Kisalföld logö

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 10°C | 17°C Még több cikk.

Bajnai interjú: Nagykoalíció szolgálná az ország érdekét

A miniszterelnök úgy fogalmazott: tudja, hogy ennek nincs realitása, de az országnak ez lenne a legjobb, mert sok alapvető átalakítás kell, ami kétharmados többséget igényel.

Bajnai Gordon szerint Magyarország érdekeit ma leginkább egy nagykoalíció vagy egy ezzel egyenértékű társadalmi szerződés szolgálná.

A miniszterelnök a Mozgó Világnak adott interjújában úgy fogalmazott: tudja, hogy ennek nincs realitása, de az országnak ez lenne a legjobb, mert még sok olyan alapvető átalakítási feladatot kell véghezvinni, ami kétharmados többséget igényel, ennek a kétharmadnak azonban megegyezésen, és nem valamely politikai erő hegemóniáján kellene alapulnia.

A kormányfő a január elején készített, kedden megjelent interjúban úgy vélekedett: meg kellene állapodni hosszú távra, kormányokon sokszorosan átívelő módon néhány alapvető teendőben azokkal a nagy rendszerekkel kapcsolatban, amelyeket az elmúlt húsz évben Magyarország meghaladott. Ide sorolta az adórendszer, az önkormányzati rendszer, az állam, a politika világának átalakítását, a kampány- és pártfinanszírozás kérdéseit, a korrupció visszaszorítását, a kisebb parlamentet ügyét, az oktatás területét és a szociális rendszerben az érdekeltségi viszonyok alapvető átalakítását.

Véleménye szerint a magyar állam - és benne a kormány - gyenge, tehát meg kellene erősíteni, nem azért, hogy erőszakosabb lehessen, hanem azért, mert most a magyar kormányzást, a központi közigazgatást részérdekek temetik maguk alá, pedig a kormányzásnak a közérdeket kellene érvényre juttatnia.

Bajnai Gordon szerint a válság kapcsán az a nagy kérdés a magyar társadalom számára, hogy abból a sokkból, amit az elmúlt évben elszenvedett - bár a legrosszabbat, az összeomlást nagy áldozatok árán sikerült elkerülnie -, képes-e levonni a tanulságokat. "Vajon képes lesz-e két legveszélyesebb ellenségével leszámolni: a csodavárással és a reményvesztettséggel?" - tette fel a kérdést.

Az interjúból kiderül, hogy Gyurcsány Ferenc először 2004-ben hívta a kormányába Bajnai Gordont, aki akkor még azt válaszolta a felkérésre: "akkor szólj nekem, ha nagyon nehéz lesz a helyzet!" Mint mondta, 2006-ban ugyanezért mondott igent az ismételt felkérésre.

"Első alkalommal azt válaszoltam, akkor szóljon, ha nagy átalakításokat kell végrehajtani, és amikor nem pusztán a rövid távú logika működik. Azt nem gondoltam, hogy ennyire bejön, amit mondok. És amikor igent mondtam a felkérésre, nem azért tettem, mert politikai karrierre vágytam, hanem azért, mert azt gondoltam, hogy aki megteheti, hogy valamit adjon az országnak az életéből, cserébe azért a lehetőségért, amit addig kapott, mert én nagyon sok lehetőséget kaptam, akkor az elől nem szabad elmenekülni" - idézte fel a 2006-ban történteket.

Arra a kérdésre, hogy a 2008 elejéhez hasonló válságos helyzetben akár más színezetű, például jobboldali pártok felkérésére is igent mondott volna-e, azt válaszolta: az üzleti életben eltöltött tizenhat év során megtanulta, hogy mindig az adott helyzetre kell a legjobb megoldást megtalálni, de hozzá a liberális-szociáldemokrata vagy szociálliberális megoldások állnak általában közel. Éppen ezért csak olyan pártok támogatását fogadhatja el, amelyek osztoznak vele abban az elképzelésben, milyen irányba és milyen értékek szerint kell haladnia az országnak.

