Kisalföld logö

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 5°C | 19°C Még több cikk.

Borsos árak a könyvhéten

250 könyvújdonságot, dedikálásokat, zenés és irodalmi programokat kínál idén a 76. ünnepi könyvhét.

 Dedikálások a könyvhéten

Ma délután három és négy óra között Popper Péter Győrött a Líra és Lant Zenemű- és Könyvesbolt, Bombicz Barbara a Kalligráf Könyvesbolt sátránál dedikál. Pénteken délután három és négy óra között Németh Endre dedikálja A hegy átka című művét a megyei intézmények sátránál (Aradi vértanúk útja). Szombaton tíz órakor az Alexandra standján Szlukovényi Katalin dedikálja nemrég megjelent verseskötetét.

Kétszázötven könyvújdonságot, dedikálásokat, zenés és irodalmi rendezvényeket kínál idén a 76. ünnepi könyvhét. A megyei megnyitót tegnap Téten tartották, ahol Jókai Anna Kossuth-díjas író a hiteles értékközvetítésről, az írók felelősségéről beszélt.

Ma reggeltől szombatig – naponta kilenctől este hat óráig – könyvsátrak sora várja a győri könyvutcában (Aradi vértanúk útja) azokat az érdeklődőket, akik főként a kortárs magyar irodalom jegyében szeretnék eltölteni az első júniusi hétvégét. Mert háromnegyed évszázaddal ezelőtt Supka Géza író, a könyvhét ötletgazdája éppen a mindenkori élő nemzeti literatúrának, a „friss könyveknek" akart néhány napra ünnepi fórumot biztosítani. Az akár szellemi hungarikumnak is minősíthető kezdeményezésből hagyomány lett.

 Az ünnepi könyvhét programja >>


Az ünnepi könyvhétnek – ez is tradíció – mindig vannak slágerei. Varga Péterné, a győri Alexandra (hajdanvolt Kisfaludy) Könyvesbolt vezetőhelyettese szerint idén Szabó Magda verseinek gyűjteménye, a Szüret, Csoóri Sándor legújabb kötete, a Futás a ködben és Jókai Anna Majd című „fantasztikus" kötete ígérkezik keresett kuriózumnak. A klasszikusok közül pedig Márai minden mennyiségben. A könyves szakember szerint a borsos árak ellenére – kevés kiadvány kapható kétezer forint alatt – a könyvbarátok nem lettek hűtlenek a hagyományos alkalomhoz.

Szabó József, a Hazánk Könyvkiadó igazgatója érdeklődésünkre úgy nyilatkozott: igazi, kimondottan a könyvhétre készült kiadvánnyal idén nem tudtak előrukkolni. Ennek ellenére most mutatják be a nagyközönségnek Bombicz Barbara Táncba zárt lélek, Németh Endre A hegy átka és Ördög Róbert Repeszek című könyvét, amelyek a közelmúltban a Hazánk gondozásában jelentek meg. Szabó József elmondta: a vidéki kis kiadók hiába vannak bővében ötleteknek, ha a pályázati forrásokból csak szerényen „csordogál" számukra ahhoz, hogy terveiket megvalósíthassák.

„Könyv nélkül nem tudom elképzelni az életet" – hangsúlyozta a Kisalföldnek a Magyar Írószövetség elnöke. Kalász Márton költő szerint hiába az „agyonkomputerizált" világ, a könyv iránti érdeklődés, a könyv szerepe nem változott, nem csökkent. Semmi nem tudja pótolni azt a varázslatot, amivel például egy verseskötet megajándékozza az embereket. Az írószövetség elnöke úgy vélekedett, emiatt nagy az írók felelőssége, ezért kell „makacsul, elszánt tisztességgel továbbadni az üzenetet".

A megyei könyvhét téti megnyitóján Medgyasszay László is az írók „valódi felelősségét" hangsúlyozta. A megyei közgyűlés alelnöke Jókai Anna Ima Magyarországért című versét idézte, amely szerinte a leghitelesebb példája a nemzeti értékek vállalásának, felmutatásának, illetve annak, miként kell egy írónak cselekedetekkel (is) hitelesíteni szavait.
Jókai Anna a könyvhét megyei vendégeként a Kisalföldnek úgy nyilatkozott: „Bár sokan tesznek ellene, de az emberek teljes szívvel vágyakoznak az értékekre. Szívesen és szeretettel olvasnak olyan írókat, akik arról az útról számolnak be, hoznak számukra üzenetet, amelyet maguk már bejártak. A mai magyar irodalomban nagy szükség van a tanúságtevő alkotókra, illetve arra, hogy minél több kereső íróból tanúságtevő legyen."

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vigh László: Követni szívünk szép hajlamait

Vigh László akadémikus, a Szegedi Biológiai Központ biokémikus kutatója Karácsony Benő A megnyugvás… Tovább olvasom