Kisalföld logö

2017. 06. 27. kedd - László 19°C | 30°C Még több cikk.

Bizakodó megyei csapatok a rajt előtt

Az Integrál-DAC ma, míg a Gyirmót és a Mosonmagyaróvári TE holnap lép pályára a másodosztályú bajnokság nyitófordulójában. A nádorvárosiak 16 órától az Ajkát, míg az óváriak fél hatkor a Balatonlellét fogadják. A gyirmótiak szintén fél hatkor Siófokon vendégszerepelnek.

labdarúgás NB II, Nyugati csoport

Integrál-DAC–Ajka. Az NB III legutóbbi bajnokcsapatát fogadja ma az Integrál-DAC labdarúgócsapata. Szapor Gábor, az együttes szakvezetője elmondta: a Töltéstava elleni kupamérkőzésen már látta futballozni az ajkaiakat, ám abból a találkozóból nem szabad messzemenő következtetéseket levonni.
Az edző reméli, hogy a tavaszi lendületük kitart és az új játékosok sikeresen debütálnak az együttesben. Természetesen most is a három pont megszerzése a céljuk. Sérült nincs a csapatban, de Orovecz és Máté eltiltás miatt kihagyja a találkozót. A tervezett kezdőcsapat: Molnár (Kocsis) – Fajkusz, Császár, Keszei, Kovács H., Kertész, Imrik, Germán, Kovács L., Oross, Czetti.
Mosonmagyaróvári TE–Balatonlelle. Tiba Zoltántól, az együttes szakvezetőjétől megtudtuk: a bajnokság első fordulójában hazai pályán egyértelműen a sikeres bemutatkozás, azaz a győzelem a cél. A csapat felkészülése jól sikerült, ezért optimista hangulatban várják a találkozót.
A gárda egyik kapusa, Kovács Krisztián eltiltás miatt nem szerepelhet a találkozón. Nagy Tamás már felépült ugyan a sérüléséből, ám még nincs bevethető állapotban. A tervezett kezdőcsapat: Antal – Szabó, Puglits, Pint, Sipos, Méry, Burkus, Pálla, Schafranek, Godian, Papp.
Bodajk-Siófok–Gyirmót. A korábbi tervekkel ellentétben a mérkőzést nem ma, hanem holnap játsszák. Hannich Péter, a gyirmóti csapat edzője kifejtette: egy számukra ismeretlen csapat otthonába látogatnak győzelmi szándékkal.
Az első három fordulóban idegenben lépnek pályára, ezeken minél több pontot szeretnének gyűjteni. Horváth, László és Füsi sérülés miatt biztosan nem szerepelhet a siófoki stadionban, eltiltott futballista azonban nincs a keretben. A tervezett kezdőcsapat: Sipőcz (Sánta) – Tóth, Pék, Radics, Szabó, Hegyi, Török, Polyák, Károlyi, Nagy, Korsós.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megbírságolt munkáltatók

A nyári kánikulai időszakokban veszélyesebb a munka: megterhelt a szervezet, lankad a figyelem, rossz irányban változik az ember komfortérzete, mindezek miatt gyakoribb lehet a baleset. Különösen, ha még a munkavédelmi előírásokat is „lazábban” kezelik. Megyénk harminc építkezésén tartottak munkavédelmi ellenőrzést az elmúlt két kánikulai héten. Tovább olvasom