Bajnai Gordon az MSZP-vel és az SZDSZ-frakcióval kötött kompromisszumokról azt mondta: ezek sokszor jobbá tették a programot, de neki is, aki a gazdaságból érkezett a kormányzásba, voltak illúziói, amelyekkel le kellett számolnia.

A különböző ügyekben érintett szocialista politikusokkal kapcsolatban úgy vélekedett: ezek egyedi ügyek, majd a bíróság eldönti, ha valaki vétkes.
Arra a kérdésre, mekkora szerepe volt abban, hogy az MSZP kettős állampolgársággal kapcsolatos álláspontja megváltozott, úgy felelt: nem helyes, ha ezt - mint sok más témát - az egyik oldal sajátítja ki. "Ez nemzeti felelősség, nemzeti ügy, joggal várják tőlünk a segítséget, a támogatást a határ túloldalán. Magyarország számára ez az ügy önbecsülés kérdése is kell, hogy legyen" - jelentette ki a kormányfő.

A miniszterelnök Sólyom László szavait idézve hangsúlyozta: a határon túli magyarok a kultúrnemzet részei, és van elvárásuk a magyar kormánnyal szemben. Ezt - fűzte hozzá - minden országban elismerik, a szomszédos országok kormányai is, ugyanakkor ennek szilárd elvi alapja kell, hogy legyen. "Magyarország az elmúlt száz évben súlyos, fájdalmas árat fizetett azért, hogy megtanulja, ennek nem szabad semmilyen területi követeléssel összekapcsolódnia, mert mindig több veszteséggel jár határon innen és túl, ha ezt megpróbálják valamifajta irredenta, revizionista vagy más köntösbe öltöztetni" - szögezte le.

Olvasóink írták

40 hozzászólás
12
  • 40. jánosi 2010. február 17. 14:51
    „Olyan mint a filmbeli fekete lovag, akinek levágták mindkét kezét, mindkét lábát és akkor
    megszólal : NA JÓ AKKOR DÖNTETLEN !”
  • 39. Reális 2010. február 17. 08:28
    „Az emszpénél még a lothar mattheus is jobban vezetné az országot!”
  • 38. Eva- 2010. február 16. 19:29
    „37-hez

    ki a csuda mondta ezt Neked?!

    a bkv ügy == tipikus tocsik típusú ügy
    nagy pénzzel dolgoztak %-os kifizetés mellett
    ott a %-os összeg is nagy.

    Zuschlag ügy pedig a szabályozatlanság miatt állt fel--a fidesz kezdte, Zuschlag bukott bele.

    a többi pedig
    fifti-fifti”
  • 37. gabmaster 2010. február 16. 18:09
    „"Mindig annyit várj el mástól amennyit te magad is megtudsz csinálni."
    Ha egy picit is megfelelt volna ennek a mondásnak a kormány akkor most nem itt tartana az ország ahol tart.
    (hogy várják a tisztességes társadalmi életet a "NÉP"-töl ha a példamutató magatartásal TALICSKÁZÁK A PÉNZT ORBA-SZÁJBA a nagyvilágba.)”
  • 36. idegen 2010. február 16. 16:59
    „tosa2! Itt senki nem hiszi el hogy eljön a kánaán.De ezekből már elég vólt.Mindenki nagyon is tisztában van az órszág helyzetével ne aggodj.”
  • 35. LuciusCorneliusSullaFelix 2010. február 16. 16:28
    „#12nanemá:És persze ne felejtsük el az 5000 forintos chilei cseresznyét a torgyán jóska bá ámofutásával együtt....:)”
  • 34. Túrabakancs 2010. február 16. 14:54
    „Valóban kár meggyőzni itt a fórumon egymást, hogy melyik párt adott vagy vett el többet
    a kormányzásuk idején. A választások majd mindenre fényt fognak deríteni. Meg aztán
    véleményem szerint nem csak az adok-kapokat kellene figyelembe venni, hanem hogy az
    adott kormány a magyarok érdekét képviselte-e, vagy sem. A mostani nemzetellenes
    rengeteg törvény és jogszabály már elegendő kell hogy legyen a mostani emberkék
    elzavarására. Megmondom őszintén, én csak ezt fogom nézni, emiatt is el kell ezeket
    takarítani, ...nem csak 4-.évre.”
  • 33. akinemfél 2010. február 16. 14:28
    „A Jobbik és a Fidesz is tobbet adna családi potlékban,de mindketto vigyázna arra,hogy a felhasználása a gyerek fejlodését szolgálja. Lásd www.jobbik.hu Radikális program. A Jobbik-Fidesz koalicio tény,nem kérdés.
    Meglesz a nagykoalicio és az MSZP orokre eltunik. Bajnaival egyutt.
    Hajrá Jobbik !”
  • 32. Csetneky 2010. február 16. 13:54
    „27. Eva-

