Kisalföld logö

2018. 08. 21. kedd - Sámuel, Hajna 21°C | 32°C Még több cikk.

Bíróság elé állítják Augusto Pinochetet Chilében

Augusto Pinochet volt chilei diktátor egészségi állapota lehetővé teszi, hogy bíróság elé állítsák a Colombo-hadművelet, ellenzéki politikusok 1975-ben történt tömeges meggyilkolása miatt - áll az orvosi jelentésben, amelyet az októberben elvégzett vizsgálatok alapján állítottak össze.
A 90. életévét november 25-én betöltő nyugalmazott tábornokról három évvel ezelőtt állapították meg, hogy "mérsékelt aggkori elbutulásban" szenved, ezért két alkalommal is elkerülte az emberi jogok megsértése miatti felelősségre vonást. 2002-ben a Halálkaraván, 2005-ben pedig a Cóndor-hadművelet miatt akarták a volt diktátort bíróság elé állítani.

A "Halálkaraván", amely 1973 októberében járta az országot, katonai különítmény volt magas rangú tisztek vezetése alatt. Kifejezetten az újonnan hatalomra jutott politikai rendszer ellenfeleinek, az államcsíny során meggyilkolt szocialista elnök, Salvador Allende híveinek megölése, eltüntetése volt a feladata. A Cóndor-hadműveletet dél-amerikai diktatúrák összehangolt kampánya alatt hajtották végre, s célja a baloldali ellenzék fizikai megsemmisítése volt az 1970-es és 1980-as években.

A Colombo-hadműveletben a rendszer ügynökei 119 baloldali ellenzéki semmisítettek meg 1975-ben.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A kardiológiai rehabilitáció

Segítségével a szívbetegek ismét elfoglalhatják helyüket a családban és a társadalomban. Tovább olvasom