Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 8°C

Béremelést kapnak az egészségügyi alapellátásban dolgozók

Az emelés a háziorvosokat, a házi gyermekorvosokat, a védőnőket és az alapellátásban dolgozó fogorvosokat érinti.
Emelkedik a háziorvosok, a házi gyermekorvosok, a védőnők és az alapellátásban dolgozó fogorvosok finanszírozása és bére; a költségvetésben szereplő összesen tízmilliárd forint többletforrást áprilistól kapják meg a szolgáltatók - jelentette be Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter hétfőn Budapesten.

Az emelés több tízezer forinttal növeli egy átlagos praxis bevételét, valamint a védőnők bérezését.

Balog Zoltán elmondta: 1,8 milliárd forinttal nő az indikátor alapú finanszírozás, 2,1 milliárd forinttal pedig a háziorvosok kártyapénze.

Hozzátette: előbbi pluszforrást teljesítményhez kötik, ezzel a bevétel havi mértéke 250 millió forintról 400 millióra nő, egy praxisra így átlagosan 22 ezer forint többlet jut. A kártyapénz emelésével pedig átlagosan 26 ezer forinttal nő majd egy háziorvos bevétele.

A tartósan betöltetlen praxisok - mintegy 150 ilyen körzet van Magyarországon - újraindításához letelepedési támogatásként félmilliárd forintot szánnak. Erre az Országos Egészségbiztosítási Pénztárhoz benyújtott pályázatokkal lehet jelentkezni. Egy pályázó maximum 5 millió forint vissza nem térítendő támogatást igényelhet, ezért vállalja, hogy öt évig a praxisban marad. A praxisok együttműködésének támogatására további 250 millió forintot szánnak.

A miniszter ismertetése szerint a háziorvosok mellett dolgozó szakdolgozók bérének emelésére 1,8 milliárd forint jut. A heti negyven órában foglalkoztatott szakdolgozó nettó bére így átlagosan legalább 10 ezer forinttal emelkedik. Szintén emelkedik azon praxisok finanszírozása, amelyek további asszisztenciát vagy orvost foglalkoztatnak, erre 250 millió a pénzügyi keret - mondta.

A védőnők is részesülnek a béremelésben, erre 1,75 milliárd forint a keret. Az emelés eredményeként a körzeti védőnők fizetése átlagosan havi 30 ezer, az iskolai védőnők bére pedig átlagosan havi 37 ezer forinttal lesz majd több.

Az emberi erőforrások minisztere a védőnői béremeléssel kapcsolatban megjegyezte, jogszabályt módosítottak azért, hogy az emelés - az önkormányzatokon keresztül - valóban eljusson az érintettekhez. Ezt a mostani pluszpénzt csak bérfejlesztésre lehet fordítani - emelte ki.

A hátrányos helyzetű térségek alapellátó fogorvosi finanszírozására 1,5 milliárd forintot szánnak. Ebből 860 millió forint lesz az alapellátás fix díja, ami havi százezer forint többletet jelent majd az orvosoknak, és 684 millió forint jut a szájüregi rákok szűrésére és a gyermekfogászati megelőzésre.

Balog Zoltán ezen kívül bejelentette, hogy a húsz éve a közfinanszírozásban dolgozó orvosok a jövőben jogosultak lesznek a főorvosi cím viselésére.

Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár az indikátorrendszerrel kapcsolatban elmondta, ez szorosan kapcsolódik a népegészségügyi intézkedésekhez, tehát azoknak jár pluszpénz, akik például valódi gondozást végeznek krónikus betegségben szenvedő betegeiknél.

Az államtitkár a sajtótájékoztatón felidézte, hogy az elmúlt négy évben többször is emelkedett az alapellátásban dolgozók finanszírozása, 2009-hez képest 2014-ben a többlet elérte a 30 milliárd forintot.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Baltákkal támadtak a biztonsági őrökre - fotó

Két férfi lökdösődött egy szórakozóhelyen, ezért a biztonsági őrök kivezették őket, de a fiúk ezt… Tovább olvasom