Kisalföld logö

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 3°C | 7°C Még több cikk.

Bokros Lajos a Fideszről a Financial Timesban

A Fidesz politikájáról írt elemzést Bokros Lajos a Financial Times londoni gazdasági napilap felzárkózó térségekre szakosodott blogrovatában (beyondbrics).
Az európai parlamenti képviselő, volt pénzügyminiszter szerint a Fidesz előszeretettel hívja magát jobbközép konzervatív csoportnak.

Bokros Lajos szerint a jobbközép jelzővel rendszerint olyan pártokat szokás jellemezni, amelyek kiállnak a szabályozott körülmények közepette, de kormányzati beavatkozástól és bürokráciától mentesen működő, innovációra és vagyonteremtésre képes magánvállalkozás mellett.

A politikus szerint azonban a Fidesz esetében "semmi nem áll távolabb a valóságtól", a párt, amióta 2010-ben hatalomra került, erőteljesen populista, nacionalista, piacellenes programot honosít meg, büntetőadókat rótt ki a bankokra, az energiaszolgáltatókra, a távközlési cégekre és a nagy áruházhálózatokra. Ezek az intézkedések erőteljes külföldi- és piacellenes beállítottságra vallanak - írta Bokros Lajos.

A szerző szerint a Fidesz világa messze nem jobbközép, hanem nyers marxista gondolkodást tükröző, idejétmúlt világ, amelyben értéket csak a mezőgazdaság és a feldolgozóipar állít elő. Bokros Lajos szerint a kormány emellett felszámolta a fékek és ellensúlyok zömét, és olyan államot teremtett, amelyet nem korlátoz a törvényesség uralma.

A Fidesz valaha a kommunizmus alatti rothadás és korrupció elleni fellépés reménysugarának tűnt, mára azonban maga vált ugyanezen bűnök és baklövések szimbólumává - írta Bokros Lajos. http://blogs.ft.com/beyond-brics/2013/01/15/guest-post-the-fake-conse rvatism-of-centre-right-fidesz/íaxzz2I7cT5Jf6

Olvasóink írták

38 hozzászólás
12
  • 38. fortuna54 2013. január 21. 10:37
    „load,te félrebeszélsz.Ne a külföldnek ugasson valaki hanem ott,ahol a hibát észleli.Nem kell támogatni,de rágalmazni sem.Ö egy nagy zéró ott,ahol csak a nagy pénzt szedi fel.Te pedig megtévedt profeszor.”
  • 37. load 2013. január 20. 22:17
    „36. Santos
    Nem csak egyetértek, de kifejezetten helyeslem.
    Egy rossz politikát - a mindenkori kormány iránti lojalitásból - támogatni, nemzet elleni vétek.
    A kormány nem azonos a nemzet egészével, és a kormányzó párt érdekei nem azonosak az ország érdekeivel.
    Egyébként vedd a fáradságot és olvasd el a cikkben emlitett FT. interjút!
    Kiváncsi lennék a konkrét észrevételeidre is, mert ez a "hátbaszúrás" egy süket duma.
    Az interjú itt:
    http://blogs.ft.com/beyond-brics/2013/01/15/guest-post-the-fake-conservatism-of-centre-right-fidesz/#axzz2IYCV3qeh”
  • 36. Santos 2013. január 20. 20:57
    „35.load.Nem vitatkozok tovább veled.Ha te egyetértesz az ilyen magaviselettel az legyen a te szégyened,én aljas hátbaszúrásnak tartom.Egy senkit nem képviselö megakarja mutatni,hogy ö is jelen van.Több órszág politikáját követem,de ilyen magaviselettel még nem találkoztam.Mért nem otthon szemtöl-szemben vagánkodik.”
  • 35. load 2013. január 19. 19:45
    „33.Santos
    Ha nekem szántad, hát válaszolok rá.
    A kormányzati munka kritikája egyik demokratikus országban sem gyalázkodás.
    Csak és kizárólag a diktatúrákban.
    Jobb helyeken meg is köszönik, hogy a kormány ráláthatott egy problémára.
    A mi kormányunk nem ilyen.
    Minden kritikát lesöpör, minden ellene felszólalót igyekszik eltiporni.
    Ami meg a számodra felfoghatatlant kérdést illeti, az EP kéviselők a közös Európa érdekeit kell, hogy képviseljék.
    Ezért kapják a havi közel 8 ezer eurós bruttó fizetésüket.
    Természetesen felléphetnek a saját országuk partikuláris érdekeinek védelmében is, de ezért meg kell győzniük a frakció társaik és az EP képviselőinek támogatását is.
    Az EP képviselők feladata az Európai Unió rendszerének, működésének, gazdaságának az erősítése, és nem az együttműködés, a közös fellépés ellen agitáló, különutas eltévejedettek támogatása.”
  • 34. machers 2013. január 19. 16:01
    „33.Santos 2013.01.19. 15:49
    Minden OK! Persze, hogy nincs harag.”
  • 33. Santos 2013. január 19. 15:49
    „29,machers,Igazad van,nem neked szándékoztam felelni,hanem a 15-ös load-nak.Ugye a lónak is négy lába...Reméllem nincs harag? Én nem tapsolok senkinek,csak az egy óldalt kritizállókat rühelem.Mindkét óldal tehet jót,de hibázhat is.Sehol nemlátod olyan egymás elleni gyülölközést mind nálatok.”
  • 32. machers 2013. január 19. 15:36
    „31.Valaki 2013.01.19. 15:13
    romcsi,
    ne keverj!
    Nem megy ez nektek.”
  • 31. Valaki 2013. január 19. 15:13
    „27. machers 2013.01.18. 19:20

    19.Valaki 2013.01.17. 15:52
    romcsika,
    nincs logika a másolgatásodban.

