Kisalföld logö

2018. 02. 25. vasárnap - Géza -11°C | -2°C Még több cikk.

Brutál bírság: százmilliókra büntették a Tescót, a Lidlt, a Pennyt és az Auchant

Az év második felében összesen közel 50 ezer élelmiszerellenőrzésen mintegy 2,5 milliárd forintnyi bírságot szabott ki a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal.
Az év második felében összesen közel 50 ezer élelmiszerellenőrzésen mintegy 2,5 milliárd forintnyi bírságot szabott ki a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal(MgSZH), részben az új kormány által a gyenge minőségű termékek kiszűrése érdekében bevezetett ún. másodlagos élelmiszervizsgálatnak köszönhetően - írja a Napi Online.

A mintegy ötvenezer ellenőrzés több mint felét a szokásos éves terv alapján végezték el, aminek részeként 229 millió forint bírságot róttak ki, bírsággal nem járó figyelmeztetési határozatot 1019 esetben hoztak.

A kiadott közlemény szerint tipikus hibaként észlelték a szakemberek az ismeretlen származású termékek "feketén" történő értékesítését, a legkirívóbb eset pedig az a német szállítmány volt, amelyben antibiotikummal szennyezett sertésfejeket találtak. A rakományt azonnal megsemmisítették.

A hivatal szakemberei egy korábban szankcionált előhűtött baromfi- és emlőshús termék miatt kiemelt ellenőrzést tartottak a Tesco áruházláncnál 2010. november 16. és december 1. között. Országosan összesen 196 Tesco-áruházban 220 ellenőrzést végeztek, 27 esetben összesen 14,1 millió forint bírságot szabtak ki.

A tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló törvény alapján - árletörési akciókat észlelve - az MgSZH szakemberei az elmúlt hónapokban több üzletlánccal szemben indítottak eljárást.

Az elvégzett vizsgálatok alapján összesen 582 millió forintnyi büntetést szabtak ki az ellenőrök a törvény megsértése miatt. (Ebből a Pennyre 109 millió, a Lidlre 155 millió, a Tescóra 130 millió, a Corára pedig 188 millió forint jutott.)

Az MgSzH közölte: a jövőben is folytatja a szigorú vizsgálatokat a tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló törvény alapján. Elsősorban a fizetési határidők betartására, az akciós értékesítések ellenőrzésére, a bónusz elszámolások szabályszerűségére összpontosítanak majd a szakemberek.

Az áruházláncokra jellemző másik szabálysértés a beszerzési ár alatti értékesítés, amit az agrárpiaci rendtartásról szóló jogszabály tilt. A fenti négyesfogat mellett az Aldi és az Auchan is büntetést érdemelt, a hat láncra összesen 166 millió forint bírságot szabtak ki.

A borászok is célkeresztbe kerültek. Az ágazatban különösen súlyos gondokat okoznak ugyanis többek között a külföldről érkező nagy mennyiségű borászati termékek, a beszerzési ár alatti értékesítés gyakorlata és a borhamisítások. A hivatal a külföldi borok forgalmazása során feltárt hiányosságok miatt mintegy 40 millió forint bírságot szabtak ki, illetve hét borászati üzemnél ideiglenes bezárást rendelt el.

Olvasóink írták

27 hozzászólás
12
  • 27. pancser 2011. január 05. 20:41
    „Nem vásárolok már hurkát a piacon, sem tejterméket, sem füstölt kolbászt. Másokra hagyom! Mióta ezt teszem kiváló az emésztésem soha semmi bajom, pedig alkalmankánt kétpofára eszem a hurkát. Igaz ebbe nincsen minden szemét beledarálva ami megmaradt a disznóvágásból.
    Ami a fagyasztott dolgokat illeti, láttam már nénit aki a fagyasztott hurkát két napig a hűtő közönséges részében tárolta. Eredmény gyomorrontás. Mondtam neki, szerencsére csak!”
  • 26. annobon 2011. január 05. 12:42
    „25-höz: "Már betegedtem meg piaci hurkától," Tudni kell a mértéket, nem "kétpofára" falni. :D Viccet félretéve szerintem egy körkérdésre biztos jelentkeznek olyanok is, akik mondjuk a Tesco fagyasztott hurkájától lettek "gyomorrontva"!”
  • 25. pancser 2011. január 04. 22:29
    „A megbízható ember nagyon kevés. Egyáltalán kit nevezhetünk annak? Itt van a hurka kérdés például, akármilyen megbízható az asszonyság, attól még a csíraszám a hurkában meghaladhatja a szabványt! Aztán a vevő nem tudja mitől van hasmenése. Már betegedtem meg piaci hurkától, pedig az asszony tiszta fehérben pompázott a piacon. Valahol hibáztak ez a tény! Mi van akkor ha másik hölgy szemmel láthatóan nem olyan tiszta?
    Az őstermelői zöldségeket kerülöm, ha csak nem látom, tudom, mivel irtja a levéltetveket a fóliás paprikáról, a cseresznyéről. A paradicsomot talán nem rovarirtózzák de a szomszédos fát igen meg mellette a paprikát! Szóval minden őstermelőt sokkal komolyabban kéne ellenőrizni mint manapság teszik!”
  • 24. Gasy 2011. január 04. 21:10
    „Most hallottam a hírekben(HirTV), hogy Németországban 1000 csirkefarmot kellett bezárni a dioxinnal szennyezett takarmány miatt, a boltok polcaira 1200 tonna tojás került ki.

