Kisalföld logö

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 14°C Még több cikk.

Bodnár-ügy: Ittas volt és a szaggatotton tekert a biciklis

Ittas volt a Debrecen labdarúgója által halálra gázolt kerékpáros.

A rendőrség nem közölte a balesetben résztvevőket, de az MTI korábban beszámolt róla, hogy Bodnár László, a Bajnokok Ligája főtáblájára jutott DVSC-TEVA futballistája gázolt el pénteken késő este egy kerékpárost Nyírbátorban.

A megyei rendőr-főkapitányság kedden kapta meg az előzetes igazságügyi orvos szakértői véleményt az elgázolt férfi boncolásáról, és ez kimondja, hogy a férfi a halála időpontjában „igen súlyos alkoholos befolyásoltság alatt állt". A rendőrségi vizsgálat azt is megállapította, hogy a láthatósági mellényt viselő biciklis az út felezővonalának közelében haladt, amikor az autó hátulról elütötte.

Bodnárt megszondáztatták a helyszínen, de a teszt nem mutatott ittasságot. Az ügyben a megyei főkapitányság halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt folytat büntetőeljárást.

A rendőrség közlése szerint még nem készült el az igazságügyi műszaki szakértő jelentése, amely többek között arra ad választ, hogy a gépkocsi mekkora sebességgel haladt a baleset bekövetkeztekor. A sportolót csak ezután hallgatják ki, és "a felelősség kérdésének mérlegelésére csak ezt követően kerül sor".

A DVSC-TEVA közleményt adott ki szombaton, e szerint a válogatott védő szüleihez tartott Mátészalkára, amikor a baleset történt. A rendőrség ugyancsak szombaton annyit közölt, hogy pénteken 21 óra körül Nyírbátor lakott területén kívül, a Császári úton személygépkocsi gázolt el egy előtte közlekedő kerékpárost. A láthatósági mellényt viselő, 34 éves nyírvasvári férfi a helyszínen meghalt, az autót vezető 30 éves férfit könnyű sérülésekkel kórházba szállították.

Bodnár az eset miatt úgy döntött, hogy nem vállalja a szereplést a válogatott szombati, a svédek és jövő szerdai, a portugálok elleni világbajnoki selejtezőjén.