    A családi pótlékot -mármint családi pótlék néven - valóban nem emelték, viszont adtak a gyermekek után adókedvezményt. Ezt mindenki - aki dolgozott és adót fizetett, akár a családból egy ember - igénybe vehette és megkapta. Azután jött D 209-es és az egészet elvette. Pontosabban átnevezte családi pótléknak és azt kiabálta, hogy sokat emelt. Csakhogy egy kétgyermekes család forintra ugyanannyit kapott mint előtte, csak nem adókedvezmény volt a neve, hanem családi pótlék emelés.”
  • 31. Csetneky 2010. február 16. 13:50
    „21. ungi

    Szerintem rosszul emlékszel, valóban ők állították vissza. Ugyanis aki elvette, az a Bokros volt. Tudod, akkor szocialista, most Mdf-s. Bár ez egy cég.”
  • 30. tejfelesszájú 2010. február 16. 13:46
    „29-es, Ez marha jó! :)

    erről ez jut eszembe:
    Wass Albert:
    Magyar cirkusz

    Cirkuszról álmodtam az éjszaka.
    Emberek, az álom szörnyű volt!
    Még le sem ment a nap egészen
    s már följött véresen a hold!
    Indulót kürtölt frakkosan a Halál!
    Körben a világ valamennyi népe
    megtöltötte a páholysorokat
    s minden szem az arénát nézte.
    Ott gyilkolták egymást a magyarok,
    Torz jelmezekben részegen!
    Szemükben láz, kezükben kés
    s csorgott a vér a késeken...!
    Mindenki küzdött ott mindenki ellen
    és ezer bohóc röhögött!
    A világ jelszavakat ordított
    és fogadásokat kötött:
    - Én arra a vörösre fogadok!
    - Enyém a zöldinges legény!
    - Szorítsd, te Árpád-címeres!
    - A gatyás paraszt az enyém!
    S a magyarok csak ölték egymást.
    Tombolt a halál-zenekar.
    S Európa cirkusz-porondján
    fogyott, fogyott a magyar.
    Aztán a végin egy maradt csak.
    Ezer sebéből folyt a vére.
    Bámult fáradtan, eszelősen
    a véráztatta csatatérre.
    A nézők elszámolták a fogadásokat.
    Aki vesztes volt, fizetett.
    Nehányan már ásítottak is.
    Aztán mindenki hazament.
    Pár kapzsi suhanc még összeszedte
    az elesettek rongyait.
    Aztán már csak a hold bámulta
    borzadt szemével, vörösen
    az új magyar Kaint.

    Bajorerdő, 1947”
  • 29. miracle. 2010. február 16. 13:32
    „Hogy meg is értsétek magyarul is elírom :)

    Tekergetitek egymás nyakát mi?
    Jól elvagytok?
    SENKINEK NEM TŰNT MÉG FEL EBBEN AZ .... ORSZÁGBAN, HOGY KVÁZI EZ A CÉL?
    Hogy TE meg a másik ... egymást, mint pistike, és lajcsika az oviban?

