Kisalföld logö

2018. 04. 26. csütörtök - Ervin 13°C | 24°C Még több cikk.

Bemutatta új műsorait a TV2

Stahl Judit, Szulák Andrea, Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor és Hajós András nevével fémjelzett új beszélgető és szórakoztató műsorokat indít a TV2 márciustól.
A Szevasz Tavasz című programcsomagot pénteken ismertették a sajtó képviselőivel Budapesten.

Pintér Dezső, a TV2 elnöke elmondta: a stabil és versenyképes televízió célja, hogy új műsoraival - a jelenlegi legnézettebb hazai csatornaként - megtartsa vezető szerepét a magyar médiapiacon.

Szavai szerint a tavaly szeptemberben megújult TV2 - a tiszta, áttekinthető viszonyok kialakításával - a nézettségi adatokat tekintve a 18-29 évesek között 20 százalékkal, a 18-39 évesek között 21, míg a 18-49 évesek között 16 százalékkal növelte piaci részesedését.

Az új műsorokkal kapcsolatban elhangzott: Stahl Judit márciusban két műsorral tér vissza a TV2 képernyőjére.

A Micukó - a világ ferde szemmel című magazinban a műsorvezetőt elmaszkírozva, japán riporterként láthatja viszont a közönség.

E szerepben Stahl Judit mintegy két hét alatt 85 magyar hírességgel készített riportot, s a maszkírozás olyannyira sikerült, hogy az interjúalanyok sem ismerték fel, ki rejtőzik a festék alatt.

Stahl konyhája címmel ugyancsak márciustól sugározza a TV2 azt a főzéssel "fűszerezett" gasztronómiai műsort, amelyben a műsorvezető kedvenc ételeinek elkészítési módját ismerheti meg a közönség.

Szulák Andrea beszélgető-műsorát március 5-én indítja a TV2 Nem harap a néni címmel. Az új talkshow-ban a meghívott vendégekkel otthonos környezetben beszélget a műsorvezető.

Harsányabb stílusú, sok humorral átszőtt műsora lesz Hajós Andrásnak, a nemrégiben felfedezett parodista közéleti személyiségekkel szabadon társalog.

Gundel Takács Gábor a Dalnokok ligája című humoros vetélkedővel lép a közönség elé; az adásban népszerű magyar együttesek mérik össze zenei tudásukat: régi slágereket kell átírniuk más zenei műfajba, illetve más szöveggel.

Alföldi Róbert a Lucifer című műsornak lesz a házigazdája. Az adásban a színész-műsorvezető Lucifert megformázva gátlástalanul szembesíti beszélgetőpartnereit önmaguk lényével.

mti

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Alig 8mm a világ legkisebb Bluetooth eszköze

A Murata Electronics bemutatta a világ legkisebb Bluetooth eszközét, melyet… Tovább olvasom