Kisalföld logö

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 9°C | 16°C Még több cikk.

Bencés diák volt

az MTA-elnök

A győri Bencés Szabadegyetem zárórendezvényén a világhírű professzort, Vizi E. Szilvesztert, a Magyar Tudományos Akadémia elnökét látták vendégül.
Az előadó arról beszélt, hogy a magyar értelmiség számára jelentős nemzetközi kiugrást és elismerést jelenthet a tudományos kutatómunka. Kitért saját speciális szakterületére, az agykutatásra, ismertette az Oxfordban és az Egyesült Államokban végzett munkája eredményeit. – A kutató minél több információ birtokába jut, annál jobban érzi, milyen keveset tud – hangsúlyozta. Elmondta, egész életére döntő befolyást gyakorolt az egyházi középiskola. Kutatási eredményeiben a hit és erkölcs játszotta a legfontosabb szerepet.
A bencés gimnázium általa is jól ismert oktatói közül külön kitért Korzenszky Richárdra, Simon Árkádra és Jáki Teodózra, akiknek személyisége nagy hatással volt rá. Thomas Mann Varázshegy című könyvéből idézett, ismételten a hit és erkölcs fontosságára irányítva a figyelmet.
Végezetül dr. Schmidt Péter egykori bencés diák, az MTA Jövőkutatási Bizottságának alelnöke méltatta az agykutató munkásságát. Mint elmondta, anatómiai tanulmányai során már oktatták Vizi E. Szilveszter professzornak az egyes speciális agyi folyamatok megismerését elősegítő világhírű felfedezését.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Húsz szanyi gól

Tovább olvasom