    A nagy részét gondolom(ami még a boltokban van) leveszik a polcokról és megsemmisítik, de kíváncsi lennék, hogy hány adag rántotta készült már ezekből a tojásokból.

    Egyébként, ez igazolja Pancser állításának egyik részét "higgyétek el az ellenőrzött áru, árulják bárhol", a kérdés csak az hogy mikor ellenőrzik, mennyi tojást adnak el mire kiderül, hogy nem teljesen tiszta.

    Még annyit tennék hozzá Pancser, hogy ahogy azt az elején is írtam(bár egy kissé burkoltan), ismerni kell a kofát, a környezetét, tudni kell hogy miért van ott és hidd el, ha ezek tudatában mész ki a piacra, megtalálod a minőségi árut.
    Rájössz majd, hogy van a paprikának íze, hogy a paradicsom nem rohad a hűtőben, hogy az alma, ami nem teljesen gömbölyű finom és édes, megtudhatod, hogy milyen sárga is a tojás sárgája, vagy hogy a tejen hol is van a tejszín:) és ha nem fogyna el a tej, akkor csinálhatsz belőle túrót is(próbáld ezt meg a 90napig elálló tejből:)).

    Véres hurka?
    ugyanúgy ahogy a zöldségeknél tudni kell különbséget tenni áru és áru, vagy kofa és kofa között.
    Ehhez nem kell túl sok gyakorlás.

    Nem akarlak meggyőzni, mindenki ott vásárol ahol akar, de én friss árú tekintetében maradok a piacnál.

    Üdv, Gasy”
  • 23. pancser 2011. január 04. 15:27
    „"Egyébként én magam is láttam és tapasztaltam családi körön belül, hogy a háztáji termelő bizony nem használja a méregdrága kemikáliát." Nem mert még a tsz-ből lopott Bi 58-al irtja a levéltetveket már 20 éve! Kemikáliákból a legjobb, a legkörnyezetbarátabb a legdrágább!
    Olyat még egyetlen piacon sem láttam, hogy a szabadon árult véreshurka meddig fogysztható. Ha megmarad kiviszik újra stb.
    Nem kell engem félreérteni, de higgyétek el az ellenőrzött áru, árulják bárhol, mindig biztonságosabb a többinél! Ez pedig nem hipermarket és termelői piac kérdése.”
  • 22. kolombela 2011. január 04. 14:31
    „19. hozzászólás load 2011.01.04. 11:28
    Látod Load! Gasy egyszerű paraszti ésszel gondolkodik, vagy inkább tapasztalja a dolgokat, amit a magadfajta közgazdász a büdös életbe soha fel nem fog.
    Egyébként én magam is láttam és tapasztaltam családi körön belül, hogy a háztáji termelő bizony nem használja a méregdrága kemikáliát.
    Az igaz, hogy a termény nem olyan egyen forma, de annál finomabb.”
  • 21. kolombela 2011. január 04. 14:25
    „15. hozzászólás pancser 2011.01.03. 18:53
    Látom téged azért sikerült megetetniük a multi-maszlaggal.
    Egyet azért ne felejts, az Unió előtti élelmiszer biztonság sokkal jobb és szigorúbb volt, mint most a "tudományos" HCCP-jükkel egyetemben. Sőt még a szociban is sokkal biztonságosabb volt az élelmiszer.
    Csak egy jó példa:Magyarországon gyakorlatilag a csapból ásványvíz folyik, az uniós értékek szerint. A csatlakozás előtti hazai értékhatárok sokkal szigorúbbak voltak.”
  • 20. Gasy 2011. január 04. 13:28
    „Szia Load,

    én a környezetemből és saját példáimból, tapasztalataimból indultam ki.

    Juliska néni helyett írhattam volna bárki mást is, de abban biztos lehet bárki, hogy az a kisnyugdíjas, aki azért viszi az áruját a piacra, hogy pár e Ft-vel megtoldja a havi jövedelmét, az nem fog drága permetszerre költeni. Már csak azért sem, mert így nem érné meg eladni.”
  • 19. load 2011. január 04. 11:28
    „18. Gasy
    "....hogy "Juliska néni"-nél,... na ott van a minőség, a vegyszermentesség."
    Na, erre azért ne vegyél mérget! :)
    Ebben akkor lehetsz biztos, ha te magad vagy a Juliska néni.”
  • 18. Gasy 2011. január 04. 10:54
    „Pancser, szerintem te egy nagyvárosi emberke lehetsz. Legalábbis a hozzászólásaid ezt sugallják.
    Nyugodtan vásárolj továbbra is a hipermarketekben, ha úgy gondolod, hogy ott a minőség.

