Kisalföld logö

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 3°C | 12°C Még több cikk.

Börtönrács mögé zárt remények

A fény, a Megváltó születésének ünnepén jobbik énje mutatkozik meg a karácsonyozóknak. De a hatalom is szebbik arcát mutatja – még az 1956-os forradalom és szabadságharc agonizálásáról elhíresült karácsonyon is. Három, „ötvenhatosnak" is nevezett embertársunk emlékei és újságunk Szegedi Néplap címmel megjelenő 1956. december 24-i számát idézve villantjuk föl a fél évszázaddal ezelőtti karácsony pillanatait.
„Nem elég boldog és vidám ez a karácsony... ezer és ezer családból hiányzik most valaki..., sok ember nyomorogni és fagyoskodni kénytelen..." – kezdődik a Délmagyarország Szegedi Néplap címen megjelenő 1956-os ünnepi száma. A vezércikk arra is kitér, hogy „...A Rákosi-rezsim eltörölte a karácsonyi ünnepek második napját, mint ahogy más hagyományos magyar ünnepeket is... Az októberi megmozdulás egyik eredménye az is, hogy most valamennyien otthon lehetünk a fenyőillatú szobában, szülőink és gyermekink meghitt körében..."

Rongyokból fenyő

– Fogkefe, fogkrém, cigi a táskában – így jártam dolgozni 1956 decemberétől kezdve. Számítottam a letartóztatásomra – néz a múltba Kecskés Zsuzsanna, a szegedi cipőgyár munkástanácsának titkára.
A fiatalasszony több szegedi vállalat munkástanácsi vezetőjével még 1956. december 20-án is gyűlésezett: egy iparkamarai tervezeten dolgoztak. Pedig a forradalmi munkástanácsokat a december 8-i kormányhatározat megszüntette, erre megalakították az úgynevezett Hetes bizottságot. A rögtönbíráskodásról szóló törvény előírta: december 11-éig be kell szolgáltatni a fegyvereket – olvasom a Kecskés Zsuzsa védőügyvédje által összeállított kronológiában.

Eszem-iszom

„A félkilós bejgli ára: 16 forint 60 fillér." De nem csak ilyen háziasszonyos információkat közölt lapunk 1956-os ünnepi száma. Azt is elárulta, hogy „A részleges szesztilalom miatt az éttermekben nem szolgálnak fel italokat. A söntésekben és az italboltokban azonban nyugodtan megvásárolhatjuk a jó hangulathoz szükséges szeszt... a príma pusztamérgesi fehér bor ára: 13 forint. A palackozott kövidinka literenként 10 forint 80 fillérbe kerül. Aki a 'tömény' italt szereti, az a Vendéglátóipari Vállalat 1-es és 2-es italboltját (volt MEGA és Sándor) és a borkóstolót keresse fel, itt kap palackozott likőrféleségeket."

– A család e találkozókról nem tudott. Decemberben készülődtünk a karácsonyra – folytatja az emlékidézést Zsuzsa néni. – A gyerek téli cipőt, nadrágot, meg kirakós játékot kapott. Az ajándék vásárlásba a húgom, Márti is bepótolt. Mi ketten dolgoztunk. Velünk lakott az édesanyánk is. Ő tartotta a régi szokásokat: többféle süteményt sütött, még reformtortát is...

Zsuzsa asszonyt1957. március 8-án tartóztatták le... A megyei bíróság népbírósági tanácsa 1957 augusztus végén „a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben való tevékeny részvétel bűntette miatt", ötödrendű vádlottként tízévi börtönre, és teljes vagyonelkobzásra ítélte.

– Öt karácsonyt töltöttem a kalocsai börtönben. Rongydarabokból készítettünk „fát". Azt színes papírba csomagolt kristálycukorral díszítettük. Az „ünnepi menüt" az üres, szárított zöldborsó főzelék jelentette... Közben a fiamról édesanyánk és Márta húgom gondoskodott. Egy keresetből tengődtek hárman. Nem csak a karácsonyokon nélkülöztek...

– A legszebbek azok a karácsonyok voltak, amikor a fiam gyerekei, a hat unokám és Bözsi nővérem lányának gyerekei is velünk ünnepeltek – mondja Zsuzsa néni. – De már se én, se Márti nem győzi a sütést-főzést. Most sem mi hívunk, hanem minket hívnak karácsonyi vendégségbe. De a készülődés szépsége megmaradt – mutat Zsuzsa néni az aranypapírba csomagolt ajándékhalomra.

