Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 4°C

Becsület napja: a rendőrség megtiltotta, a bíróság engedélyezi a felvonulást

Hatályon kívül helyezte a bíróság azt a rendőrségi tiltó határozatot, amely nem engedélyezte, hogy a Nemzeti Forradalmi Párt március elején felvonulást tartson Budapesten; a szervezet az elhalasztott "becsület napi" megemlékezését akarja megtartani a Hősök terén.

A Népszabadság múlt szerdán írt arról, hogy az NS Front nemzetiszocialista, neonáci tömörülés a "becsület napi" rendezvény szervezését átadta a Nemzeti Forradalmi Pártnak, és német elvbarátaik kérésére március elejére halasztották az eredetileg a múlt hétvégére tervezett megemlékezést.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hétfőn közleményben tudatta: a Nemzeti Forradalmi Párt bejelentést tett a BRFK-n arról, hogy március 6-án demonstrációt kívánnak tartani a fővárosban, de a rendezvény megtartását a rendőrség a gyülekezési törvényre való hivatkozással megtiltotta. A közlemény szerint a bejelentő felülvizsgálati kérelemmel fordult a bírósághoz, a bíróság pedig hatályon kívül helyezte a BRFK tiltó határozatát.

A 65 évvel ezelőtti budavári kitörési kísérletre emlékezők 1997-től 1999-ig a budai Várban tartották rendezvényüket, de 2000-től 2002-ig nem volt ilyen jellegű megemlékezés, mert a területet egyéb kulturális rendezvények céljára foglalták le. 2003-ban a Kossuth téren, azt követően minden évben a Hősök terén emlékeztek a budavári kitörésre magyarországi és külföldi szélsőségesek.

Tavaly több mint ezer, többségében fekete ruhás, bakancsot viselő, kopaszra nyírt fiatal állt alakzatban a Hősök terén és megemlékezett arról, hogy 1945. február 11-én Karl Pfeffer-Wildenbruch SS-tábornoknak, a budapesti SS-egységek főparancsnokának vezetésével több tízezernyi német és magyar katona tört ki a Vörös Hadsereg által bekerített budai Várból. A Pilisben húzódó német-magyar vonalakat azonban alig pár százan érték el. A kitörésben részt vevők nagy része fogságba esett vagy meghalt. Az emlékező akciókat a "becsület napjaként" emlegetik.

Az Egységes Magyarország Mozgalom szervezésében a múlt szombaton Budapest határában tartottak ilyen jellegű megemlékezést, míg néhányan a budai Várban vonultak fel.

Ugyanebben az időben az újlipótvárosi Hollán Ernő utcában mintegy háromszáz ember, köztük több vezető szocialista politikus részvételével civil szervezetek az újjáéledő fasizmus, a szélsőséges megnyilvánulások ellen tartottak tiltakozó megmozdulást.

Olvasóink írták

  • 19. nonnobis 2010. február 19. 09:27
    „Kicsit nonszensz lenne ha "meir fiai" a Becsület napján akár ellentüntetésen is részt vennének, mert mint olyan, a becsület fogalma ismeretlen nekik. Lsd.: 6-os hozzászólás.
    Kedves Eva, az atombombát Oppenheimer és csapata dolgozta ki, Teller nevéhez a hidrogénbomba fűződik. Talán kicsit olvasson utána mielőtt meg akarja osztani velünk hamis ismereteit. Egyébként belegondolni is szörnyű mi történt volna, ha a náci németország,- vagy később- a SZU fejleszti ki először a szóban forgó fegyvereket, a hidegháború kellős közepén. Úgyhogy legyen inkább büszke a nemzet nagy fiaira, ha még nem mosták ki az agyát teljesen.”
  • 18. vonLichthofen 2010. február 17. 15:03
    „eva 16,
    hydrogén, a slight difference”
  • 17. vonLichthofen 2010. február 17. 14:37
    „pancser 13.
    irja, hogy szerencsére győzött a fény./pancser ma költői hangulatban van/
    Ezzel még egyet is értek, de aztán ez a fény egy gyertyányi fényerőre zuhant a következő 65 évre, nem sok világosságot árasztva világunk felé. A mostani ´´fáklyavivők´´ még növelték is ezt a sötétséget az utolsó húsz évben.
    De nem is csak erről van szó, hanem arról, hogy függetlenül attól, hogy a Várból kitörő csapatok melyik oldalon álltak a tett maga volt hősies. Egy olyan helyzetben tették ezt ami emberfeletti akaraterőt, elszántságot és bátorságot kívánt.

