Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 6°C | 13°C Még több cikk.

Bándy Kata-gyilkosság: P. László egyedült ölt - videó

Bándy Kata feltételezett gyilkosa egyedül követte el tettét - jelentette be Dakos József, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője.
Egyedül követte el tettét a pécsi rendőrségi pszichológus, Bándy Kata feltételezett gyilkosa - jelentette be a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője szombaton sajtótájékoztatón, Pécsen.

{liveinfo}lksbav{/liveinfo}

Dakos József közölte: az eddigi nyomozati munka azt mutatja, hogy a Bándy Kata meggyilkolásával gyanúsított 26 esztendős P. László gyalogosan közlekedett, a lánnyal a háza előtt elegyedett szóba, majd a gyilkosság helyszínéig követte. A nyomozók eddigi megállapításai szerint a gyilkos megfojtotta a lányt, majd megpróbálta eltüntetni a holttestet. Bándy Kata holttestét július 11-én, a délutáni órákban találták meg bújócskázó gyerekek. Egyikük nevelőapja értesítette a rendőrséget.

Az egyik gyerek a meghallgatásán úgy nyilatkozott, hogy egy autóban ülő ember megfenyegette - ezt az állítást a rendőrség nem látja bizonyítottnak. Dakos József azt mondta: P. Lászlót pécsi tartózkodása alatt egyszer sem látták autóval közlekedni. A rendőrök a helyszíni szemle során megállapították az idegenkezűséget, és a nyomozást aljas indokból elkövetett emberölés miatt rendelték el.

A főkapitány kiemelte: ennek során a rendőrség minden, a jogszabályok által biztosított eszközt felhasznált. Ez azt eredményezte, hogy július 14-ére azonosították az elkövetőt P. László személyében. Egy napon át üldözték, majd július 15-én kora délután elfogták az M60-as autópálya és az 57-es út kereszteződésétől százötven méterre, Bóly és Mohács között - közölte a főkapitány. Hozzátette: a férfi mozgását már pécsi tartózkodása során jól körülhatárolták. A rendőrségnek olyan információi voltak, hogy a gyanúsított a kelebiai otthona felé tart.

Az elfogást követően a gyanúsított beismerő vallomást tett, majd a rendőrség a részletes nyomozati munka során megállapította, hogy a bűncselekményt P. László egyedül követte el, nem voltak tettestársai, nem volt segítsége. Részünkről jelenleg az egy elkövetős megoldási mód az egyetlen, amely egyértelműen bizonyítottnak látszik- jelentette ki a főkapitány. Dakos József elmondta: a rendőrség nem keres több gyanúsítottat, már csak bizonyos részletkérdéseket tisztáznak, szakértői véleményeket gyűjtenek be.

Arra a kérdésre, hogy pontosan hogyan követte el P. László a bűncselekményt, a főkapitány azt mondta: a gyanúsított Bándy Katával annak lakása előtt találkozott, és igyekezett vele kapcsolatot teremteni. A tettes ezután le-lemaradva követte a rendőrségi pszichológust, majd megfojtotta azon a helyen, ahol a testét később megtalálták. A főkapitány elmondta: P. Lászlónak sem az elkövetés éjszakáján, sem elfogásakor nem volt fegyvere. A gyanúsított a lány pénzét és mobiltelefonját magával vitte, táskáját, bankkártyáját pedig kukába dobta.

A gyanúsított a rendőrségi vallomása szerint szintetikus kábítószert fogyasztott a tett éjszakáján, és a drogra alkoholt ivott - mondta Dakos József, aki szerint ezért megkérdőjelezhető a reális helyzetértékelése. A rendőrök P. László teljes kapcsolati rendszerét feltérképezték, és nyolc poligráfos vizsgálatot végeztek. Dakos József nyomatékosította: J. Olivért, P. László rokonát többször is kihallgatta a rendőrség, és poligráfos vizsgálatnak is alávetette.

A vizsgálatok eredménye és alibije miatt kizárták a gyanúsítotti körből. Ambrus Ágnes, a megyei főkapitányság bűnügyi igazgatója elmondta: a rendőrségi munkát nagymértékben zavarta, akadályozta a médiaérdeklődés, hiszen P. László a tettét követően internetezett, így voltak információi a nyomozás állásáról.

Amikor a poligráfos vizsgálatnak alávetettük, nagyon nehéz volt olyan kérdést feltenni, amire a választ csak ő tudhatta" - mondta el. A nyomozati munka további részleteivel kapcsolatban Ambrus Ágnes bűnügyi igazgató azt mondta: szakértői véleményekre várnak még, nagy változásokra nem lehet azonban számítani. Arra, hogy megerőszakolták-e a lányt, szintén szakértő ad választ.