Kis- és nagykarácsonyok

– Szerettük a nagy karácsonyokat, a magas fákat, de 1956 decemberében nagyon csendesen ünnepeltünk – idézi föl a MEFESZ-alapító, Kiss Tamás a fél évszáda kialakult hangulatot. – Sok diáktársam, köztük Lejtényi András barátom is, külföldre ment. Itthon nagy volt a bizonytalanság. Nem beszéltünk erről, pedig apám is veszélyeztetve érezhette magát mint a helyi forradalmi bizottság titkára.

Kimenési tilalom

„A szovjet erők parancsnokságával egyetértésben... december 24-ről 25-re virradó éjszaka az egész ország területén az éjféli mise megtartásának biztosítása végett a kijárási tilalmat felfüggesztem" – közli lapunk Garamvölgyi Vilmos rendőr alezredesnek, az ORK vezetőjének közleményét. A karácsonyi szórakozási lehetőségek szegedi leltárát is elkészíti az újság ünnepi száma. A színházban a Lili bárónő megy; filmen meg a Hippolit, a lakáj, no meg az Én és a nagyapám; a gyerekek diafilmvetítést és bábszínházat kínálnak. A háromnapos ünnepen „kimenési tilalmat" fogadók, mert olvasni és rádiózni vágyók miatt kérdezi a lap a Dél-magyarországi Áramszolgáltató Vállalatot: milyen kilátások várhatók. A teljes válasz az, hogy „Előreláthatólag nem lesz áramkorlátozás az ünnepek alatt. De ezt úgy írják meg, hogy ha netán mégis előfordulna, ne nagyon szidjanak bennünket." A pártra is kacsint a lap kétkolumnás irodalmi összeállítása. De az olvasni valónak szánt átpolitizált glosszák, karcolatok és az „Egy szegedi ellenforradalmár" ál-naplótöredéke mellett valódi érték az itt közölt Radnóti-vers, a Nem tudhatom..., vagy az egyik csalóról szóló Móra-történet és az akkori Nobel-díjas, a spanyol Juan Ramon Rimez költeménye: Végső út.

– Keményebb és reménytelenebb volt 1957 néma karácsonya – folytatja a leltárt Kiss Tamás. – Már túl voltam a nyolc hónapnyi rendőrségi vizsgálaton, tudomásomra hozták: a forradalom kirobbantásával vádolnak. Szegeden, a megyei bíróság épületének legfölső emeleti fogdájában semmi, még egy jelkép se emlékeztetett karácsonyra. Ráadásul egy cellába zártak egy 40–50 év körüli, környékbeli parasztemberrel, aki némán, a gondolataiba mélyedve ült egész nap.

– Kellemesebben telt egy év múlva, a váci börtön híressé lett ötvenedik zárkájában az ünnep. Igaz, hogy legalább huszonöten voltunk összezárva, de egyetemistákat és diplomás embereket válogattak össze a különleges feladatra: festékek, színezékek analizálását végeztük. E kivételezett munkahelyen csomagot is kaphattunk. Egy fehér lapra színes ceruzákkal karácsonyfát rajzoltunk, amit az otthonról érkezett szaloncukorral földíszítettünk és ünnepi dalokat dúdoltunk. Az asztalt megterítettük, oda is jutott a csomagból édesség – mosolyog a hangja is Kiss Tamásnak.

– Később tovább lazultak a börtönviszonyok: 1959-ben az őrök sem tekintettek bennünket megsemmisítendőnek. Így eshetett meg, hogy egyik társunk a börtönkórházból jövet egy fenyőágat törhetett le és hozott a cellába. E fenyőillat csak fokozta a várakozásteli hangulatot. Föltámadt a remény: talán nem kell az ítéletben kiszabott egész időt leülni. S valóban: 1960 tavaszán amnesztiával szabadultunk... Addigra lecsillapodtak a kedélyek, munkát is találtam. A győri vagongyárban dolgoztam. Abban az évben minden megtakarított pénzem ajándékra költöttem. Otthon ismét nagykarácsonyt ültünk... Ezt, a plafonig érő karácsonyfa állításának szokását később, a gyerekeim kedvéért is őriztem. Ahogy felnőtté lettek és az unokáinkkal érkeztek a 25-i ebédre, a feleségem 15-20 vendégnek is sütött-főzött. A készülődés e terhét ma már átvállalják a fiatalok, de nálunk a vendégeket most is mennyezetig érő karácsonyfa várja.

Idézetek, üzenetek

„...A hatalom nem az én kezemben volt. Én csak azt végeztem, amit vállaltam a városért. Segédkeztem a rend és a nyugalom helyreállításában, védelmeztem az emberek jogait, segítettem, ahol csak lehetett... Közben azonban egyre fagyosabbá vált körülöttem a levegő..." – ír Perbíró József visszaemlékezésében 1956. decemberéről.