    Te nosztalgiába belezöldült posztkomcsi szerencsétlenség!
    Igen, neked beszélek!
    Te azt hiszed hogy BÁRKIT érdekel a .... nyomorod, az úgynevezett baloldalon?
    Te azt hiszed LÉTEZIK baloldal?

    És te?
    Te mit gondolsz erről jobboldali "barátom"?
    Te is vagy olyan ...., hogy képes vagy azt hinni, van a jobb oldalon BÁRKI aki nem szarik a te kis .... életedre?
    <moderálva..>
    A ti életetek porszem, azoknak az embereknek a szemében, akik mellett kardoskodtok...
    JEGYEZZÉTEK MEG:MINDEGYIK GONDOLKODÁS NÉLKÜL A FÖLD ALÁ TEMETNE TITEKET, HA ÉRDEKE AZT DIKTÁLNÁ...”
  • 28. miracle. 2010. február 16. 13:29
    „Hagyjátok már ezt a két párt mit tett nem tett felsorolást.
    mszp és a fidesz is egykutya, ti meg a megvezetett agyhalott hívei vagytok mindkettőnek.”
  • 27. Eva- 2010. február 16. 13:16
    „bármelyiket lehet cáfolni!

    "Magyarország példátlan fejlődése számokban
    Ma | 07:04

    A reálkeresetek értéke 2001-ben 11 százalékkal elmaradt az 1989-estől, 2009-ben 17 százalékkal meghaladta azt.

    - 2001-hez képest ma 17 százalékkal többet termel az ország - a világválsággal együtt is.
    - Az államadósság ma GDP-arányosan nagyobb, mint az Orbán-kormány idején, de jelentősen kisebb, mint az uniós országok kétharmadának.
    - Az Orbán-kormány idején az infláció 9 százalék volt, tavaly 4,5 százalék.
    - Az Orbán-kormány - mint a családok barátja - befagyasztotta a családi pótlékot. Egyetlen (!) forintot sem emelt rajta. Azóta ez megháromszorozódott.
    - A reálkeresetek értéke 2001-ben 11 százalékkal elmaradt az 1989-estől, 2009-ben 17 százalékkal meghaladta azt.
    - A bruttó átlagkereset 2001-ben 103 553 forint, 2009-ben 204 800 forint.
    - Az Orbán-kormány 7 kilóméter autópályát épített, azóta 700 épült.
    - 2001-hez képest félmillióval több autó jár az utakon, átlagkoruk másfél évvel csökkent.
    - Az Orbán-kormány 2001-ben 252 milliárdot költött családtámogatásra, a Gyurcsány-kormány 2008-ban 534 milliárdot.
    - 2001-ben az átlagnyugdíj 38 ezer forint volt, most 84 ezer.
    - Az oktatásban foglalkoztatottak átlagbére 2001-ben 97 647 forint, 2008-ban 203 475 forint.
    - Tehetséggondozásra, ösztöndíjakra az Orbán-kormány 4 milliárd forintot költött, azóta az összeg megháromszorozódott. Az Arany János-programban 2001-ben 973-an, 2009-ben 3947-en vetttek részt.
    - Egy pályakezdő, főiskolát végzett tanár 2002 áprilisában 61 100 forintot, 2008-ban 121 500 forintot keresett.
    - A lakossági jövedelmek gyors növekedését követve 2001-2003 között a gazdaság lehetőségeit meredeken meghaladva emelkedett a lakosság fogyasztása, és az ütem mérséklődését követően még 2006-ban is 28%-kal haladta meg a 2001. évit. A 2006-2007. évi kiigazítás illetve a 2009. évi válságkezelő intézkedések hatására a lakossági fogyasztás mintegy 10%-kal csökken, így 2010-ben - a GDP-hez igazodóan - 16%-kal haladja majd meg a 2001. évit.
    - Az Orbán-kormány idején 2001-ben épült a legtöbb lakás: 28 054 darab. 2002 és 2008 között minden évben több épült! A rekord 2004 és 2005: 43 913 és 41 084 darab.
    - 2002-2008-ban évente átlagosan 178 ezer új személygépkocsit értékesítettek a 2001. évi 148 ezerrel szemben.
    - Több, mint háromszorosára nőtt a számítógéppel rendelkező családok aránya. 2001-ben 100 háztartásra 17 személyi számítógép jutott, 2007-ben már 53.
    - 8-szorosára emelkedett az otthoni internet használók száma. 2001-ben még csak a háztartások 6%-ában volt internet elérés, 2008-ban már 47%-ában."”
  • 26. tosa2 2010. február 16. 13:05
    „Fidesz rajongók !! Újra és újra leírom , hogy próbáljatok normális és nem gyalázkodó,gúnyos
    hangnemben írni azoknak, akik nem szeretik a narancsot. Ez titeket is minősít. Még nektek
    is lehet savanyú ez a gyümölcs. Bár lehet, tényleg jön a kánaán, minden szép lesz, minden jó
    lesz, de kinek , és főleg miből ??”
  • 25. Reális 2010. február 16. 12:51
    „Viszlát Márianosztrán!”
  • 24. geza11 2010. február 16. 12:49
    „T."nanemá" #12. Azért ebből a programból nem minden valósult meg!
    Pl:Családi adózás,cigányság munkához juttatása, a kekszgyáriak is
    tudnának beszélni....stb. Ennek ellenére nekem prolinak tervezhetőbb,
    könnyebb volt a helyzetem.(Ja... meg volt még munkahelyem!)”
  • 23. szocdem 2010. február 16. 12:31
    „"akkor szólj nekem, ha nagyon nehéz lesz a helyzet!" Mint mondta, 2006-ban ugyanezért mondott igent az ismételt felkérésre.

