnek lehetősége is van -, és esetenként a 72 órás elzárás után bíróság elé is kerülhet az elkövető. Orosz nagy jelentőséget tulajdonít annak is, hogy a településen minden szabálysértést rögzítenek. Ennek köszönhetően a ,,hivatali cirkuszolások" is megszűntek. A polgármesteri autóban is mindig ott van a kamera, a fényképezőgép és a diktafon, de kameráznak a július elsejétől csatasorba állított mezőőrök is, akik a településvezető szerint akár éjjel is figyelik a veszélyeztetett helyeket. Eddig 180 esetben intézkedtek, meg is szűnt a korábban mindennapos (Kuruc.info: a minden bizonnyal eszkimókhoz köthető) tolvajlás az érpataki határban.
    Érpatakon gyakorlatilag megszűnt a garázdaság és a másokat zavaró, megbotránkoztató részegeskedés is. Önkormányzati rendelet tiltja a közterületi szeszfogyasztást, és ezt a hivatal szigorúan be is tartatja. Orosz csak egy esetet említ: augusztus 20-án ünnepelték a helyi cigányok a romagyilkosságok tetteseinek elfogását az egyik kocsma előtt. Este tízkor érkezett hozzá a panasz a hangos zene miatt. Kétszer figyelmeztette is a kocsmárost, de néhány perc múlva ismét hangos volt a társaság. Harmadszorra már a rendőrök érkeztek a helyszínre, akik véget is vetettek az élő zenével kísért mulatozásnak. Ugyanakkor a polgármester azt is elmondta: büszke arra, hogy bár az érpataki romák is járőröztek az augusztusi félelem napjaiban, de a településen nem volt önbíráskodás, nem szorítottak le egyetlen autót sem.
    Ezek után Orosz büszkén számolt be arról is, hogy míg korábban az idősek nem mertek a boltba sem elmenni, mert közben kifosztották a házukat (Kuruc.info: nyilván a norvégok), most nyugdíjasklubba járnak gyógytornára, és az asszonykórusban énekelnek. Fontosnak tartotta megjegyezni azt is, hogy kivilágítatlan biciklist sem lehet látni már a faluban. Ezt úgy oldották meg, hogy biciklilámpákat vásároltak, melyeket a rendőrök osztogattak egy hónapig a szabálysértőknek. Csak ezután kezdtek volna büntetni, de erre már nem volt szükség Érpatakon.
    Végül kérdésünkre a települést 2005-től vezető Orosz Mihály Zoltán elmondta, hogy természetesen sokszor megfenyegették, egyszer majdnem a szemét is kiverték, de szerinte belátták már, hogy nem érnek el semmilyen eredményt ezekkel a módszerekkel.
    Kuruc.info vélemény: A fentiekből jól látható, hogy van megoldás. Jórészt nem is a pénzen, hanem a hozzáálláson, a tenni akaráson múlik az egész. A Jobbik azt hirdeti: ha hatalomra kerül, felszámolja a cigánybűnözést. Sokan kétkedhettek ebben - egészen idáig, ugyanis itt a bizonyíték, hogy megoldható a probléma. Egy polgármesternek igenis van eszköz a kezében, amivel élhetővé és biztonságossá teheti települését.
    Ne feledjük, hogy évek óta fideszesek irányítják az önkormányzatok többségét, a polgármestereik mégsem tettek semmit - noha bőven lenne rá lehetőségük, hogy gátat szabjanak a féktelen segélyezésnek és a megélhetési szaporodásnak, hogy fellépjenek a mindenkit terrorizáló cigány famíliákkal szemben - de nem... Ők mélyen hallgatnak ezügyben - szemben mondjuk Szepessy Zsolt (Monok), Mali Zoltán vagy Orosz Mihály (Érpatak) polgármesterekkel. Ezt nem árt szem előtt tartani a következő választásnál. Ha a Fidesz nyer, azt fogják tenni a cigányügyben, amit eddig: semmit. A jobbikos polgármester viszont velük szemben hamar rendet vágott saját településén.
    Orbán Viktor a mai napig (!) tagadja a cigánybűnözés létét, ráadásul a soraikban a Parlamentben egy börtönt is megjárt köztörvényes cigánybűnöző található Farkas Flórián személyében, aki "rejtélyes" módon a gengszterváltás után köztársasági kegyelemben részesült, és megúszta az újabb sikkasztását felelősségrevonás nélkül... Persze az ügyet 30 évre titkosították.
    (<moderálva> az MNO cenzúrázott cikkét korrigálva)"”
  • 13. Csetneky 2009. október 09. 15:12
    „Ha fejszével támad, akkor a rendőr életét közvetlenül veszélyezteti, tehát jogos a figyelmeztető lövés a szeme közé. Persze, értem én a rendőrt, ha lelövi, jönnek a rokonok és őt senki sem védi meg. Idáig jutottunk. Nehéz lesz innen visszamászni, de nem lehetetlen.”
  • 12. kolombela 2009. október 09. 14:28
    „A támadó MAGYAR ÁLLAMPOLGÁR!”