– Én a klinikán, ő a városházán és az egyetemen dolgozott – emlékezik az öt évtizeddel ezelőtti fagyos decemberre a szegedi Néptanács elnöksége után a városi tanács elnökhelyettesének választott Perbíró József özvegye. Akkor Márta asszony az ünnepeket ügyeletben töltötte. Csak telefonon beszéltek.

– Hat évig rácsok mögé zárták, de gondolatban akkor is mindig vele voltam. Amikor hazatérhetett kecskeméti otthonunkba, a szentestét mindig kettesben töltöttük: zenét hallgattunk, beszélgettünk – mondja Márta asszony, aki most december 24-én friss virágot visz férje szegedi sírjához. – Gyakran egy teleírt füzet várt az íróasztalon, vagy a fiókban: míg én dolgoztam, a férjem papírra vetette a beszélgetésünkben fölvetődött kérdésekről a gondolatait. Ezeket szeretem újra olvasni. Erőt adnak... Mint Hemingway sorai: „Emberi törvény kibírni mindent, s menni mindig tovább. Még akkor is, ha nem élnek már benned remények és csodák."


Márai Sándor: Mennyből az angyal menj sietve

Az üszkös, fagyos Budapestre.
Oda, ahol az orosz tankok
Között hallgatnak a harangok.
Ahol nem csillog a karácsony,
Nincsen aranydió a fákon,
Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.
Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.
Szólj hangosan az éjszakából:
Angyal, vigyél hírt a csodáról.

Csattogtasd szaporán a szárnyad,
Repülj, suhogj, mert nagyon várnak.
Ne beszélj nekik a világról,
Ahol most gyertyafény világol,
Meleg házakban terül asztal,
A pap ékes szóval vigasztal,
Selyempapír zizeg, ajándék,
Bölcs szó fontolgat, okos szándék.
Csillagszóró villog a fákról:
Angyal, te beszélj a csodáról.

Mondd el, mert ez világ csodája:
Egy szegény nép karácsonyfája
A Csendes Éjben égni kezdett-
És sokan vetnek most keresztet.
Földrészek népe nézi, nézi,
Egyik érti, másik nem érti.
Fejük csóválják, sok ez, soknak.
Imádkoznak vagy iszonyodnak,
Mert más lóg a fán, nem cukorkák:
Népek Krisztusa, Magyarország.

És elmegy sok ember előtte:
A Katona, ki szíven döfte,
A Farizeus, ki eladta,
Aki háromszor megtagadta.
Vele mártott kezet a tálba,
Harminc ezüstpénzért kínálta
S amíg gyalázta, verte, szidta:
Testét ette és vérét itta –
Most áll és bámul a sok ember,
De szólni Hozzá senki nem mer.

Mert Ő sem szól már, nem is vádol,
Néz, mint Krisztus a keresztfáról.
Különös ez a karácsonyfa,
Ördög hozta, vagy Angyal hozta-
Kik köntösére kockát vetnek,
Nem tudják, mit is cselekesznek,
Csak orrontják, nyínak, gyanítják
Ennek az éjszakának titkát,
Mert ez nagyon furcsa karácsony:
A magyar nép lóg most a fákon.

És a világ beszél csodáról,
Papok papolnak bátorságról.
Az államférfi parentálja,
Megáldja a szentséges pápa.
És minden rendű népek, rendek
Kérdik, hogy ez mivégre kellett.

Mért nem pusztult ki, ahogy kérték?
Mért nem várta csendben a végét?
Miért, hogy meghasadt az égbolt,
Mert egy nép azt mondta: „Elég volt."

Nem érti ezt az a sok ember,
Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdik: mi történt?
Ki tett itt csontból, húsból törvényt?
Es kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik –
Ők, akik örökségbe kapták –
Ilyen nagy dolog a Szabadság?...

Angyal, vidd meg a hírt az égből,
Mindig új élet lesz a vérből.
Találkoztak ők már néhányszor
– a gyermek, a szamár, a pásztor –
Az alomban, a jászol mellett,
Ha az Élet elevent ellett,
A Csodát most is ők vigyázzák,
Leheletükkel állnak strázsát,
Mert Csillag ég, hasad a hajnal,
Mondd meg nekik, –
mennyből az angyal.

(New York, 1956) 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Müller Péter: A magányunk oka az önzés

Müller Péternek szinte bérelt helye van az aktuális könyvtoplisták élén. A népszerű szerzőt kínai… Tovább olvasom