Kisalföld logö

2017. 02. 25. szombat - Géza -1°C | 8°C Még több cikk.

Besenyei: egyedül az égvilágban

Gyermekkorá sokszor álmodta, hogy csak úgy megemelkedett, mindenféle eszköz nélkül.

Álmában, vagy ébren álmodozva bizonyosan mindenki elrugaszkodott már legalább egyszer a földtől és belehasított a gyönyörű kék égboltba. Aztán visszazökkenvén a valóságba, kicsit irigyelte a madarakat. Mégsem lett mindenkiből, aki így érzett, világbajnok műrepülő. A budaörsi repülőtér szomszédságában is laknak páran, mégsem csupa budaörsi vezeti a világranglistát. Besenyei Péter hatévesen a budaörsi repülőtér melletti otthonában eldöntötte: repülő lesz.

– Gyermekkoromban sokszor álmodtam, hogy csak úgy megemelkedtem, mindenféle eszköz nélkül. A motiváció a szomszédos repülőtér volt, de ez önmagában kevés. Sok nehézségen keresztül vezet az út, nem volt egyenes, zökkenőmentes. Csalódásokon kellett túltennie magát az embernek. Ami a legfontosabb: látni a célt, akarni, kitartással végigverekedni az utat, megtalálni a lehetőségeket, és a végén persze kell adottság, tehetség is hozzá. Persze minden siker más-más recept, ami sok „hozzávalóból" áll össze. Ezek közül nem hagynám ki a szerencsét sem, mert ez is kell a sikerhez.

Tünde az „anyósülésen"

– Egy ilyen veszélyes sporthoz különösen sok szerencse kell.

– Nem így értettem. Régen rossz, ha a szerencse a repüléshez kell. A nyeréshez van rá szükség. Egy rossz sorsolás, rossz időjárás, pillanatnyi kihagyás és kész. Ha a láncszemek közül egy is kiesik, nem működik az egész. A repülés éppen olyan biztonságos, mint bármi más. Ha felkészülsz, tisztelettel, odafigyeléssel, alázattal műveled. Tudni kell mindig, hogy hol vannak az ember határai. Jól fel kell mérni mindennap, meddig lehet elmenni, és nem szabad túllépni. Az autóvezetés is lehet nagyon veszélyes, ha felelőtlenül ül valaki a volánhoz.

– Ha már szóba került, azt olvashattuk, hogy Besenyei Péter az autóversenyzéssel is kacérkodik.

– Mindig is szerettem volna autóversenyző lenni, izgatott a sebesség, de maximális erőbedobással csak a fő tevékenységét képes ellátni az ember. Az autóversenyzés nekem olyan, mint egy hobbi, nincs benne teljesítménykényszer. Tudomásul veszem, hogy amatőr vagyok, nem is nyerhetek, hiszen akkor mindaz, amit a sikerről az előbb mondtam, nem lenne igaz. Edzés, elhivatottság nélkül csodák nincsenek. A másik szenvedélyem, hobbim a horgászás. Ott sem érzek „halfogási kényszert", kellemes, jó időtöltés, kikapcsol. 

– Sokan irigyelhetik, hogy Távol-Kelettől a vadnyugatig mindenütt rendeznek futamokat, bejárhatja a földet.

– Azért ez nem mindig irigyelni való. Tünde párom tudna erről mesélni. Amikor kétszer is magammal vittem Japánba az ottani futamra, a kolléganői megsárgultak az irigységtől. Pedig szegény Japánból semmit sem látott, csak a verseny helyszínén lehettünk. Sokszor egy-egy nagy rohanás után ott vagyunk egy irányítótorony alatt, ami körül – hiszen repülőtérről van szó – 80 kilométerre semmi sincs. A szállodát és a pályát látjuk, sehova se megyünk. Máskor persze előfordul, hogy mód van az ismerkedésre. Kínában például nagyon élveztem, hogy kirándulhattam, minden héten más-más városban rendezték a futamot. Beláthattam a kulisszák mögé, hogyan élnek a kínaiak, milyen a piac, az utca forgataga.

– Aki sokat utazik hivatalból, azt általában piszkálja a családja, amiért nem akar a szabadidejében is utazni. Így van ezzel ön is?

– Ha külföldre megyünk, legszívesebben olyan helyet választok, ahol kevés az ember, csend van, béke, nyugalom, tenger és pálmafa. Valami kis szigetre vágyom. Épp elég az életemben a nyüzsgés máskor.
 
47 ország közvetítette

– A család örül, hogy hírneves lett? Lesz követője?

– Két gyermekem van, ők nem akarnak repülők lenni. A szüleim pedig sosem tudták megszokni, hogy ezt választottam. Mikor eléjük álltam 15 évesen a döntésemmel, ki voltak borulva. Aztán látták, hogy megy, bár sosem tudták megszokni, elfogadták. Egy aggódó szülő másképp látja a veszélyeket, mint a hozzáértők vagy a kívülállók. Most már sajnos csak múlt időben fogalmazhatok, mert már nem élnek.