    Megértele, a coci "gondolkodásmód" egyirányú! :)))
    Amúgy melyik ország adte el teljes energiaiparát? Várom a választ, lehet gardag lacié is!”
  • 30. machers 2013. január 18. 20:14
    „28.Santos 2013.01.18. 19:59
    Még annyit ombre.
    Bokros véleménye teljes mértékben fedi a valóságot. Ezt 40-es IQ felett mindenki tisztán látja.
    Más.
    Van, aki ezért rohangált Strassbourgba:
    http://fn.hir24.hu/gazdasag/2006/10/25/orban_elzarna_unios_penzeket/
    Te meg tapsoltál neki?”
  • 29. machers 2013. január 18. 20:03
    „28.Santos 2013.01.18. 19:59
    Keress vissza!
    Hol állítottam ilyent?
    Másold ide nyugodtan!”
  • 28. Santos 2013. január 18. 19:59
    „27-es machers,még most is állitod,hogy árulkodás és a saját kórmány gyalázásáért küldtök képviselöket az EU parlamentbe?”
  • 27. machers 2013. január 18. 19:20
    „19.Valaki 2013.01.17. 15:52
    romcsika,
    nincs logika a másolgatásodban.
    Ha elfogadom, hogy Gazdag László szakmailag helyesen és korrektül értékeli a Bokros-csomagot, akkor vezéredékről adott véleménye alapján az egész <moderálva> bagázsnak el kell takarodni a francba.”
  • 26. pancser 2013. január 18. 18:28
    „Nincsen kettős mérce, ezt hol hallottad?
    25. Valaki 2013.01.18. 17:10”
  • 25. Valaki 2013. január 18. 17:10
    „pancsika, ezt a butaságot hol hallottad?
    A hangsúly a közösön akkor lehetne, ha az eu nem alkalmazna kettősmércét. :)))”
  • 24. pancser 2013. január 18. 16:04
    „21. load 2013.01.17. 20:44
    Így igaz az EU képviselőknek az Unión kell dolgozniuk a közös érdekek mentén. Látványos volt amikor a jobbikos képviselővel bevetették a magyar zászlócskát! A hangsúly a közösön van.”
  • 23. Valaki 2013. január 18. 14:56
    „20. fortuna54

    A cocik most euróért árulják a Hazát.”
  • 22. Pretorianus 2013. január 17. 22:02
    „20. fortuna54 2013.01.17. 19:29
    A nagy töltés ellen nem tudsz nyerni! :) Amit ő mond, az úgy van, punktum! :)))”
  • 21. load 2013. január 17. 20:44
    „20. fortuna54
    Nem tudok mást mondani csak azt, amit tegnap.
    Nézz utána!”
  • 20. fortuna54 2013. január 17. 19:29
    „15.load.Ezt idáig nem tudtam,ti nem azért küldtök képviselöt az E.parlamentbe,hogy saját hazája érdekeit képviselje?Hanem azért,hogy hazája kormánnya ellen lázitson?Ekkora marhaságot azért ne akarj elhitetni velem.Ha ez igy lenne,akkor mit vártok,ki lobizzon a magyarokért?”
  • 19. Valaki 2013. január 17. 15:52
    „...A Bokros-Surányi csomag kimondott célja volt az, hogy a jövedelmeket átcsoportosítsa a fogyasztás oldaláról a vállalkozói oldalra. Csakhogy ilyen átcsoportosítás egy pangó gazdaságban csakis valamely réteg kárára, és egy másik csoport hasznára lehetséges. Nos, itt a humán tényező, vagyis a dolgozó ember tragikus leértékelése ment végbe. A reálbér színvonal 1996-ban az 1989. évinek a 75%-ára, a nyugdíj színvonal a 69%-ára zsugorodott. Ez nagyobb mértékű életszínvonal zuhanás volt, mint az 1929-33-as nagy válság idején. A vállalkozó oldal persze jól járt, 1996-ban nagyobb volt a luxusautók forgalma Magyarországon, mint Belgiumban, vagy Ausztriában. A szafari utak iránt is megnőtt a kereslet, viszont nem láttuk az új beruházásokat!

    De a legmegdöbbentőbb az egészben az volt, hogy a társadalomra rákényszerített áldozatnak semmi értelme nem volt! Elég csak a fenti makro mutatókat megnézni: egyik sem javult, sőt, mindegyik jelentősen romlott a megszorító csomag két éve alatt. De még mindig él Bokros Lajosról és csomagjáról az ország megmentőjének hamis mítosza...

    Súlyos hiba volt a monetáris leértékelési politika: 1995. március 13-án, a csomag meghirdetésének másnapján 9%-kal leértékelték a forintot, majd ez folytatódott a rengeteg kárt okozó csúszó leértékelés gyakorlatával. Ennek három negatív hatása volt:

    1. importálta az inflációt,
    2. leértékelte a magyar munkaerő teljesítményét külföld felé,
    3. konzerválta az elavult exportszerkezetet.

    A Bokros-Surányi csomag két fontos gazdasági törvényt sértett meg, amelyeket még Milton Friedman tárt föl, és Nobel-díjat is kapott érte 1976-ban:

    1. a pénzstabilitás elsődlegességének törvényét,
    2. a pénzellátás egyenletességének szigorú kritériumát.

    A pénz külső és belső stabilitása a mai nyugati közgazdaságtanban és gazdaságpolitikában a közgazdasági egyszeregy alapvető része, minden más célt megelőz!...”
38 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Simor: nem lett kevésbé vonzó az euróövezet

A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint a válság óta bonyolultabbá vált csatlakozni az euróövezethez. Tovább olvasom