Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 9°C | 11°C Még több cikk.

Bolti lopásért őrizetbe vették Tatán a köztársasági elnököt

Italt lopott egy hajléktalan Tatán, a rendőröknek először búvároktatónak, később köztársasági elnöknek nevezte magát.
Rablót fogtak a Tatai Rendőrkapitányság rendőrei. Állampolgárok tartóztatták fel az 55 éves tatai férfi és tartották vissza a helyszínen, míg a rendőrök meg nem érkeztek - írja a police.hu.

„Szomjasan" ment be kedden 13:00 órakor a város egyik kisboltjába az 55 éves tatai hajléktalan. Pénze nem volt, így az üveg italt a ruhájába rejtette, majd dolga végeztével kisétált az üzletből. A két eladó észre vette a lopást, ezért utána mentek, hogy visszakérjék az italos üveget. Ekkor lendült a férfi kezében lévő bot és nyakon ütötte vele az egyik eladót.

Az eset szemtanúi az asszony segítségére siettek és a rendőrök kiérkezéséig visszatartották a férfit. Mivel iratai nem voltak, így elsőként a személyazonosságát próbálták meg megállapítani a rendőrök. Kérdéseikre válaszolva először azt mondta a férfi, hogy búvároktató, később azonban már nem kevesebbet állított, mint hogy, ő a köztársasági elnök.

A férfit a Tatai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya őrizetbe vette és a bűncselekmény elkövetésétől számított 24 órán belül bíró elé állítja.

Olvasóink írták

  • 5. intar 2012. január 26. 15:23
    „moderálva offtopic”
  • 4. anikopeter 2012. január 25. 23:18
    „A félreértések elkerülése végett illene idézőjelbe tenni az alanyt.”
  • 3. ISU 2012. január 25. 17:37
    „Ezek szerint még vannak hódolói !”
  • 2. marianna1211 2012. január 25. 16:10
    „1: De ő nem italt lopott, hanem kutatómunkát!”
  • 1. klotzild 2012. január 25. 15:51
    „Igazából nem lepődtem volna meg,ha igaz a hír. Aki megtette egyszer megteszi máskor is..”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megtévesztő jelölések: magyar vagy csak annak látszik?

2011 decemberében és 2012. január első felében felmérést készített a FÉBÉSZ és a Teszt
plussz… Tovább olvasom