Kisalföld logö

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | -1°C

Bódi Sylvi Hujberrel folytatja a korizást

Bár a kiesett a sztárok korcsolyaversenyéből, mégsem fordít hátat a jégnek, sőt, Hujber Feri személyében tökéletes partnerét is megtalálta.
Minden testhelyzetben jól mutat a fehér színpadon a fekete hajú szépség s ezt tudja jól ő is. Bár a kiesett a sztárok korcsolyaversenyéből, mégsem fordít hátat a jégnek, sőt, Hujber Feri személyében tökéletes partnerét is megtalálta.

A jeges műsor egyik legtehetségesebb versenyzője volt Bódi Sylvi. A fekete szépség is tisztában van azzal, hogy technikailag többet tud a még bennlévő versenyzők nagy részénél, de egyáltalán nem bánkódik amiatt, hogy kiesett.

– Azzal, hogy bekerültem az első ötbe, minden álmom teljesült – mesélte vidáman Sylvi.

– Imádtam a szereplést, a stábot, az edzőket, az egész csapatot, nagyon hiányoznak majd. Arra is büszke vagyok, hogy végre megmutathattam a valódi énemet. De a végén már nem is bántam olyan nagyon, hogy kiestünk. Rossz volt minden pénteken úgy állni a jégre, hogy tudtuk, a zsűri utolsó helyre sorol majd minket. Az edzőim is azt mondták, az első háromban lenne a helyem, Csollány Szilveszterrel, és Hujber Ferivel együtt.

– Megkönnyeztem a távozást, de nekem a jégtánc a lényeg, azt pedig nem hagyom abba.

Sylvinek kész tervei vannak arról, miképpen folytatja majd a korcsolyázást. Partnereként szívesen látná versenybeli párját, Gábort, de talán még jobban örülne annak, ha Hujber Ferivel gyakorolhatna.

– Már az első alapozóedzéseken arról beszélgettem Ferivel, hogy az eredménytől függetlenül, mindenképpen folytatni akarom a korcsolyázást – magyarázta a modell.

– Azonnal fellelkesült, és ő is kedvet kapott hozzá. Megbeszéltük, hogy ha vége ennek a versenynek, együtt vágunk neki, együtt gyakorolunk, és talán párban is táncolhatunk!
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Amikor bedugul az agyi ér

Fiatalon és tragikus gyorsasággal távozott az élők sorából az elismert színész, Kaszás Attila. A… Tovább olvasom