    Én továbbra is maradok a zöldségek, gyümölcsök terén a piacnál.
    Persze van abban is igazság, amit írtál, mert a "nagybanin" vásárolt árukról ugyanúgy nem tudhatjuk, hogy ki és hogyan termelte, kitől vásárolta fel az árus, stb.
    Ezért a piacokon is figyelni kell, hogy kitől vásárolunk.
    Abban biztos lehetsz, Pancser hogy "Juliska néni"-nél, aki kivisz naponta 5kg paprikát, 5kg paradicsomot, egy kevés zöldséget, na ott van a minőség, a vegyszermentesség.
    Tudom, hisz a Nagymamám sokáig járt piacozni, hogy kicsit kiegészítse a nyugdíját.
    A krumplibogár ellen soha nem védekezett vegyszerrel, volt egy kis vödröcskéje, kesztyü és naponta szedte a bogarakat. A levéltetvek ellen vízbe áztatta a csallánt, majd azzal törölgette a gyümölcsfák, vagy a paprika leveleit. Ha valami olyan betegséget kapott a barack, ami ellen ily módon nem tudott védekezni, sírt, hogy még azt a keveset is elveszi tőle a Jóisten.

    A füstöltkolbászhoz meg csak annyit javasolnék neked, hogy menj el egyszer egy házi disznóvágásra. Ott láthatod, hogy az kerül a kolbászba, aminek kell és utána menj el egy húsüzembe, pár hónapra dolgozni. Abban biztos vagyok, hogy utána, soha többet nem fogsz parizert, vagy bármilyen felvágottat vásárolni.

    üdv, Gasy”
  • 17. heat 2011. január 04. 09:13
    „Miér nem lehet azokat a fránya szabályokat betartani? Miért nem fizetnek a beszállítóknak? Miért tájékoztatják félre a vásárlókat? Miért trükköznek az alkalmazottaikkal? Miért nem árulnak csak kifogástalan cuccot? Miért? Miért?...
    Megéri a büntetés?”
  • 16. pancser 2011. január 03. 19:11
    „14-hez! Láttál már te bármelyik őstermelői árun lejárati időt, túrón, tejfölön, hurkán? Legtöbbnek még rendes mérlege sincsen, fejszámoló művészek egyes kofák! Itt az országban a hiperek meg a szuperek képviselik a korszerűt, sajnos a múlt az a piacon van!”
  • 15. pancser 2011. január 03. 18:53
    „Nagyon kíváncsi lennék, hogyan árulhat feketén egy szupermarket? Viszont a piacon a tej csíraszámát meg a túróét tejfölét senki nem ellenőrzi. a gyönyörűnek kinéző paprika eredete erősen kétséges szezonban, ha meg őstermelőtől jön, kérdés mennyi rajta a vegyszer maradék, a kolbász túl füstös meg túl zsíros, a sárgarépa zömének magas a nitráttartalma stb. Higgyük már el, a piacon veszélyesebb árukat kínálnak mint a legtöbb szupermarketban. ezt jóindulatilag mondom.”
  • 14. Farkasfalka 2011. január 03. 18:32
    „Nagyon helyes!!! Van pofájuk november 18-án lejárt Túro Rudit kirakni!!!”
  • 13. CsabaKiraly 2011. január 03. 18:28
    „Csak koszonettel tartozunk azert mert buntetik oket szabaly-sertes miatt. Ossze kellene fogni es hetente egy "MULTI-NELKULI" napot rendezni ahol senki nem megy oda vasarolni. A BOJKOT nem egy butta otlet. Ha nem fogunk ossze nem panaszkodhatunk.”
  • 12. Captain 2011. január 03. 16:29
    „"baromfi- és emlőshús termék" EMLŐSHÚS ??? vajon mi lehet a disznón, kecskén, bárányon és a marhán kívül??? Mivel etetnek minket a multik, ha már nem is merik kiírni az állat faját? Patkány? Tengerimalac? Kutya? Macska?”
  • 11. janika 2011. január 03. 16:23
    „"kolombela" a sajtó, azt ír meg, amit oda dobnak,vagy engedélyeznek neki!”
  • 10. Captain 2011. január 03. 16:22
    „" Tescó" hosszú ó-val. Gratulálok!”
  • 9. kolombela 2011. január 03. 14:28
    „MI ebben a brutál? Ha szart akar eladni, akkor igenis fizessen, méghozzá ennek a százszorosát, mert keveslem ezt a bírságot.”
  • 8. Cloeon_dipterum 2011. január 03. 14:05
    „Lám, lám, a becsületes és világmegváltó multik...”
27 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rákay és Süveges az MTV két csatornájának új vezetője

Medvecz Balázs a Magyar Televízió vezérigazgatója az m1 vezetőjévé Rákay Philipet, az m2… Tovább olvasom