Kisalföld logö

2017. 03. 01. szerda - Albin 3°C | 12°C Még több cikk.

Bakondi: 620 kilométeren folyt az árvízi védekezés

Harmadfokot meghaladó árvízi szint a Dráván, a Zalán, a Rábán és a Murán alakult ki, utóbbi kettőnél kritikus időszakok is voltak.
A dunántúli folyókon kialakult árhullámok miatt 620 kilométeren volt szükség árvízi készültségre múlt héten, a védekezési munkálatokban 8500-an vettek részt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) főigazgatója a Kossuth rádió 180 perc című kedd reggeli műsorában.

Bakondi György tájékoztatása szerint harmadfokot meghaladó árvízi szint a Dráván, a Zalán, a Rábán és a Murán alakult ki, szavai szerint utóbbi kettőnél kritikus időszakok is voltak.

Öt települést zárt el az áradó víz, és 15 településről 290 embert kellett kitelepíteni. A védekezésnél 425 ezer zsákot és 2700 köbméter homokot használtak fel.

A főigazgató azt mondta, nagyfokú társadalmi összefogást tapasztaltak, a szakemberek mellett 2460 önkéntes, helyi lakos is részt vett a védekezésben.

Bakondi György kitért arra is, hogy a magyar katasztrófavédelem Horvátországnak és Szlovéniának is segíteni tudott az ottani árvízi helyzet kezelésében.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Már 145 nyelvtanfolyam indult a diplomamentő programban

A túljelentkezés óriási, mintegy 30 ezren szerettek volna részesei lenni a programnak. A legutóbbi… Tovább olvasom