Kisalföld logö

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 5°C | 14°C Még több cikk.

Befogták a patakban megbújó aligátorteknőst - fotók

Az emberre is veszélyes állatot a biatorbányi viadukt alatti patakból húzták ki csütörtök kora délután.
A Fehérkereszt Állatvédő Liga kurátora, Szilágyi István közlése szerint nem sokkal dél után egy gyermekével a környéken sétáló apa vette észre a patakban megbújó állatot, s azonnal jelentette a megadott telefonszámon. A teknőst április eleje óta keresték.

A kurátor elmondta: Both Zoltán veszélyesállat-befogóval haladéktalanul a helyszínre utaztak, majd a meglehetősen szennyezett vízben közös erővel befogták a 8–10 kilós állatot, melyről egyelőre nem derült ki, hogy milyen nemű.

MTI Fotó: Szilágyi István
MTI Fotó: Szilágyi István

Az agresszív teknős ráharapott Both Zoltán lábára, így ő most orvosi ellátására szorul, de mindketten szereztek a "küzdelem" során kisebb sérüléseket. Az aligátorteknőst átmenetileg a veresegyházi medvefarmon helyezik majd el - tette hozzá Szilágyi István.

Tavaly nyáron szintén Biatorbágyon, a pataknak egy távolabbi részén bukkant fel egy másik nagytestű aligátorteknős. A jól fejlett példányt többszöri kísérlet és szinte mindennapos etetés után végül ősszel sikerült befogni, ezekben a napokban ébredezik téli pihenőjéből.

Szilágyi István, a Fehérkereszt Állatvédő Liga kurátora (j) és Both Zoltán veszélyesállat-befogó. MTI Fotó: Szilágyi István
Szilágyi István, a Fehérkereszt Állatvédő Liga kurátora (j) és Both Zoltán veszélyesállat-befogó. MTI Fotó: Szilágyi István

Valószínűleg mindkét állatot egyszerre dobta ki a gazdája, mert megunhatta a nagyra nőtt egykori kedvencekkel való törődést - mondta a szakember.

A harapós illetve „rettegettebb" nevén az aligátorteknős a Chelydridae család egyik legnagyobb testű édesvízi képviselője. Nem ideális házi kedvencnek, és ez nem csak a Magyarországon érvényben lévő veszélyes állattartást szabályozó rendelet miatt van így, mely alapján a tartásához szükséges engedélyt szinte lehetetlen megkapni. A méretes, hajlékony nyak lehetővé teszi, hogy az állatot kézbe vevőt könnyedén megsebezze. Nyakát egészen hátra tudja nyújtani, így a hátsó lábak két oldalán is képes megharapni fogdosóját. Harapásán kívül még a lábain lévő éles karmok is súlyos sebet tudnak okozni. Támadás előtt sziszegő hangot hallat, illetve erős pézsmaszagot ereszt ki magából.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fidesz: folytatódik a közfoglalkoztatás

A közfoglalkoztatás folytatódik, sőt a kormány a tavalyinál négymilliárddal többet, összesen 184… Tovább olvasom