Olvasóink írták

78 hozzászólás
  • 78. zotya975 2009. szeptember 03. 18:18
    „Hát monjuk amikor vittem a lányokat suliba, és úgy kellett magamat átverekedni a zebrán, nekem is megfordult a fejemben, hogy viszek egy rossz biciklit, aztán amikor még az utolsó 2 méteren is át akar furakodni ami a tulsó oldaltól elválaszt elélököm. Az a szomoró, hogy sok szülő is ezt teszi, aztán amikor aláírást gyüjtöttek a suliban egy nyomógombos lámpáért ( amiból persze nem lett semmi) ők is aláírták nagy buzgón. Amikor meg ránéztem lesunyta a szemét a nyominger.”
  • 77. PrettyWoman 2009. szeptember 03. 12:08
    „Tudod Zotya, az a szomorú, hogy ehhez nem is kell megállni 5 percre nézelődni. A Tihanyi Árpád út és a Hermann Ottó úti kereszteződésben dísznek van zebra felfestve. Azért mondom, hogy dísznek, mert a funkcióját sajnos nem tölti be. Itt úgy megy mindenki, mint az állat. Hivatásos sofőrök is! Amikor nem 50-nel, csak 30-cal lehetett volna menni (útfeltúrás miatt), akkor is 70-90 közti sebességgel hajtanak a buszok is. Aminek ugye nyilván nagyobb a féktávja. Volt olyan, hogy megyek át a zebrán, jön egy ilyen dzsipp szerű autó (nem értek hozzájuk, ilyen nagy, drága többmilkós autó). Már a zebrán haladok és várom, hogy fékezzen a barom, de eszébe sincs. Hát akkor látom át, hogy minek fékezne, nem is látja, hogy zebrát közelít meg és én ott vagyok, mert oldalra-hátrafele néz, vagyis mindenhova csak előre nem. Muszáj volt sprintelnem egyet. Igaz, a magas sarkúban kicsit nehéz, de ha választani kell, inkább egy lábtörés, mint hogy átmenjen rajtam. Az volt a szerencsém, hogy ő nem jött "olyan" gyorsan. Olyan is gyakran van, hogy már ott megyünk a zebra közepén (tehát nem tanácstalanul álldogálunk), és akkor sem fékez le, inkább egy nagy ívet leírva kikerül bennünket, ha kell, átmegy a másik sávba is. A párom egyszer egy ilyennek odavágott a kocsijára, mert pont volt nála ernyő. Erre a pali kiszállt és elkezdett üvölteni. Mire mondtam a páromnak, hogy hagyd, érte is annyit kapsz, mint egy rendes emberért. A palinak meg felajánlottuk, hogy hívunk rendőrt a helyzet tisztázására, mire elkotródott.”
  • 76. zotya975 2009. szeptember 03. 05:49
    „Lehet hogy azért nem mondta, mert csak a csattanásra figyelt fel.Ha 5 percre az üt szélén megállsz nézegetni, jó pár autót lehet látni amiben a sofőr nem az utat nézi. Telefont keresi, cigire gyujt, rádiót babrálja, miközben a kocsi 50-90-130-al megy. Jópár métert megtesz úgy, hogy megy bele a vakvilágba. Ha ilyenkor valmi elékerül, meg jön a szöveg, hogy a semmiből tünt elő. Aki nem hiszi, kicsit figyelje a forgalmat akár a buszmegállóben állva.”
  • 75. MTT 2009. szeptember 02. 23:21
    „Gondoltam, hogy lesz valami, - éreztem. A sofőr eddig miért nem mondta, hogí az út közepén volt a csattanás, hogy ott ütötte el a biciklist? Mindenesetre nem irigylem sem a sofőrt, sem a kerékpáros családját. Egyikük helyébe sem lennék. Szerintem egyikünk sem.”
  • 74. PrettyWoman 2009. szeptember 02. 15:54
    „67.! Sok igazságot írtál. Sajnos valóban van benne nagy adag szenzációhajhászás is. Mert ha Kovács Józsi üti el Mari nénit Karakószörcsökön, akkor a kutya sem kapja fel a fejét, kivéve a néhány hozzátartozót. Így meg? Igazad van, két család élete tökéletesen tönkre ment.
    Egyébként vannak dolgok, apróságok, amiket én sem értek. Igaz, nem is olyan lényegesek. Pl. a részeg biciklist sem értem, hogy mi volt a szándéka. Igaz, már nem érdekes. De csontrészegen ment a barátnőjéhez? Mért gondolta, hogy örülnek neki olyan állapotban? Ja, azért vitte a virágot szegényke. Igen, sajnos a biciklisekben van egy olyan torz szemlélet, hogy rájuk nem vonatkozik a kresz és az alkohol tilalom. Pedig csak annyi, hogy a a bicóra nem kell jogsi. De a KRESZ mindenkire vonatkozik, aki a közlekedésben részt vesz. Meg ittasan biciklit sem szabadna vezetni, csak nekik nem veszik el a jogsijukat. És a szerencsétlenek, azt hiszik, így nincs annyi vesztenivalójuk, mint az autósoknak. Pedig sokkal több van: az életük.
    Aztán azt is furcsállottam, hogy miért a DVSC klub részéről keresték meg az elhunyt nővérét és ajánlották fel az anyagi segítséget. B. L-nek van elég pénze, neki kellett volna zsebből felajánlani. Miért a klub áll helyt helyette is?
    Aztán a nővér is furcsa. Az első reakciójuk az volt, hogy perre mennek, nehogy kevés büntetést kapjon a focista. Másnap már azt mondják, nem haragszanak. Hát igen, gondolom, pár forintot felajánlott a klub, és így mindjárt más.”
  • 73. Esther 2009. szeptember 02. 12:19
    „En sajnalom a focistat. jo lehet gyorsan hajtott, de lehet akor is elütötte volna, ha szabalyosan közlekedik. utalomezeket a reszeg bicikliseket. az ut közepen kacsazva,sarokkal tekerve. sztem ebben az esetben nem csak a vezetöje a teljes felelösseg.”
  • 72. 13.István 2009. szeptember 02. 10:34
    „ABS nél-egyátalán van féknyom mikor, hozzávetőlegesen hideg az aszfalt?? sötétben meg azinfomációk kevéssége miatt mondja meg valaki hogyan lehet észlelni ,ha valaki tekereg az úton. A szerencsétlen biztos gondolta a felező hazavezeti ,mert azt láthatta még teljesen kiütött állapotban is! A láthatósági mellény meg csupán egy fényes pont ,hogy egy, vagy fél méterrel kijjebb vagy beljebb van az csak közvetlen közelről állapítható meg. Persze a sebbesség az nagymértékben befolyásol sokmindent! Sajnálom mindkettőt !”
  • 71. lacim6 2009. szeptember 02. 06:52
    „68. hozzászólás zotya975 Az nem is számít hogy csont részeg volt?? Miről beszélsz mien árkon keresztül? Van neked jogsid, mert elég hülyeségeket írogatsz. Azt én is nehezen képzelem el hogy az árkon keresztül teker, de nem is így történt, ezt nem is tudom miért írtad.”
  • 70. Cerwin 2009. szeptember 02. 06:48
    „Nem azt írtam, hogy előzés közben ütötte el, hanem azt, hogy közvetlen előtte előzött )ez csak azt indokolhatja, hogy nem láthatta 100-200 méterről). A mögötte lévő autós nyilatkozta azt is, hogy fékezni csak akkor fékezett, miután már elütötte a biciklist. Ez számomra 2 eset lehet:
    -nem látta mellény ide, mellény oda.
    -hirtelen váltott irányt a biciklis (kacsázott)