    Thermopülai, Eger védelme, a Varsói ghettolázadás, az olasz partizánok harca vagy az amerikaiak Ardenneki ellenállása a nagy túlerővel szemben lehet még ilyen példa a hősiességre”
  • 16. Eva- 2010. február 17. 07:48
    „14-hez Teller Ede is emiatt alkotta meg az atombombát--
    mindnyájunk "örömére"!”
  • 15. sturmtiger 2010. február 16. 20:16
    „Te igen okos szocdem és milyen jogon tiltanád meg, hogy megemlékezést tartsanak?
    meier te meg milyen fotókat akarsz készíteni szánalmas,mit akarsz vele elküldeni a simon visental központnak.
    Nevetséges.”
  • 14. sturmtiger 2010. február 16. 20:06
    „Igenis hősök voltak azok a német és magyar katonák akiket a sikertelen kitörés után a "dicsőséges" Vörös Hadsereg megcsonkícsott,a sebesült katonákat lelövöldözött.A nácizásról meg annyit,hogy a Waffen-SS katonái közül is csak kevés százalékuk volt a náci párt tagja, ők csak katonák voltak akik hősiesen harcoltak a bolsevik áradat ellen.
    Pancser a fényed meg jobb lett volna ha kialszik akkor mikor beléptek az országunkba.”
  • 13. pancser 2010. február 16. 19:04
    „Szerencsére győzött a fény, amelyt a szövetségesek hordoztak. Az oroszok minden tettük ellenére, már ha van ilyan mérleg, többet nyomgtak az emberi jogok szempontjából a náciknál és nyilas szövetségeseiknél. A hungarista szennynek minden felbukkanását takarítással kell rendezni, úgy ahogy az ember kisöpri a konyhából a hulladékot. Természetesen itt is felbukkan néhány ősfasiszta kriptaszökevény, de már nem sokáig. Egyetlen fővárost nem lövettek rommá Berlinen kívül csak Budapestet, ami nem nagy dicsőség. Párizs, Brüsszel, Belgrád, Bukarest, Bécs mind megúszták nagyobb károk nélkül. Ha a Jobbik hatalmat kapna ugyanilyen romokat hagyna maga után, ha nem is ebben a formában!”
  • 12. meir 2010. február 16. 17:42
    „11-es!!!
    -"mi koze ehhez a ti fiaitoknak....."-!!?
    Talan csak annyi hogy akikre olyan Hoskent emlekeznek gyilkoltak le,es Deportaltattak, a Nagyszuleiket,rokonaikat,az Oroszok bevonulasa elott!!!
    Nekunk ennyi Ok-kent eleg is!!!A Gyilkosokat szbad Hoskent unnepelni??? Akkor az Aldozatokat is Tessek ugy Unnepelni!!”
  • 11. vonLichthofen 2010. február 16. 15:50
    „meir,
    egy esetleges mi......
    Öreg, veled néha teljesen elszalad a ló.
    Mi köze lenne ehhez a ti fiaitoknak /az enyémnek/ a magyar - és német - hősökről való megemlékezéshez. Miért kellene nekik ellentüntetést szervezni itt, a MI országunkban?
    Vagy ugy érzed /tudod/ hogy ez már a ti országotok? Néhányan már ugy bántok Magyarországgal és a magyar őslakossággal mintha már a tiétek volna.
    Miért kellene nekik fénykép és videofelvételeket készíteni a tüntetőkről?
    Mi közötök van ahhoz, hogy mi folyik ebben az országban? Milyen jogon avatkoztok bele egy souvereign ország belügyeibe kéretlenül és lépten nyomon?
    Ha annyira ellenszenves nektek ami ebben az országban folyik, miért nem mentek olyan helyre ahol melegebben süt a nap?
    A soraidban rejlő fenyegetést meg mind magyarként mind zsidóként visszautasítom. Alattomos fenyegetésed igazi khazar jellemre vall.”
  • 10. geza11 2010. február 16. 13:50
    „Ammen!”
  • 9. t-a-ibi 2010. február 16. 13:42
    „A keresztény magyaroknak hazája csak egy van.
    Az ősökre, hőseinkre emlékezni kell!
    Adjon az Isten Szebb Jövőt -minden Keresztény Magyarnak!”
  • 8. geza11 2010. február 16. 13:41
    „T.szocdem! Nekem az antifasírozott, antinációzós "spontán" tüntetés még visszataszítóbb
    és álszentebb.Főleg a pár üldözött, hátrányos helyzetű politikuson végignézve.
    Akik pártgyűléseiken többszörös milliárdosként összekapaszkodva éneklik az internacionálét! ( föl, föl..
    te éhes proletár...!!!).Hiteles nagyon...Hánynom kell...”
  • 7. szocdem 2010. február 16. 12:38
    „Szerintem a doni csata is , meg a várbeli öldöklés is felesleges volt, hiába áldotta meg mindenféle tábori püspök.

