Kisalföld logö

2018. 07. 22. vasárnap - Magdolna 19°C | 27°C Még több cikk.

Borfesztivál, jótékonyság, szórakozás

Május 15. és 20. között tizenharmadik alkalommal rendezik meg a borfesztivált Szegeden. Az ország egyik legnagyobb és legnívósabb borseregszemléjén száz borász vesz részt kiállítóként. A város főterén, a Széchenyi téren mind a huszonkét hazai borvidék nedűiből kóstolhatnak a kilátogatók.
A hagyományoknak megfelelően az idén is több, Az év borásza címmel kitüntetett termelő mutatja be pincészetének zászlós borait. Megtiszteli a szegedi borfesztivált az egri Vincze Béla, a villányi Bock József, Gere Attila és Polgár Zoltán, valamint a szekszárdi Takler Ferenc is.

A színvonal garantált, de mint minden borfesztiválon, az idén is megméretnek a borok. A seregszemlét megelőző borversenyen elismert bírálók választják ki a fesztivál nagydíjas borát: a legszebb fehér, vörös és deszszertbort, valamint az esztendő legfiatalosabb borát. Az idén először társadalmi szervezetek képviselői, színészek, sportolók és újságírók is szemléznek, és különdíjat adnak át. És akkor még nincs vége a díjesőnek, hiszen a közönség is szavazhat arra a borra, amely a kóstolgatások során a legjobban ízlett. A szavazatukat leadók között borbarát nyereményeket sorsolunk ki.

A hatnapos rendezvény összekapcsolódik a Szeged Napja ünnepségsorozattal. A Széchenyi téren kívül még öt helyszínen szórakozhatnak a szegediek. A Dugonics téren A kézművesség ezer éve a Kárpát-medencében címmel nyílik kiállítás és vásár. A Móra parkban tartják a Szeged-napi koncerteket.

A Belvárosi hídon és a Híd utcában rendezik a 8. Hídi vásárt, míg a Dóm téren régiségvásárt tartanak. Kiemelkedő színfoltja lesz a borfesztiválnak a május 18-i jótékonysági borárverés a Tisza Szálló tükörtermében. A borárverés teljes bevételét a Szegedi Gyermekszívek Gyógyulásáért Alapítványnak ajánlják fel. Az alapítvány létfontosságú készüléket szeretne vásárolni a szegedi gyermekgyógyászati klinika részére.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közlekedünk Párkapcsolat Vélemények erről-arról

• Feltqnt még valakinek rajtam kívül, milyen rossz az Árkádtól balra kikanyarodni a körforgalom… Tovább olvasom