Kisalföld logö

2017. 05. 30. kedd - Janka, Zsanett 17°C | 30°C Még több cikk.

Bölcsődei gondozó lesz egy hétig három politikus

Bölcsődei gondozóként dolgozik egy héten keresztül három politikus, hogy kiderüljön számukra, milyen munka zajlik a gyerekek elsődleges szocializációs helyén, és ezért milyen fizetést kapnak az ott dolgozók - közölte a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (BDDSZ) hétfőn a honlapján.
Két országgyűlési képviselő, Bábi Gabriella (Fidesz) és Ertsey Katalin (LMP), valamint Vörösmarty Attila (Fidesz), a kecskeméti képviselő-testület tagja egy héten keresztül bölcsődékben dolgozik teljes munkaidőben - olvasható a bddsz.hu oldalon. Mint írták, a politikusok a közalkalmazotti bértábla rájuk vonatkoztatható fizetéséből lesznek kénytelenek vinni háztartásukat, fizetni a rezsijüket, a közlekedést és bármely más, felvetődő költségüket.

Hétfőn mindhárom képviselő megkapja a hétre érvényes munkaszerződését és jelenléti ívét. Az első nap még mindhárman a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődében ismerkednek a szakma rejtelmeivel. Keddtől Bábi Gabriella Gödön egy lakótelepi bölcsődében, Ertsey Katalin a VIII. kerületben, míg Vörösmarty Attila Kecskemét városi bölcsődéjében dolgozik - áll a közleményben.

Olvasóink írták

  • 3. machers 2011. február 21. 19:51
    „Mocskos képmutatás az egész!”
  • 2. Madarász 2011. február 21. 19:11
    „Szegény gyerekek!

    Mégis mit gondolnak, képzettség, hozzáértés nélkül rászabadítják őket a kicsikre?! Miért nem mennek a korházba ágytálazni, meg takarítani, sokkal többet használna a köznek.

    Egyébként arra a 3 hétre fizetetlen szabadságot kell nekik adni. ;-)”
  • 1. Agent 2011. február 21. 17:55
    „"a politikusok a közalkalmazotti bértábla rájuk vonatkoztatható fizetéséből lesznek kénytelenek vinni háztartásukat, fizetni a rezsijüket, a közlekedést és bármely más, felvetődő költségüket. "

    Eh eh eh, erre a három hétre meg felmondanak a parlamentben mi?:):) Végülis lehet, hogy jár akkor pár évnyi végkielégítés, szabadságmegváltás, stb:) Ki fogja ellenőrizni, hogy mikor, miből, mire és mennyi pénzt költenek? Marhaságokat tényleg nem kellene átvenni az mti-től. Ja, szegény gyerekek, szerintem távol kellene tartani tőlük a politikusokat, amíg lehet.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jobbik: a kormány hazudott, mégis lesznek megszorítások

A Jobbik szerint a kormány hazudott, amikor még a közelmúltban is arról beszélt, hogy nem lesznek megszorítások, hiszen összesen 237 milliárd forint elvonását tervezik a kormány irányítása alá tartozó szerveknél. Tovább olvasom