– Ami azt illeti, a kívülállónak is elállt a lélegzete, amikor átrepült a Lánchíd alatt. Öt földrész 47 országa közvetítette a bravúrt. Azért az ilyen mutatványok láttán érthető, ha a rokonok aggódnak. Kísérti a sorsot?

– Nem én találtam ki, ez igaz. De ez szakmailag nem egy ördöngösség. Egy film kapcsán kértek fel rá és én csak annyit kérdeztem, hogy talpon vagy háton röpüljek át a híd alatt. Egy Világkupa ennél sokkal nehezebb. Nem azt mondom, hogy egy kezdő is nyugodtan megteheti, de ha az ember felkészült, gyakorlata van, ez nem a legnagyobb szakmai kihívás. Itt inkább az engedélyek beszerzése volt nehéz. Tíz évig húzódott. A jelentősége inkább az a jégtörés volt, hogy engedélyt kapott egy repülő átrepülni egy nagyváros forgalmas hídja alatt. Azóta  a versenyek részévé is vált ez a feladat. Precedens volt arra, hogy ezt is meg lehet biztonsággal csinálni. Amikor Kínában óriáshegyek hasadékai között kell repülni, az  veszélyesebb,  nagyobb szakmai feladat.

A versenyzők megmosolyogták

– Ezek szerint a műrepülés népszerűsítésével nincs minden rendben. Miközben magyar a világ legjobbja, alig tudunk a sportágról valamit. Miért van ez?

– A repülősport mindig is mostoha volt Magyarországon. Tény: nem tömegsport. De egyre több embert érdekel. Igaz, hogy pár százan művelik, de több százezrek nézik, nagyobb figyelmet érdemelne. 

– Feltehető, hogy ez a sport azért meglehetősen drága. Utazgatni a Világkupákra a legkisebb költség, maga a repülő sem lehet annyi, mint egy teniszütő. Ki fizet?

– Támogatók nélkül ez a sport nem létezne. Eddig kétszemélyes géppel versenyeztem, ez olyan, mintha a Forma–1-ben kétüléses autóval állna rajthoz valaki a sok együléses mellett. Lehet az jó, de nem alkalmas. A többi versenyző megmosolyogta, rajtam kívül senki sem indult ilyennel. A főtámogató – egy energiaitallal foglalkozó cég – három éve megrendelte az új gépemet Oroszországban. Több mint a felét ki is fizette, de a mai napig nem készült el. Minden utolsó határidőn túl vagyunk, mégis bizonytalan, mikor lesz belőle gép. A szponzor megunta és az idén tavasszal vett egy német gépet. Olyan, mint a korábbi, csak annak az egyszemélyes testvére, könnyebb, fürgébb, mozgékonyabb. Ezt láthatta már a győri közönség.
Váltás gatya,  útlevél

– Az új géppel  a saját rekordjait döntögetheti, hiszen szinte már mindent elért. Meddig lehet ezt a sportot űzni?

– Szerencsére ez a sport olyan, hogy az idő múlásával nem gyengül, hanem erősödik a versenyző. A tapasztalat eredményesebbé teszi. Ritka, aki 30 éves kora alatt EB-dobogós lesz. A világ élvonala 40–50 évesekből áll. Ma az élbolyban a legidősebb Klaus Schrod német pilóta, aki 59 éves. Ha úgy veszem, én éppen most értem be közéjük.

– Hogy mennyire beért, jelzi: Égvilágom címmel már megjelentek könyv formában is az eddigi életút történetei. Mi vonzza ehhez az életformához?

– Versenyzés közben valamennyi idegszálával a gépre figyel az ember, nem is látja, hogy hol van. Csak a legjobb megoldás érdekli, a kihívás, a teljesítmény. Megint más, amíg kiutazik a versenyre. Most Írországba készülök, lesz nálam víz, szendvics, váltás gatya és útlevél. Kilencórás az út három leszállással. Lesz időm bámészkodni az Alpok felett, az óceánnál. Órákig ülök a kabinban, nézem a szép tájat és elmélkedem. Olyan, mint a horgászat. Békés és nyugodt. Ez a két véglet adja az egésznek a teljességét.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Leállt a Leonellnél a termelés

Kétszáz dolgozójának felmondott a felszámolás alá került Leonell Textilipari Kft. Két éve még túlélte a csődhelyzetet a győri cég, most a végkielégítések kifizetésére sincs fedezet. A kft. vezetésétől azt a tájékoztatást kapta a Kisalföld, hogy július 20-áig még termelt a cég, akkor felszámolás alá került. A ledolgozott időszakra járó bért még ki tudta fizetni a cég. Tovább olvasom