Kisalföld logö

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 6°C | 14°C Még több cikk.

Barangolások: Rebák Sándor kalauzol is

A Kisalföld egyik legnépszerűbb rovata, a Rebák Sándor nevéhez fűződő és több mint tíz évet megért „Barangolások” mostantól megváltozik. A kulturális tevékenységéért kitüntetett tanár a következő egy évben a megye településein barangol, s egyben kalauzolja, gyakorlatias tanácsokkal látja el az útra kelőket.
Nemigen akadhat olvasója a Kisalföldnek, akinek a Rebák Sándor névről ne jutna eszébe azonnal a „barangolás” szó, vele a haza kulturális és természeti kincse. Mintegy ötszáz cikk született és körülbelül három-négyszáz település értékeit ismerhették meg rovatunkban az elmúlt tíz évben. A barangolás azonban mostantól kalauzolássá változik: Rebák Sándor egy éven keresztül csak Győr-Moson- Sopron megyét járja és az élménybeszámolón túl hasznos tanácsokkal is ellátja az olvasót. Érteni kell ezalatt például a településekhez vezető pontos útvonalat Győrből és Sopronból kiindulva, de adott esetben jelentheti ez akár a konkrét árakat, a parkolási lehetőségeket, vagy azt, hogy mondjuk egy román kori templom kulcsáért kit és hol kell keresnie a kirándulónak. Természetesen nemcsak azokat a kincseinket mutatjuk be, amelyek a megyének már-már jelképei – mint a Fertő tó környéke, a Pannonhalmi Főapátság vagy a fertődi kastély –, de a szerző írásain keresztül ráébredhetünk arra, mennyi csodálatos értéket rejteget még közvetlen környezetünk, amiről talán soha nem hallottunk.
A győri Kölcsey-iskola diákjait földrajzra, hon- és népismeretre oktató tanár nemcsak iskolásfokon tanít, amikor a Kisalföld hasábjain vagy előadásai alkalmával a haza értékeire tereli a figyelmet. Tevékenységét egyébként a közgyűlés kulturális tagozata is elismerte, amikor a „Megye Szolgálatáért” díjat Rebák Sándornak ítélte oda. Az ötven országban járt és folyamatosan úton lévő tanár azt állítja: bármilyen kicsinek is tűnik ez az ország, mindig rá kell döbbennie: mennyi mindent nem ismer még belőle. A kedvenc öt magyar látnivalójáról kérdeztük és nyírségi születésű lévén a baktalórántházi erdőt említette első helyen. Rangsor nélkül a többi négy Rebák Sándor számára: a hédervári kastély, Pécs belvárosa, a nyírbátori református templom és a lenti gyógyvíz.
(Ismertető a Fertő–Hanság Nemzeti Park Répce menti védett területéről lapunk 9. oldalán.)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A rómaiak nyomában

Győr. A rómaiak nyomában címmel nyílik kiállítás ma délután fél ötkor Győrött, a Xántus János Múzeum… Tovább olvasom