    A szon.hu és a police.hu voltak infók.”
  • 69. lacim6 2009. szeptember 02. 06:45
    „66. hozzászólás mekkelek Hol írták hogy előzött???????”
  • 68. zotya975 2009. szeptember 02. 05:49
    „Lehet, de a vadak általában kitörnek a bozótosból, vagy csak az ú széli méteres gazból, és nekiugrnak, vagy kiugranak a kocsi elé. Ritkán áldogálnak az út közepén az autót várva. Egy biciklisről meg nehezen képzelem el, hogy egyszer csak kiteker az árkon keresztül az út közepére. A biciklis általában az úton van, szélén, közepén, most lényegtelen, de olyan helyen amit az autó lámpálya megvilágít. Amúgy ha már a Kedves Kisalföld összeugrasztja a jónépet igazán szerezhetne több infót, és nem menne feleslegesen a vita.: Tehát.: előzött-e az autó, mennnyire volt gagyi a mellény, volt-e világítás a biciklin?”
  • 67. kivagyokén 2009. szeptember 01. 22:43
    „Végigolvastam a hozzászólásokat.
    Azért nem hasonlítsuk már Elődkéhez! Elődke drogos és piás állapotban ütött el egy intézkedő rendőrt! Utánna meg jött a mosakodás az nem is úgy volt.. Bodnár meg el van magába , talán most fogja fel hogy mit tett. A sok szenzációhahász médiával meg annyit szabad foglalkozni: meghallgatni mindet, aztán gyököt vonni, akkor talán közelít TALÁN az igazsághoz.
    Szerintem itt annyi történt, egy ember túl gyorsan ment, ks elütött egy (hírek szerint) ittas biciklistát. Pont.
    Félre ne értse senki, nem cinizmusból írom ezt! Csak a média még minimum le akar húzni vagy nyolc bőrt a "szenzációról".
    Alényegen nem változtat semmit. Meghalt egy ember, akinek valószínüleg még voltak tervei, van két család akik nagyon nincsenek irigylésre méltó helyzetben.

    És végül, de nem utolsósorban van az átlagnál híresebb ember akit a következő időben a média folyamatosan zaklatni fog hülyébbnél hülyébb, csak rájuk jellemző kérdéseivel számára ez a könnyebb. Mert a vizsgálati eredményektől, esetleges ítélettől függetlenül ÖNMAGÁVAL kell elszámolnia, és szerintem még sokszor megkérdezi saját magát mi lett volna ha... lassabban megyek, ...később megyek,....korábban megyek stb. Csakhogy a HA ott van. És van amit nem lehet vásárolni”
  • 66. mekkelek 2009. szeptember 01. 22:13
    „persze valaki mondhatná, hogy látta, elözött, csak a biciklis kacsázott be gyorsan elé, de akkor ugye még ha nagyon kacsázik az a biciklis, akkor is a jobb elejével kellett volna elütnie..”
  • 65. mekkelek 2009. szeptember 01. 22:09
    „90 km/h-nál a féktvolság b. 50 méter. Ha valaki nem lát meg sötétben, fényszóróval egy 50 méterre levö biciklist, az adja vissza a jogsiját. (50 méter=egy hossz a sátoros uszodában...)”
  • 64. mekkelek 2009. szeptember 01. 22:06
    „Anyám, "szaggatottan" tekert a biciklis...
    Valaki elküldhetné a Kisalföld újságíróit továbbképzésre, mégpedig magyar nyelvböl...”
  • 63. lacim6 2009. szeptember 01. 21:49
    „61. hozzászólás Sundance :D:D”
  • 62. Truder 2009. szeptember 01. 21:42
    „Lacim6 nak igaza van,nem tudsz megállni,még 50 el sem.Ha akkor veszed észre,mikor a lámpa fényébe bejön,megette a fene!Pontosan ezért nem tudsz egy vadat sem kivédeni,bocs a hasonlatért.”
  • 61. Sundance 2009. szeptember 01. 21:41
    „Zotya:
    "Hát nem tudom, ahány mellényest én láttam azt mind ki lehetet szúrni elég messziről"

    Na pont ez az :) Akiket LÁTTÁL :) Na most képzeld el hogy mennyien voltak akiket nem is láttál mert olyan vacak a mellényük :D :D”
  • 60. lacim6 2009. szeptember 01. 21:29
    „Hol olvastál ilyet hogy előzött?”
  • 59. lacim6 2009. szeptember 01. 21:27
    „Hidd el hogy nem tudsz megállni 90nél sem ha valaki hirtelen eléd teker éjjel, minden nap vezetek mert ez a munkám hidd el van tapasztalatom ebben. De itt nem a gyorshajtás miatt történt a baj ha nem mert tök részeg volt és a felező vonalnál kacsázott.”
78 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rendkívüli kormányülés - Takarékos költségvetés?

Bajnai úgy fogalmazott, hogy a jövő évi költségvetés több puszta takarékosságnál, az… Tovább olvasom