Kisalföld logö

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Bánatban osztozó: elköszönt gyerekektől, középkorúaktól és idős emberektől

Olykor maga is úgy érzi, hogy csal a sors, igazságtalan, ezért nem tudja elfogadni a megváltoztathatatlant, magában lázong.

A búcsúztató mondja ezt, az a fiatal nő, aki évek óta osztozik mások bánatában, gyászában.
Végh Szilvia (36) egyedül neveli tizennyolc, tizenhat és ötéves fiait. Töltéstaván van az otthona, munkája a megyeszékhelyhez köti. Leggyakrabban az a megbízatása is, amit önként vállal, s amelyet úgy igyekszik teljesíteni, mint ahogy szerinte a különleges hivatást illik teljesíteni: szívvel, teljes lényével. A fiatal nő, ha létezne ilyen foglalkozás, azt mondanánk, búcsúztató. Hárman voltak testvérek, közülük húgáról azt mondja, nagy a lelke és hihetetlenül mozgékony. A húga állt oda valamikor először a koporsó mellé, idegenek kérték erre, hogy valakitől a családja nevében elbúcsúzzon. Szilvia, a nővér kereskedelmi iskolában érettségizett, szociális otthonban volt kezdetben segédápoló. Ahogy férjhez ment, sorra jöttek a gyerekek. A feleség, az édesanya a sikeres vállalkozó családfő előrehaladását segítette.
– Aztán történt, ami történt, nem szívesen idézem fel, egyedül maradtam a fiúkkal, a jólétből lecsúsztunk a nullára.
A kiszámíthatatlan sors, a vak véletlen hozta később, hogy Végh Szilvia élete hozzákapcsolódott húgáéhoz. Testvére hirtelen megbetegedett, nem tudott volna elmenni egy temetésre, amelyen őt kérték fel a búcsúztatásra. És ha ez egyszer helyettesítené a nővére? Így történt, a család elfogadta Szilviát, és ő elmondta első szomorú beszédét a ravatalnál. Ennek nyolc éve.
Kezdetben ritkán kérték meg, aztán mind többen. Szilvia tanult, akár az érettségire, verseket, rengeteg verset, erősítette lelkét.
– Életem legnehezebb szakasza volt ez, és bármilyen furcsa, ezek a megbízatások adtak erőt. Azok helyzetébe képzeltem magam, akik elveszítették szerettüket. Eljártam megbízóimhoz. A lehető legjobban igyekeztem megismerni őket, s akit elveszítettek. Magukhoz engedtek, olyan részletekbe is beavattak, amelyek nem rám tartoztak. Úgy gondoltam, akkor teljesítem jól megbízatásomat, ha segítek a hozzátartozóknak megtalálni lelki békéjüket. Mindenkinek a maga hozzátartozója a legfontosabb.
Szilvia az elmúlt években elköszönt gyerekektől, középkorúaktól és idős emberektől is. Állt ismert sportoló sírjánál, Fehér Miklós temetésén őt kérték meg az édesanyja levelének felolvasására. Szilvia azt mondja, nem aszerint búcsúzik, hogy ötszázan állják-e körül a koporsót, vagy csupán a szűk család. Számára az a legfontosabb, hogy lelki békéhez segítse azokat, akik fájdalomtól megtörve állják körül a sírt. Amikor elkezd beszélni, láthatatlan kéz szorítja a torkát, aztán maga is lassan oldódik. Gyerekektől elköszönni számára is kínzó fájdalom. Sokszor úgy érzi, igazságtalan és csal a sors, nem tudja elfogadni, ami pedig megváltoztathatatlan. Belül lázad. Halotti torra nem jár, de a szerettét elvesztő családhoz nemritkán visszahívják. Barátot nem búcsúztatna, és fiatal ismerőst sem. Nem tudná megtenni. A búcsúztató beszédeket megszenvedi. De hát ez nem is lehet másképp. A sírásókat kollégáinak tekinti, tisztel i őket és hálás nekik, mert sok segítséget kapott tőlük. Szilvia rengeteg verset tud, azt mondja, most Babits Miatyánk című verse van leginkább vele.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győri álom, győri valóság

A Kisalföld október 11-i száma közölt interjút Révi Zsolt főépítésszel „Győri… Tovább olvasom