Kisalföld logö

2017. 06. 27. kedd - László 19°C | 30°C Még több cikk.

Baltával támadt rendőrökre, bilincsben vitték a kórházba

Baltával támadt rendőrökre egy férfi pénteken Válon; a figyelmeztető lövések nyomán a támadó megadta magát, rendőri kísérettel, megbilincselve vitték kórházba.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a férfi egész nap kötözködött, bántalmazta is párját, aki "válaszul" megvágta élettársa tenyerét. Mivel a seb erősen vérzett, a nő kihívta a mentőket és rendőröket. A mentők megpróbálták ellátni a sérültet, de az nem engedte, s agresszívvé vált. A rendőrök rábeszélésére később látszólag engedett, bement a házba az irataiért, de visszafelé már egy baltával érkezett, s az egyik nyomozó felé indult - tette hozzá R. Szabó Ágnes.

A férfi fenyegetőzött, azt kiabálta, hogy nem megy sehova. A rendőr, miközben igyekezett szóval tartani, hátrált, de a támadó és közte egyre fogyott a távolság. Ezt látva a társa két figyelmeztető lövést adott le a levegőbe, mire a támadó megadta magát. Végül rendőri kísérettel, megbilincselve vitték kórházba - mondta a szóvivő.

A rendőrt ért támadás ügyében keletkezett iratokat hivatalos személy elleni erőszak miatt az ügyészséghez továbbítja a Bicskei Rendőrkapitányság. A testi sértés körülményeit bicskei nyomozók vizsgálják.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megint lehet disznót vágni: újabb könnyítések a kistermelőknek

Újra lehet disznót vágni, a kistermelő füstölhet húst, száríthat, őrölhet és préselhet gyümölcsöket, zöldséget és olajos magvakat. Tovább olvasom