Kisalföld logö

2017. 06. 24. szombat - Iván 18°C | 33°C Még több cikk.

Battodo, a kard művészete

Sopronban járt Márton Imre, a Magyar Battodo Szövetség elnöke. A kardra épülő sportág a keleti harcművészetek közül utolsóként érkezett meg hazánkba.
Vizsgáztatott, majd diplomákat adott át Márton Imre, a Magyar Battodo Szövetség elnöke Sopronban. A sportágat három évvel ezelőtt egyetemi hallgatók honosították meg a városban. Azóta rendszeresen edzenek és új tagokat toboroznak.
– Elnökként évente legalább egyszer körbejárom a klubokat, felmérve, hol tartanak a tanulással, illetve értékelem az ott folyó munkát – mondta el Márton Imre. – Szövetségünknek országos szinten körülbelül négyszáz tagja van. Nagy öröm számunkra, hogy a sportág mind népszerűbb, annak ellenére, hogy a battodo a keleti harcművészetek közül utolsónak ért el hazánkba. Talán azért is, mert Japánban nagy kultusza van a kardnak, és ezt nem szívesen adják ki a kezükből. Az sem elhanyagolható, hogy a battodo elkezdéséhez legalább százezer forint szükséges. A kard, a védőfelszerelés és a ruha nem olcsó.
A battodónál sem feltétlenül a fizikai erő a meghatározó. – Rendívül veszélyes, amit mi teszünk – folytatja Márton Imre. – A kard éle borotvaéles, és elég egy óvatlan pillanat vagy egy rossz mozdulat, már meg is történt a baj. Éppen ezért ez a sportág nagy koncentrációt igényel. A kezdők még fával gyakorolnak, és fokozatosan, négy-öt év múlva foghatnak kezükbe fémkardot.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hogyan büntetné a szemetelőket?

Tovább olvasom