    Ez így van!

    Viszont jó apropó a náciknak a masírozásra a megwmlékezés.
    De van egy kérdésem. Ha ez a kopasz militáns, agytalan társaság nem kapna lehetőséget a masírozásra, vajon meddig maradna fenn a társadalomban ez az agyrém?? Mert szerintem nem csak sérült személyiség, de nem kevés exibicionizmus is kell ahoz hogy valaki iylesmiben részt vegyen. (A következő fokozat a mutogatós bácsi)”
  • 6. meir 2010. február 16. 09:00
    „Marcius hanyadikan lenne az a felvonulas?? -hol?? kuldenenk mi is a fiainkat,hogy ellenfelvonulast szervezzenek! keszitsenek jol beazonosithato fotokat,videofelveteleket!!! -meg jol johet,egy esetleges.......!”
  • 5. hehe08 2010. február 16. 08:12
    „janika
    ez nagyon szép megfogalmazás volt!!! :)”
  • 4. janika 2010. február 16. 05:23
    „Szerintem a Zsidóknak annál többeszük van,hogy fegyverekkel harcoljanak, amikor annak az árán meg is vehetik, azt amit el akarnak foglalni.”
  • 3. meir 2010. február 16. 01:30
    „Magyar Zsido szabadsagharcosok = Hashomer Hachair!!
    Olvass utana!!!”
  • 2. Eva- 2010. február 15. 22:18
    „"A kitörésben részt vevők nagy része fogságba esett vagy meghalt. Az emlékező akciókat a "becsület napjaként" emlegetik. "

    Szerintem az az értelmetlen vérengzés napja volt a katonai vezetők által--nem a becsület napja.
    Ha pedig ehhez ragaszkodunk, akkor a doni csata miatt kellett tartani ezt a magyar vezeklésbeli becsület napot?!

    Szerintem a doni csata is , meg a várbeli öldöklés is felesleges volt, hiába áldotta meg mindenféle tábori püspök.”
  • 1. t-a-ibi 2010. február 15. 20:43
    „Győzött az igazság!
    Igenis a Magyar Hősökről, meg kell emlékezni!
    Az Egységes Magyarország Mozgalom szervezésében a múlt szombaton Budapest határában tartottak ilyen jellegű megemlékezést, míg néhányan a budai Várban vonultak fel.
    Ezen kívül az ország több pontján tartottak megemlékezéseket.
    ::::::::::::.
    Ugyanebben az időben az újlipótvárosi Hollán Ernő utcában mintegy háromszáz ember, köztük több vezető szocialista politikus részvételével civil szervezetek az újjáéledő fasizmus, a szélsőséges megnyilvánulások ellen tartottak tiltakozó megmozdulást.
    Ezekre gondolt a cikk írója!
    A Magyar Zsidó Szabadságharcosokért Emlékbizottság.-- ilyenekről, soha nem hallottam! --hol harcoltak, Palesztina földjén?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Cserkésztáborban ünnepeltek a hungaristák

A rendőrség által betiltott "becsület napjának" megünneplését egy Budapest környéki táborban… Tovább olvasom