Kisalföld logö

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 2°C | 9°C Még több cikk.

Bambi mindig visszatér

Meseszerű történet, de hát az ember már csak szeret hinni az effélékben. Bambi, a kecses őzgida hűsége
Meseszerű történet, de hát az ember már csak szeret hinni az effélékben. Bambi, a kecses őzgida hűsége határtalan, legalábbis a véneki kisházig mindig elér. Júniusban múlt három éve, amikor megbolondult a Duna, s hatalmas víz lepte a hétvégi házakat, ártereket.

Az emberek meg rettentek, mentették, ami menthető. Ebben a tacsakos, mindent vízzel ellepett, félelmetes helyen talált rá Mariska néni 19 éves Ernő unokája a védtelen, didergő őzgidára. Nem volt jobb ötlete: hazavitte a gidát nagymamájához, az évek óta özvegyen élő Szabó Károlynéhoz, aki azonnal szívébe zárta az ártatlan jószá got.
S ha már szívébe zárta, letörölgette, kecsketejjel kínálta, meg mindenféle tanácsot kért hozzáértő emberektől, köztük dr. Andréka Györgytől, a győri állatkert igazgatójától.
Az igazgató kertelés nélkül elmondta, hogy bizony alaposan felkötheti az alsóneműjétt az, aki egy kis őzgida gondozására vállalkozik. A növendék ugyanis két- két és fél óránként enni kér, s nem kaphat mást, csak kecsketejet.
– Vékonyka lábaivoltak, kiszáradt az orra, becsiásodott a szeme – idézi vissza a kis Bambi látványát az asszony. – Tudtam, hogy nagy odafigyelést igényel, de semmi nem számított. Volt kiről gondoskodnom, volt kivel törődnöm, s ez mindennél többet ért. Éjjelente idővel már nem is nyöszörgött, mert automatikusan felébredtem a tudatra, hogy Bambi éhes. nedves szivaccsal törölgettem a száját, egy másikkal a fenekét, mert bizony csak így tudott bogyózni.
Mariska néni az aggódókat megmosolyogta, a neki segítőknek pedig megköszönte a támogatást. Négy éve él az őzikével együtt, aki azóta a kerteken át többször elment, de mindannyiszor hazatért. Először öt nap jelentette a suta „szabadságát", Mariska néni pedig tudta, hogy itt az idő: Bambi társra vágyik, akivel „őznyelven" beszélhet. A gazdasszony két napig sírt szeretett őzikéje után, de annál nagyobb volt az öröme, amikor a kecses állat visszatalált az udvarba. Hónapok teltek el, Bambi poca kerekedett és gyönyörű gidát ellett.
A kicsinyeket valószín befogadta az ártéri őzcsapat, akikkel Bambi is gyakran „beszélget", s akiknek a kertvégén ott a lábnyomuk. – Bambi hálásabb nekem, mint valaha – álítja a hetvenéves asszony. – Ha tévézek, amíg fény szűrődök ki az ablakon, a ház oldalába telepszik. Be már nem engedem a lakásba, hiszen az összes szobanövény levelét lelegelné, a konyhakövön pedig szét csúsznának vékonyka patái. Az én Bambim tudja, hogy kihez lehet bizalmas és kitől kell tartnai, mindenesetre tudom, ha akkor végérvényesen elengedtem volna, talán egy lábasban, őzpörköltként kötött volna ki.
Bambi ma is a véneki porta lakója, s mindig jut a rózsás tányérjába apróra vágott pirított kenyér, kockázott sárga- és cukorrépa, búza, árpa, vagy amit megkíván. Mariska néni idén is megmutatja neki a karácsonyfát, s bizonyára ajándék is lesz a fa altt nemcsak az unokáknak, dédiknek, de a kedves őzikének, Bambinak is.

A Kisalföld Vasárnap Reggel előfizetési árai:
 
1 havi előfizetés: 399 forint
3 havi: 1.197 forint
6 havi: 2.394 forint
12 havi: 4.788 forint


Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fehérneműt ajándékba is

Ha megkérdeznek egy nőt, milyen ajándéknak örül, a fehérnemű, biztosan a toplistáján szerepel. Tovább olvasom