P. László egyik vallomásában elismerte az erőszak tényét, majd ezt a vallomását visszavonta, majd megint azt mondta, hogy történt erőszak. A szakértő dolga lesz eldönteni ezt - tette hozzá a bűnügyi igazgató. Arra a kérdésre, hogy biztonságos-e Pécs az éjszaki órákban, Dakos József azt mondta: a baranyai megyeszékhely biztonságos, a statisztikák is ezt mutatják. Bátran, bárhol, a város bármelyik részén lehet sétálni.

Utoljára 1974-ben volt ilyen súlyú bűncselekmény Pécsen -  mondta. A rendőri készültségről, a mozgósított létszámról azt mondta: nem volt példátlan a rendőri erő bevetése - a nyomozásban összesen csaknem száz nyomozó vett részt -, hiszen minden gyilkosság során hasonló erőfeszítéseket tesznek.

Bándy Kata 25 éves rendőrségi pszichológus július 8-án hajnalban egyedül, gyalog indult el egy sörözőből, de az otthonába nem érkezett meg. Holttestét július 11-én délután találták meg a pécsi Délibáb utcában, egy bokros területen. Az őrizetbe vett gyanúsítottat szerdán előzetes letartóztatásba helyezték.

Korábban:

Bándy Kata feltételezett gyilkosa egyedül követte el tettét - jelentette be Dakos József, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője szombaton, a pécsi rendőrségi pszichológus meggyilkolása ügyében folyó nyomozásról rendezett sajtótájékoztatón Pécsen.

A megyei rendőrfőkapitány közölte: az eddigi nyomozati munka azt mutatja, hogy a Bándy Kata meggyilkolásával gyanúsított 26 esztendős P. László gyalogosan közlekedett, a lánnyal a háza előtt elegyedett szóba, majd a gyilkosság helyszínéig követte.

A nyomozók eddigi megállapításai szerint a lányt megfojtotta a gyilkos, majd megpróbálta eltüntetni a holttestet. Bándy Kata 25 éves rendőrségi pszichológus július 8-án hajnalban egyedül, gyalog indult el egy sörözőből, de az otthonába nem érkezett meg. Holttestét július 11-én délután találták meg a pécsi Délibáb utcában, egy bokros területen. Az őrizetbe vett gyanúsítottat szerdán előzetes letartóztatásba helyezték.

Olvasóink írták

25 hozzászólás
12
  • 25. Lara50 2012. július 23. 11:51
    „RE. Karcsika olvass értelmesen én másról irtam( vagyis más valkiről) ok!!! Amúgy ez nem levelező rovat,hanem hozzászóló érted?”
  • 24. bojtár 2012. július 23. 10:26
    „Rendőrségi híreinket hallják:Hogy nézi hülyének a rendőrség az embereket címmel.

    Péntek: "Egyedül viszem el a balhét!" - Három különböző vallomás, nyolc hazugságvizsgálat
    A rendőrség mindent tud Bándy Kata gyilkosairól, de nincs elég bizonyítéka - így vélekednek a pécsiek, és azt kérdezik: hová lett a lány holtteste három napon át? Mert ha ott lett volna, ahol megtalálták, már korábban rábukkantak volna.A rendőrség állítja, hogy Péntek László egyedül gyilkolta meg a pszichológusnőt, de ezt csak a gyanúsított vallomása támasztja alá. Azé a gyanúsítotté, aki már az első kihallgatásakor közölte: ,,egyedül viszem el a balhét". A férfi három különböző vallomást tett, nyolcszor alkalmaztak nála hazugságvizsgáló készüléket, de ennek eredményéről és részleteiről mélyen hallgat a hatóság.
    - Már nem keresünk senkit, csak néhány apró részletet kell még tisztázni - jelentette ki Dakos József rendőrfőkapitány. Az ügy főnyomozója, Ruszák László csak hallgatott mellette, holott máskor mindig a nyomozás vezetője számol be a bűncselekményről. Vajon titkol még valamit a rendőrség? Bándy Kata szomszédai nem tartják életszerűnek a rendőrség által előadottakat.
    - Kizárt, hogy Kata, miután a ház elé ért, még elment volna 600 métert arra a helyre, ahol állítólag megölték - mondta az egyik szomszéd. A rendőrség szerint a férfi Kata holttestét ­vasárnap hajnalban dobta az árokba, és szerda délutánig senki sem fedezte fel. Csonka János szerint ez hihetetlen.
    - Én arrafelé dolgoztam szerdán délelőtt. A szemetet kétnaponta összeszedjük, de ott mi nem láttunk holttestet - állította a Borsnak a szomszéd, aki szintén kételkedik a magányos gyilkos teóriában.
    A helybéli kutyások sem hiszik, hogy valamelyik eb ne szagolta volna ki az akkori kánikulában a holttestet, szerintük is csak szerda délután kerülhetett oda. Ha így van, odavihette-e egyedül Péntek László?
    Feka régen is enyveskezű volt
    Jól ismerik a kelebiaiak a Kata meggyilkolásával vádolt, Feka becenevű cigányt, és nincsenek túl jó véleménnyel róla. - Általános iskolás korában én magam vittem a fiút nevelőintézetbe. Már akkor is enyves volt a keze - mesélte egy kelebiai férfi.
    - Betörés és lopás ­egy­aránt szárad Péntek László lelkén. Tőlem egy hifiberendezést lovasított meg, de kapták már rajta tévélopáson is. Egy helyi italmérésben a játékgépet fosztotta ki fényes nappal a társaival - emlékszik egy helyi fiatalember. Nevét, arcát azonban senki nem vállalja a településen.
    (Bors Online)”
  • 23. Pikulics 2012. július 23. 10:11
    „A rendörség még Benedek Eleket, a nagy mesemondót is lepipálja.
    Idézem: "P.László a lánnyal a háza elött elegyedett szóba, majd a gyilkosság helyszinéig követte."
    Nem tudom, hogy ilyen ökörséget olvasva (a média kritikus kommentálását hiányolva) sirjak, vagy nevessek.
    DNS a lányon: a tettestöl és a rokonától, ezt is füstbe menesztették. Az autóból való fenyegetés nem illik a rendöri koncepcióba: tehát hihetetlen. A cigány bandák egymásnak igazolnak alibit: tehát a rokonnak megdönthetetlen? az alibije.
    Hányingerem van. Csak nekem?
    A rendörség öriz és véd. A kérdés az, hogy kiket?”
  • 22. Karcsika 2012. július 23. 10:01
    „Re: 18. Lara50 2012.07.22. 13:55

