Kisalföld logö

2018. 06. 18. hétfő - Arnold, Levente 18°C | 26°C Még több cikk.

Boldog jövőbe vezet?

Mi, hetven felettiek szépen kifogtuk: a háborúban születtünk, a szüleink menekültek velünk, „Bácska, Baja, Győr” riadó (Győrben születtem), majd jött a melaszkorszak meg a csukamájolaj. Bombatölcsérben játszottunk, volt egy rongybabánk meg egy ugrálókötelünk, de azért az iskolában boldogan énekeltük, hogy „Rákosi pajtás bennünket boldog jövőbe vezet”. Hát itt van a boldog jövő: vagy eszünk, vagy melegszünk. Diplomával, 38 évi munkával választhat az ember. Mit is tapasztalunk? Hazugságot, széthúzást, a másik ember pocskondiázását alsó és felső szinten is. Míg hatalmas megszorításokkal terhelik a lakosságot, addig a politikacsinálók jutalmazzák egymást. Jól kitalálták! Szétvertek már mindent: iskolákat, postákat, közlekedést, most az egészségügyet. Nézzük csak, Európában hányadik helyen is állunk a rákos megbetegedésekben vagy az öngyilkosságok számában. Hát igen, első helyen, s mindez 60 évvel a háború és 17 évvel a rendszerváltás után. Emberek, ez a boldog jövő? Hol van itt a tisztesség, becsület, hazaszeretet? Vagy ezek a fogalmak teljesen kivesztek az emberi lelkekből?

Niczky Erzsébet tanár, Mosonmagyaróvár

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mit szól az enyhe télhez?

Tovább olvasom