Kisalföld logö

2018. 04. 23. hétfő - Béla 12°C | 26°C Még több cikk.

Blikk: 2,5 milliárdos tisztogatás

A Blikk által összegyűjtött adatok alapján minisztériumonként átlagosan 64 munkaügyi pert indítottak, és ha ennek felét az elbocsátott dolgozók nyerik meg, akkor a közszolgálati dolgozók átlagbérével számolva a kormánynak több mint 2,4 milliárd forintot kell majd kifizetnie a kamatok és kártérítés nélkül, azokkal együtt pedig az összeg elérheti az ötmilliárd forintot is.

A Blikk a keddi számában emlékeztet arra, hogy a kormány nem sokkal hivatalba lépése után fogadta el azt a jogszabályt, amely lehetővé teszi, hogy indoklás nélkül küldjenek el munkavállalókat a közigazgatásból. A Blikk egy hónappal ezelőtt hivatalos levélben kereste meg valamennyi minisztériumot, valamint a Miniszterelnökséget, és arról érdeklődött, hány munkatárstól váltak meg a kormányváltás óta, és emiatt hány munkaügyi per indult ellenük. Kiderült, több száz pert kezdeményeztek a tárcák ellen, de van, ahol nem árulják el, hány embert küldtek el.

A legtöbb per a Belügyminisztérium és háttérintézményei ellen indult a kormányváltás óta, összesen 243-an támadják bíróság előtt a tárcát és az igazgatása alá tartozó intézményeket. A BM tájékoztatása szerint 638 ember távozott tőlük, egy részük felmentéssel, egy részük pedig közös megegyezéssel ment el. Igaz, ezen tárca irányítása alá több tízezer ember tartozik, hiszen ők felelnek többek közt a 35 ezer fős rendőrségért.

A Nemzetgazdasági Minisztériumból (NGM) és háttérintézményeiből 273 fő távozott, a legtöbb közös megegyezéssel (222), 51 embert viszont kirúgtak a kormányváltás óta. Az NGM tájékoztatása szerint ellenük 12 munkaügyi per indult. A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban és a hozzá tartozó hivatalokban 73 dolgozót cseréltek le, ebből 36-at mentettek fel, a többi közös megegyezéssel, vagy lemondás miatt távozott. A Külügyminisztériumban úgy válaszoltak: összesen 6 embert cseréltek le, ebből 4-en indítottak pert.

A többi minisztériumból (Honvédelmi, Vidékfejlesztési, Nemzeti Erőforrás és Közigazgatási), illetve a Miniszterelnökségtől a törvényben előírt 15 napos határidőn belül nem érkezett válasz a Blikk kirúgással kapcsolatos kérdéseire. Az ismételt megkeresésre egyedül a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumból jeleztek vissza: már feladták a kért adatokat tartalmazó levelet.

A többi minisztérium ellen a Blikk pert indít a közérdekű adatok nyilvánosságáért, hogy kiderüljön: hány embert cseréltek le a kormányváltás óta, és emiatt hány bírósági eljárás indult ellenük.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Arcon lőtte testvére élettársát egy férfi Kartalon

Gumilövedékkel lőtte arcon egy férfi testvére élettársát a Pest megyei Kartalon hétfőn, a férfit a rendőrség előállította és kihallgatja. Tovább olvasom