Kisalföld logö

2018. 06. 18. hétfő - Arnold, Levente 18°C | 26°C Még több cikk.

Bekeményítenek a vízszolgáltatók

Csaknem félmilliárd forinttal tartoznak a fogyasztók a három megyei ivóvíz- és csatornaszolgáltató (Pannon-Víz, Sopron és Környéke Víz-és Csatornamű Zrt; Aqua Szolgáltató Kft.) cégnek.


Közülük kettő is a korábbinál keményebb módszerekkel igyekszik elejét venni a késve és a nem fizetés terjedésének.

A gazdasági válság tavaly őszi kirobbanása a megye egyetlen ivóvíz- és csatornaszolgáltatóját sem hagyta érintetlenül. Tőke László, a 120 ezer fogyasztási helyet ellátó Pannon-Víz zrt. vezérigazgatója a Kisalföldnek elmondta: a lakossági kintlévőségek nem nőttek, de a tartozások összetétele átalakult. „A lakosságnak csak kisebbik hányada fizeti be időben a csekket. A legutóbb kiküldött számláknál 400 millió forintot a határidő lejártát követő harminc napon belül nem egyenlítettek ki, majd a következő harminc napban ez az összeg lement 60 millióra. Magyarán a lakosok többsége fizet ugyan, de késve" – fogalmazott Tőke László.

A közületeknél másként csapódtak le a nehézségek: esetükben a fizetési hajlandóság nem csökkent, a fogyasztás azonban – főleg az év elején – igen, méghozzá 10–11 százalékkal. Az utóbbi hetekre azonban ez már nem igaz, de egyelőre nem tudni, miért; elképzelhető, hogy a melegebb időjárás miatt. A fogyasztáscsökkenés magyarázata egyébként az lehet, hogy több cég megszűnt, a talpon maradók egy része pedig szükség törvényt bont alapon spórolni kezdett.


A cikk a Kisalföld napilapban bővebb terjedelemben olvasható!

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Négycsillagos gyógyszálló építése kezdődött

Négycsillagos gyógyszálló építése kezdődött meg Marcaliban, a beruházás 3,2 milliárd forintból, 572… Tovább olvasom