Kisalföld logö

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 32°C Még több cikk.

Bajnai: még korai megnevezni az ellenzéki miniszterelnök-jelöltet

Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt megnevezését korainak, az erről szóló híreket provokációnak tartja Bajnai Gordon.
Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt megnevezését korainak, az erről szóló híreket provokációnak tartja Bajnai Gordon. Az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási mozgalom vezetője azt mondta kedden az MTI-nek: megállapodtak a szocialistákkal az együttműködés menetrendjéről, és a felek ehhez tartják magukat.

A volt kormányfő arra reagált, hogy az Index azt írta: az MSZP vezetésében gyakorlatilag eldőlt, hogy nem egyezkednek tovább Bajnai Gordonnal, és Mesterházy Attila pártelnököt nevezik meg a szocialisták miniszterelnök-jelöltjének a 2014-es országgyűlési választásokra.

Az Együtt-PM szövetség vezetője azt mondta: nem szabad felülni "a rezsim provokációjának", az ilyen hírek csak Orbán Viktor és a Fidesz érdekeit szolgálják.

Emlékeztetett, abban állapodtak meg a szocialista párttal, hogy júniusban kezdenek tárgyalásokat: először az együttműködés alapelveiről, majd a közös programról, végül a személyi kérdésekről. Ez vezethet el oda, hogy ősszel megnevezik a közös kormányfőjelöltet.

Ezt a menetrendet az MSZP is tudomásul vette - mondta Bajnai Gordon, hozzátéve: a szocialista párt vezetése is tudja, hogy a megállapodás felrúgása, a személyes ambíciók előtérbe helyezése veszélyeztetné az együttműködést és ezzel a kormányváltást. Bajnai Gordon elmondta, korábbi megállapodásuknak megfelelően az Index-cikk megjelenése után felhívta Mesterházy Attilát, aki hasonlóan látja a helyzetet.

Mesterházy Attila múlt héten a Népszabadságnak azt mondta, a szocialista párt nélkül nincs kormányváltás, ezért az MSZP joggal lép fel azzal az igénnyel, hogy meghatározó szava legyen a miniszterelnök-jelölt kérdésében. Arra a kérdésre, ambicionálja-e, hogy kormányfőjelölt legyen, úgy válaszolt: ambíció nélkül nincs vezető. A hvg.hu arról írt, az MSZP szombati zárt választmányi ülésén Mesterházy Attila azt mondta, ha megkapja pártja bizalmát, elvállalja a jelöltséget.

Korábban Bajnai Gordon is azt mondta a pozsonyi Új Szónak: ha az ellenzéki szövetség felkérné rá, elvállalná a miniszterelnök-jelöltséget.

Mesterházy Attila kedd délután Egerben tart sajtótájékoztatót aktuálpolitikai kérdésekről.

Olvasóink írták

  • 2. Valaki 2013. június 05. 10:00
    „Szerintem lenint válaszják meg. :)))”
  • 1. rommel2 2013. június 04. 20:46
    „EGYSZERŰ A DOLOG ,
    AKI ELŐBB SZABADUL .............................
    VAGY ................
    AKI MÉG SZABAD LÁBON LESZ ..................”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Százmilliárdos bevételkiesést okoz az időjárás a mezőgazdaságnak

Évente mintegy 100 milliárd forintos árbevételkiesést okoz a kedvezőtlen időjárás a magyar… Tovább olvasom