    Jól vagy? P. Lacika rendőr volt?
    Beismerte.
    Ismerősei agresszívnek tartják.
    Volt már 6 évet börtönben.
    Ott a DNS.

    Akkor milyen rendőrről beszélsz?
    Én meg azt hallottam, hogy Ferike volt, de ennek nem adok hitelt.”
  • 21. Hyppolit 2012. július 22. 21:58
    „Nem tudom elképzelni, hogy egy ilyen horderejű ügyben egy kisgyerek egy rendőrségi meghallgatáson fantáziáljon, kitaláljon valótlan történetet, idegen autós-fenyegetést.
    Nem tudom elképzelni, hogy a sértett hölgy a lakása ajtójából hajnal-hasadtán "megtévesztésből" sétálgatni kezdjen egy közvill nélküli kutyafuttató hely felé. Hiszen a háza előtt már az elkövetőnek világossá válhatott, hogy nyilván ott lakik a hölgy.
    Egy értelmes-tanult lány nyilván mondta volna ha "szorul a hurok", hogy a rendőrségen dolgozik, ne molesztálják.
    Egyáltalán mit keresett az elkövető egymaga hajnal kellős közepén az utcán. Két liter (valahol mintha ezt a mennyiséget olvastam volna) bort ilyen jól bírt?
    Nem tudom elképzelni, hogy tere-feréztek. Sok esélye nem lehetett, talán még szólni sem. Nagy sajnálom, szörnyű, mit élhetett át.”
  • 20. háté 2012. július 22. 18:04
    „Ezek végül a lányt fogják hibáztatni, mert nem ment haza, hanem a gyilkosa előtt ment a tett helyszínére!
    Ráverik erre a gyilkosságot, a DNS-s meg fölszívódik! - újabb Körmend, -Tiszaeszlár?”
  • 19. pancser 2012. július 22. 14:25
    „Teljesen logikátlan, hogy a lány a házuk elől tovább ment. Miért ment volna tovább ráadásul egy bokros terület felé? Az sem kizárt, hogy a rendőrség hamis hírt dob be, hogy megtévessze a tetteseket. Arról sem szólt senki, hová lett a lány ruhája.”
  • 18. Lara50 2012. július 22. 13:55
    „Talán az is lehetséges hogy egy rendőr volt az elkövető!! Mintha" hallottam" volna egy helyről..........”
  • 17. Mankapunka 2012. július 22. 13:40
    „Valahol ez EU miatt is van,hogy ne legyen megint a tesókák kirekesztéséről tartott oktatás a parlamentben,meg az IMF tárgyalások miatt sem akarnak nemzetközi balhét”
  • 16. HarconaMarcos 2012. július 22. 13:10
    „Ha egyedül volt, és nem volt autó, akkor elég érdekes, hogy kiemelt - már-már személyes ügyként - kezelve, kiemelt létszámmal sem találták meg a lakásától egy-kétszáz méterre. Jja, hogy az ellenkező irányban nem keresték?! Nem kicsit kínos. Ha pedig az igaz, hogy büntetett előéletűként megvolt a tettes DNS-e, a helyszínen pedig találtak használható nyomokat, akkor már tk. a bűnügyi technikusok felderítették az ügyet. :-/”
  • 15. Babybogyo86 2012. július 22. 11:16
    „Ez a történet már kit érdekel...valami nagyon el akarja terelni magáról a figyelmet, és megint valami fogyatékos csövesre fogják és 65 ezer féle verziót hablatyolnak...kamu az egész...vegyétek észre a KAMUT VÉGREEE..benne van a szolgálunk és védünk is...peace”
  • 14. Ambar 2012. július 22. 10:53
    „Én viszont nem hiszem el!Nem az első eset hogy sietnek lezárni valamit a közvélemény megnyugtatására!”
  • 13. csikar 2012. július 22. 10:48
    „Sajnos szomorú volt nézni a két reszkető és a két néma rendőrt a sajtótájékoztatón. Mintha féltek volna valamitől. Mint az ötvenesévekben... Magyarázatot nem, csak magyarázkodást hallottunk. És elindult a mosdatás, már az erőszak sem biztos, a csoportos elkövetést kizárták, nincs aljas indok... Ezek minősítő tényezők lennének...”
