Kisalföld logö

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 2°C | 14°C Még több cikk.

Baleset Vásárhelyen: 3 éves kislányt élesztettek újra

Hódmezővásárhely - Összesen hárman sérültek meg hétfőn reggel abban a balesetben, ami Vásárhely külterületén történt a várostól mintegy másfél kilométerre.

A rendőrség elsődleges adatai szerint egy Ford típusú gépkocsi haladt Kútvölgy felől Hódmezővásárhely irányába. A jobb első ülésen egy három esztendős kislány utazott, aki valószínűleg kioldotta a biztonsági övet. Édesanyja próbálta visszakapcsolni, ám eközben lekapott az útról a járművével, majd visszarántotta a kormányt és frontálisan ütközött egy vele szemben közlekedő terepjáróval.

A terepjáró és a Ford vezetője súlyosan sérült, a kislányt pedig újra kellett éleszteni. A sérülteket Szegedre szállították. A helyszíni szemle befejezéséig – kb. délelőtt 10 óráig – teljes útlezárás van érvényben - tájékoztatta a delmagyar.hu-t dr. Szenti Szabolcs hadnagy, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Olvasóink írták

  • 4. Judytka 2009. február 16. 13:44
    „Rittnek,és Lobbonak igaza van..a bébik ilyen módon első ülésre helyezhetők,így ha bármi van,"kéznél vannak"
    Ha a 3 éves kislány csak szimplán be volt kötve,akkor nagyon felelőtlen az anyuka..megkockáztatom,akkor is,ha biztonsági gyerekülésben volt.A gyerek(telefon...stb) nagyon könnyen el tudja terelni az ember figyelmét,elég egy óvatlan pillanat,és megvan a baj!Ilyen esetben azonnal meg kell állni,nem menet közben manőverezgetni!Nekem egyszer egy darázs vágódott be a kocsiba a lehúzott ablakon..azonnal leálltam a leállósávban(pedig pályán voltam)nem kezdtem el csapkodni menet közben.”
  • 3. Lobbo71 2009. február 16. 13:11
    „Elöl csak menetiránnyal háttal, bébihordóban ülhet gyerek, ha nincs légzsák vagy kikapcsolható.
    3 éves gyerek viszont már nem fér el a bébihordóban, neki gyerekülése van, menetiránnyal szemben, így csak hátul ülhet.”
  • 2. Ritt 2009. február 16. 12:58
    „De ülhet elől gyerek,biztonsági gyerekülésbe de csak akkor ha nincs elől légzsák.Nekem 6éves a gyerekem én is csak beültetem hátra és szó nélkül az az első köti be magát,persze ellenőrzőm.Egyébként én csak olyan embereket látok akik előre teszik a gyereket,akik még babahordozóba vannak,azokat az üléseket fordítva kell bekötni.Én is ezt csináltam és sose szólt a rendőr pedig volt ellenőrzésem.Egyébként azokba a kocsikba ahol van elől légzsák van 1 matrica az ajtónál,hogy csak akkor tehető előre gyerek ha kikapcsolja a légzsákot.”
  • 1. Lobbo71 2009. február 16. 11:33
    „3 éves gyerek nem is ülhet elöl...

    Rengeteg felelőtlen szülő van, a rendőrség meg szarik bele az egészbe.
    Hétvégén volt alkalmam egy gyerekszínházból hazafelé tartókat figyelni, a 60-70 autósból talán 10 kötötte be a gyerekét, a többi csak berakta a hátsó ülésre.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Március végén végleg leáll a munka a Pécsi Bőrgyárban

Március végén, csaknem 250 éves múlttal a háta mögött, végleg bezár a Pécsi Bőrgyár. A gépek,… Tovább olvasom