Kisalföld logö

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

Bevezetésre vár a berendezés

Pauer Béla nyugdíjas mozdonyvezető társával olyan berendezést fejlesztett ki, amelynek révén biztonságosabbá válnának a vasúti és a közúti kereszteződések. A GYSEV jövő évi programjában szerepeltetni fogja a készülék üzembe állítását.
– Több mint három és fél évtizede jegyzem folyamatosan a vasúti kereszteződéseknél történt balesetek számát. 2002-ben volt a legtöbb, akkor 176 ilyen jellegű karambol történt, 1997-ben pedig a legkevesebb, 74 – mondta elöljáróban Pauer Béla kaposvári nyugdíjas mozdonyvezető, aki a soproni szanatóriumban töltött el néhány hetet.
– Mindig is foglalkoztatott a kérdés, miként lehetne elejét venni ezeknek a tragédiáknak. Három éve társammal, Demény Rezsővel végre sikerült megtalálni a lehető legegyszerűbb megoldást, amelyet két éve el is fogadott a találmányi hivatal, s amelyet le is védettünk. Egy olyan folyamatosan sugárzó adóberendezésről van szó, amelyet a mozdonyokra szerelnénk. A gépjárművekben helyeznénk el a vevőállomást. Ez az okos berendezés – amely kilencszáz méterről érzékeli a mozdony által sugárzott jeleket – először hangos vonatkerék-kattogással hívná fel a vezető figyelmét arra, hogy vasúti szerelvény közeledik, majd megszólalva is a sofőr tudtára adná, figyeljen a veszélyre. A mozdonyra szerelt adó ára körülbelül hétezer, a járműveken rendszeresített vevőkészülék háromezer forint lenne. Szeretnénk, ha találmányunkat nemzetközi szinten is bevezetnék.
– Az adó-vevő berendezésnek nagy előnye, hogy nem lehet megrongálni, s mindenütt fokozná a biztonságot, legfőképpen ott, ahol még fénysorompó vagy sorompó sincs felszerelve – folytatta a feltaláló. – Több próbát, tesztet is kiállt a készülék – bizonyított. A gyakorlatban való bevezetése a vasúttársaság ígérete szerint attól függ, mikor sikerül elkészítenünk a MÁV-szabványnak is megfelelő konstrukciót. Nagyon reméljük, ezt követően nem lesz akadálya annak, hogy a MÁV és a GYSEV járműparkját felszereljék vele. Ez mintegy ezer mozdonyt érint, a költségek tehát hétmillió forintra rúgnának, s már csak a járműtulajdonosoknak kellene gondoskodniuk arról, hogy vevőkészülékkel kiegészítsék autóik biztonsági rendszerét.
– Szándékaink szerint a GYSEV negyven mozdonyát a jövő évben szerelnénk fel ilyen készülékekkel – tájékoztatott Edlinger János, a vasúttársaság üzemigazgatója. – Bízunk abban, hogy a gépjárművezetők is jól felfogott érdeküknek megfelelően ellátják autóikat a biztonságot növelő vevőkészülékkel.
– Távolsági buszainkon hasonló céllal más, térinformatikai rendszeren alapuló berendezést működtetünk, ám ha a vasúttársaság kéri, az új megoldás tesztelésén is szívesen részt veszünk – nyilatkozta lapunknak Pócza Mihály, a Kisalföld Volán vezérigazgatója.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

VI. Győri Könyvszalon - OKTÓBER 13., PÉNTEK

Tovább olvasom