Kisalföld logö

2018. 07. 18. szerda - Frigyes 18°C | 26°C Még több cikk.

Bakai Csaba: Mikszáth Kálmán jeles mondatai

Bakai Csaba önkormányzati képviselő, az Együtt Szegedért Egyesület elnöke Mikszáth Kálmán Az én jeles mondatom című regényéről beszél.
„Akik csak közéleti vagy sportos szerepléseim alapján ismernek, talán el sem hiszik, hogy a memoriterek tanulásában az elsők között voltam, és ezek javát máig sem felejtettem el. Szívesen mondanék néhány verset, verseskötetet, de hadd mondjak most egy kis könyvet 'nagykönyvnek'. A napokban kaptam egy jó barátomtól ajándékba (ráadásul szegedi kiadás is): Mikszáth Kálmán: Az én jeles mondatom. Ez a kis könyvecske a nagy epikustól, ha szövegösszefüggéseiből kiragadva is, közöl axiomatikus idézeteket, de hitelesen tárja elénk a 'teljes' Mikszáthot.

Magam főként a nem mindig emlegetett, s a diktatúrákban nem igazán szeretett, nem is odamondogató, de odatevő, éles elméjű társadalombírálati megjegyzéseit olvastam most a legnagyobb élvezettel. Mi lenne, ha a hivatásos politikusok nemcsak elolvasnák, de meg is értenék: 'A nép mindig azon a párton van, mely a legtávolabb van a kormánytól.' Vagy: 'A szegénység az írók melegágya' – a szociális bajok orvoslásához. Az idézést bárhonnan napestig folytathatnám... De a Mikszáth által látott, leírt emberi jellemek, politikai magatartásformák, melyek a magyarság jelen bajaiból is rengeteget mutatnak (és egyáltalán nem homályosan) – időszerűek is, nemcsak remekbe szabottak.

Többet kellene olvasni és idézni az 'orrvérzős' közgyűlési-parlamenti napokon, hogy humorával fölül tudjunk emelkedni kisszerűségeinken. Külön örömmel tölt el, hogy e gondolatokból nem egy Szegeden születhetett, még több pedig az író közéleti tapasztalataiból – s nem lett megkeseredett ember. Bár az a kor, melyben élt, bizonyosan végérvényesen elmúlt."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bulgária

Magyar-

ország


Szófia, világbajnoki selejtező-mérkőzés, 17 óra (tv:… Tovább olvasom