Kisalföld logö

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 25°C Még több cikk.

Baka András: alulfinanszírozott a bíráskodás

Alulfinanszírozott költségvetésből további elvonások érték a bíráskodást ebben az évben - mondta Baka András, a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökének hétfőn Kecskeméten.
Baka András szerint nehezíti a bíráskodás rendszerét, hogy a megyei bíróságok költségvetésének része a saját bevétel, amelyet nem tudnak teljesíteni. "A saját bevételeket egyre kisebb mértékben tudjuk behajtani, tehát ezzel is csökken a finanszírozás" - fűzte hozzá a Legfelsőbb Bíróság elnöke a Bács-Kiskun megyei bírói értekezletet követő sajtótájékoztatón.

A saját bevétel a bíróságok költségvetésében szerepel, ez az állam javára behajtandó kintlévőségeket takarja, amelyek a bírósági eljárás során merülnek fel. A Legfelsőbb Bíróság elnöke elmondta: vannak olyan új feladatok, amelyeket a jogszabályok a bírósági szervezetre rónak, és amelyeket nem finanszíroz a költségvetés. Példaként a szabálysértések elbírálását és a gazdasági perek felgyorsítását említette.

"Ezeknek a feladatoknak az ellátására további kétmilliárd forintot kértünk és nem kaptunk egy fillért se" - mondta. Baka András emlékeztettt arra: a bírók más munkát nem vállalhatnak, ezért nemzetközi elvárás, hogy fizetésük méltó megélhetést biztosítson számukra.

A Legfelsőbb Bíróság elnöke utalt arra, hogy a magyar bírók fizetése elmarad a közigazgatás hasonló szintjén dolgozókétól. "Ma már Románia is megelőz bennünket a bírói fizetések összegét tekintve" - tette hozzá.

Az MTI kérdésére Baka András elmondta: az Országos Igazságszolgáltatási Tanács hat bizottságot hozott létre, amelyek az új kormány részére javaslatcsomagot készítenek a bíráskodás rendszerének megújítására. Hozzátette: a legtöbb kérdésben a jogszabály-módosítás szükségessége merül fel.

Olvasóink írták

  • 8. Csetneky 2010. március 23. 14:39
    „Vannak érdekes ítéletek, az biztos. Például K. Rajmundnak gyilkosságért 1 év felfüggesztett, a móri ügyben meg ártatlanoknak életfogytiglan. Van még hová fejlődni. Közben meg néhány bíró majdnem hanyattesik a nagyképűségtől, de a számítógépet már nem biztos, hogy be tudja kapcsolni.”
  • 7. janika 2010. március 23. 05:59
    „Sajnos sok a gyáva a kifosztott, meglopott védtelen magyar emberek között! Igaz, hogy nem is kerűl nekik számítógépre, hogy legalább itt közzé tegyék, amit a sajtó nem írhat meg ebben a banánköztársaságban!”
  • 6. LuciusCorneliusSullaFelix 2010. március 22. 21:38
    „#4janika:Jöhet nyugodtan a modi. Magyarországon jogszolgáltatás folyik nem pedig igazságszolgáltatás. Na ezért is jöttünk el többek között Mo-ról. Az igazságot meg lehet venni, mint az alábbi példa mutatja. A komplett anyag dokumentálva van.........
    Különben is minden személy nevének a kezdőbetűit adtam meg....”
  • 5. LuciusCorneliusSullaFelix 2010. március 22. 21:09
    „#3:.....hamisan tanúskodott is........”
  • 4. janika 2010. március 22. 21:01
    „Nocsak mindjárt jön acenzúra azaz a moderátor!”
  • 3. LuciusCorneliusSullaFelix 2010. március 22. 20:51
    „Nem kell sajnálni a bíró pajtásokat.... ilyen-olyan kenőccsel jó alaposan kiegészítik a fizetésüket, lásd pl: a munkaügyekben döntő K-né D. Judit......Egyoldalúan, aljasul bíráskodott egy bizonyos munkaügyi perben az alperes kárára. PL: olyanokat is elfogadott tanúnak, akik bizony eléggé elfogultak voltak a felperes n-né e. Lívia irányába, az alperes kárára. Mindemelltt az egyik még tanúskodott is. A legszebb az egészben csakis a felperest terhelő dolgok maradtak ki a jegyzőkönyvből........”
  • 2. janika 2010. március 22. 20:41
    „Kevesebb selejtet kellene gyártaniuk! Mi lenne, ha "ügyvéd nélküli" ügyeket is meg kellene oldaniuk? Okkor hogy nyavajognának!”
  • 1. háté 2010. március 22. 19:48
    „Amíg ilyen aljas-egyoldalú a bíráskodás, addig még túl is vannak fizetve”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csoda! 14 emeletnyi zuhanást élt túl egy kislány

Csodával határos módon élt túl 14-emeletnyi zuhanást egy 7 éves kislány Szentpéterváron. Tovább olvasom