  • 12. viperetta335 2012. július 22. 07:49
    „Először is nem hiszem el,hogy az első híradások ok nélkül szóltak arról,hogy az áldozaton nem volt ruha.Amíg az orvosszakértő beszélhetett,elhangzott,hogy a lány koponyaalapi törést,számtalan ütleget szenvedett el és cigarettától származó égésnyomok is voltak rajta.Akik megtalálták,azok is arról beszéltek,nem volt rajta ruha.Aztán kezdtek úgy tenni,mintha mindez meg sem történt volna,igenis azonosították a második elkövetőt,akinek DNS-ét szintén megtalálták,és közhírré tették,hogy a P.rokona.Aztán erről is csend lett,mintha meg sem történt volna.Ez nagy gáz,úgy ahogy van,és a rendőrség teljesen hitelét vesztette.Nem életszerű az,hogy a lányt hazakíséri,utána az 800 métert fut a susnyásig,hiszen ismerte a terepet,tudta volna,hova fut...A fültanú,aki hallotta,hogy a tiltakozó lányt betuszkolják egy autóba,szintén csak egy hamis nyom?Aki beveszi ezt az egész sajtótájékoztatót,meg is érdemli.”
  • 11. Julianusz 2012. július 21. 20:51
    „Szintetikus drog, meg alkohol, és részletesen el tudta mesélni, pontról pontra az eseményeket, emlékezett mindenre?????? Nem kéne talán Cavinton helyett szintetikus drogot alkohollal felírni receptre??? hátha így mindenkinek ilyen megbízható lesz az emlékezete.”
  • 10. Kukac40 2012. július 21. 18:04
    „Hazaért, de mégis tovább ment. Miért? Hova indult? Nagyon nem tiszta.”
  • 9. Mankapunka 2012. július 21. 17:49
    „Rossz a cím!!!! Ölt helyett élt akartak szerintem írni. Persze az egyedül végéről is a t-t le kellene venni. Kata emléke miatt.”
  • 8. háté 2012. július 21. 16:49
    „gyanúsított Bándy Katával annak lakása előtt találkozott, és igyekezett vele kapcsolatot teremteni. A tettes ezután le-lemaradva követte a rendőrségi pszichológust, majd megfojtotta azon a helyen, ahol a testét később megtalálták.
    - ez nagyon ellentmondásos!
    A lány ment haza, ám amikor ezzel találkozott úgy döntött tesz még egy kerülőt! - és bevonult vele a bokrokba.
    Találtak két DNS-t amiből az egyik aztán "elpárolgott" mert el kellet tűnnie? - hülyének nézik az embereket!”
  • 7. Mankapunka 2012. július 21. 16:46
    „Parasztvakítás!!!!!!!!!!!!!!!!! ENNYI!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    Nem,egy idő után egy pécsi lakost kerestek 40-es éveiben.Persze az arab után.

    Szerintem a csajszi ismerte ezt a laci gyereket,valahonnan tuti.”
  • 6. Pikulics 2012. július 21. 16:16
    „Sumák az egész. A rendörség a maradék hitelét is elveszti. Hogy is közölték: a lányon megtaláltak két DNS-t,
    az elkövetöét és annak egy rokonáét. Ezt most hirtelen félresöpörték. Három tettest kerestek, most leállnak, mert csak egy van. Hülyének néznek minket? Azután hétfön bejelentik, hogy a szegény lány öngyilkos lett. Móri szinvonalu munka...”
25 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Orbán: pénzügyi segítséget ad az állam a patika-visszavásárlásokhoz

Pénzügyi segítséget ígért Orbán Viktor miniszterelnök a patikusoknak a gyógyszertárak… Tovább olvasom