  • 11. Szilágyi_Zsolt 2009. október 09. 12:39
    „moderálva off”
  • 10. tódi 2009. október 09. 06:14
    „moderálva”
  • 9. Mátyásfeketeserege 2009. október 08. 22:44
    „:)”
  • 8. Szilágyi_Zsolt 2009. október 08. 20:51
    „Harcona Marcos: azt ne hidd, hogy én arra vágyom, hogy a rendőr csak úgy, se szó, se beszéd, lelövöldözzön bárkit is, adott esetben téged vagy engem. Gyűlölöm az erőszakot, és békét szeretnék az egész országban. Azt akarom, hogy az állampolgár tisztelje a rendőrt (mivel átruházta rá az erőszakgyakorlás jogát, ezért cserébe a rendőr megvédi őt), a rendőr pedig tisztelje az állampolgárt, és a törvény teljes szigorával, legjobb képességei szerint védje meg, mert az általa megtermelt adóból kapja ő a fizetését. Ez olyan bonyolult lenne? Ehhez képest mi van? A magyarok utálják a rendőrt, a rendőrök utálják a magyarokat, egymást püfölik a tüntetéseken, a közutakon a kékek azért cseszegetnek, ha nem teljes az izzókészleted (na jó, októbertől már nem), de keresztülnéznek rajtad, ha tőlük 20 méterre éppen agyonver valaki. (Pont tegnap olvastam egy történetet: egy kisfiú az anyja telefonjával játszott a Blahán egy padon, miközben a nő egy férfiismerősükkel üdítőt vett, pár méterrel odébb. Ekkor jött három ...., 20-25 év körüliek, és le akarták nyúlni a gyerektől a mobilt. A nézeteltérésre odasietett az illető férfiismerős, és mivel küzdősportokban járatos, erőteljes testfelépítésű ember volt, szétzavarta a magyar állampolgárokat. A dolog pikantériája, hogy az EGÉSZ incidenst végignézte két zsernyák, zsebre tett kézzel, majd miután a <moderálva...> elhúztak, odasétáltak a háromfős magyar csoporthoz, és elkezdték igazoltatni őket... no comment.) És - amint az előző példából is láthatod - vannak a védett fogyasztók, akikhez a rendőr sem nyúlhat, a magyar sem rendszabályozhat meg, pedig mind a kettő szívesen megtenné... az ő szemtelenségük pedig egyre magasabb fokozatokba hág, és ennek nem lesz jó vége. Neked vagy nekem mikor jutna eszünkbe fejszét emelni egy rendőrre? Vagy bárkire? Nekiugrani a másiknak késsel? Náluk ez természetes, mert egyszerű lényükből fakadóan nem értenek másból, csak a puszta erőszakból. Néhány eset kellene csak olyanból, amilyet lentebb írtam. Elég lenne. Volna elriasztó hatása, hidd el.”
  • 7. cseke 2009. október 08. 20:09
    „5. - A rendőrökre nem igazán szoktak a <moderálva> kívül támadni, tehát a Hofi-módszert kellene bevezetni. Többfajta cigánybűnözés van, a rendőrre való támadás az egyik.”
  • 6. Imcsi 2009. október 08. 19:40
    „Egyetértve a többiekkel, azért az 5.-ben is van valami igazság!”
  • 5. HarconaMarcos 2009. október 08. 19:32
    „Mmm... azért az sem volna jó, ha a rendőrök csak úgy elkezdenének lövöldözni! Ha elég, hogy lefújja és megbilincseli, akkor maradjunk annál. Én annyira nem bízom a rendőrökben sem, hogy a helyszíni/azonnali kivégzéseket rájuk bízzam.”
  • 4. Szilágyi_Zsolt 2009. október 08. 19:23
    „Inkább a szolgálati fegyveréből kellett volna "lefújnia" egy kicsit, amúgy Hofi-módra: egy lövést a delikvensbe, egyet a levegőbe, aztán állapítsa meg a bíróság, melyik volt előbb. Akkor tuti, hogy nem támadt volna soha többé rendőrre, míg így erre nem lehet mérget venni. Esetleg hozza majd a kedves családját, bosszút állni. Nem is szólva arról, hogy boldog lehet a rendőr, ha a saját felettesei is nem veszik elő, amiért lelki törést és fájdalmat okozott a szerencsétlen támadónak.”
  • 3. varpeter 2009. október 08. 19:05
    „Igazán nem szeretném a hangulatot gerjeszteni, de időszerű lenne elgondolkodni az egyik győri önkormányzati képviselő több hónappal ezelőtt oly nagy port felkavaró kijelentésén...”
  • 2. szószatyor 2009. október 08. 18:55
    „Amerikában a sheriff shotgunnal agyonlövi az ilyet. Magyarország egy vicc, lefogadom hogy kap majd másfél év felfüggesztettet.”
  • 1. a.h.a. 2009. október 08. 18:36
    „"Hosszúvízen baltával támadt Lakatos Winetou"”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egymillió forint a bátaapáti újszülötteknek az önkormányzattól

Egymillió forintot helyez letétbe a bátaapáti önkormányzat az idei évtől minden újszülöttnek, akinek… Tovább olvasom