Kisalföld logö

2018. 01. 24. szerda - Timót -1°C | 6°C Még több cikk.

Bizakodó soproniak

Mind a négy megyei együttesünk holnap 16 órakor lép pályára az NB III Bakony-csoport 8. fordulójában.

labdarúgás

Sümeg–Jánossomorja. Ifj. Drobnitsch Tamás edző elmondta, nem biztos, hogy számíthat a kapus Sipőcz játékára. Rajta kívül Drobnitsch V., Göblyös és Koltai is sérült. A várható kezdőcsapat: Sipőcz (Hegedűs P.) – Plachy, Zalka, Rozsos, Buza, Németh B., Hegedűs T., Görgits, Németh Zs, Molnár F., Horváth J.
Kapuvár–Répcelak. Csorba János edző bízik benne, hogy az eddigieknél eredményesebben szerepel a Kapuvár. A tervezett kezdő tizenegy: Kleizer – Áder (Markó), Bencsics, Horváth P., Tóth B., Deák, (Markó), Hegyi, Szücs, Szpevár, Licskai, Végh Z. (Zsirai).
Csorna–Andráshida. Horváth László edző elmondta: Jakab, Bóna, Szücs P. és Horváth P. sem játszhat. A hazaiak várható kezdőcsapata: Lőre – Szabados, Csík, Fenyő, Nagy Sz., Nyerges, Buti, Baán, Bárány, Tóth Z., Hollósi.
Keszthely–SVSE-GySEV. Halász Ernő edző által irányított soproni csapat. A szakvezető elmondta, munkahelyi elfoglaltsága miatt Horváth Barnára nem számíthat. A tervezett kezdőcsapat: Fentős – Geeb, Katona, Reineck, Somogyi, Török, Párkányi, Szabó A., Varga A., Varga B., Varga D.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyugdíjemelés novembertől

A kormány szerdai döntése értelmében 1,2 százalékos visszamenőleges kiegészítő nyugdíjemelést… Tovább olvasom