Kisalföld logö

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 8°C | 19°C Még több cikk.

Bölcsőt faragott unokájának

Ötféle fából faragott bölcsőt születendő lányunokájának, Jázminnak a kisbácsai Ihász János.

Ötféle fából: dióból, körtéből, almából, cseresznyéből és bükkből faragott bölcsőt születendő lányunokájának, Jázminnak a kisbácsai Ihász János. A papa ajándékát örömkönnyek között fogadta a kislánnyal gyarapodó család.

A bognár- majd az asztalos mesterséget kitanuló Ihász János 35 évet húzott le a győri Házgyár asztalosműhelyében. Az utolsók között vált meg a gyártól, s azt is nehezen, hiszen a fél élete odakötötte. Munka nélkül mégsem maradt, bízott a kitartásában, a kreativitásában. Műhelyt alakított ki a családi ház szomszédságában, s évek óta helyben készíti a bútorokat, a nagyobb és az apróbb használati- és ajándéktárgyakat. Jázmint, a harmadik unokáját nagyon várta feleségével együtt, s hogy ezt valamiképpen a lánya tudtára adja, titokban bölcsőt faragott a kis jövevénynek.

– Művészeti múzeumokban, így Csornán is láttam bölcsőt – sorolta a boldog nagyapa. – A tervezésnél megmozgattam a fantáziámat is, hiszen a darab egyik felére dátum került, a másikra a magyar címer, meg a monogramom, s a díszítéshez hozzátartozik ez a sokféle rozetta is. Jázmin bölcsője lopva készült, így eltartott vagy három hónapig a munka.
Az ötféle fa használata miatt igazán különleges alkotás készült. A dió sötét, a kőris világos tónust kölcsönzött, az esztergált rész önmagában is különleges. A mester ezzel is kifejezte örömét, hogy két fiú unokát követően, kilenc év elteltével végre kislánynak örvendhetnek a nagyszülők.

Ihászéknál egyébként generációk élnek együtt békességben. A nagyi gyakran besegít, az unokák imádják a főztjét. Foszlós kalácsa, omlós szalagos fánkja a kedvenc. Ráadásul kedveli a vőjeit: baráti kapcsolat fűzi a lányok férjeihez. Ihászéknál a szeretet és az alkalmazkodás a mindennapok kulcsa, s a nagyszülők úgy tartják, az unokák élete ezzel békésebbé, teljesebbé válik.

A bölcső a meglepetést jelentette a kis Jázminnak, ami Ihászéknál családi ereklye marad. A mester emellett profi módon ért a hintó-, a szánkó, no és a parasztszekér-készítéshez is.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csak Hegedűs remekelt

asztalitenisz Széchenyi-Uniqa–Mohács 6–12

A győri Széchenyi-Uniqa… Tovább olvasom