    ehheheheehehehheeheheh

    A süllyedő hajónak végül is mindegy hogy mihez ért a kapitánya.

    BAjnai a libák árához, meg a kisemberek megnyúzásához ért. Mielőtt elsüllyedünk, pár fuldoklót lenyomott még, hogy néhányan tovább élhessenek..
    Ez a politikai hozzáértés:(((((((((((((((”
  • 22. Túrabakancs 2010. február 16. 11:57
    „akinemfél!
    Talán nem kellene provokálnod az embereket a cinikus írásaiddal, ferdítéseiddel, és akkor
    majd felesleges lenne az írásaimra válaszolnod. Te nem Jobbikos szimpatizáns vagy, hanem
    liberális, csak kiemeled a Jobbik választási proigramjának kényes lépéseit, majd ezt úgy
    állítod be, mintha te ennek örülnél. Így sokan hiheteik, hogy te a radikális oldalt képviseled,
    miközben ennek az ellentettje az igaz. Furmányos vagy, sajnos még Primaxot is megtévesztetted.
    Viszont valamit rosszul csinálsz, hiszen a Jobbik nem gyengül hanem erősödik, úgyhogy csak így
    tovább. :)”
  • 21. ungi 2010. február 16. 11:31
    „Nanema! Amiket a 12. hozzaszolasodban irtal, hat elöször kekültem, majd zöldültem, mert sok minden nem ugy volt, ahogy te leirtad. Egyet emelnek ki belöle! Visszaallitottak a Gyes-t, es Gyed-et. Hat en ebben az idöben voltam eppen Gyes-en, es nem hogy visszaalitottak, hanem törvenytelen modon elvontak a Gyesesektöl. Aztan ha jol tudom 3 Gyesen levö hölgy kezdemenyezesere, egyösszegben kellett mindenkinek kifizetni, amit elvontak! Persze, akkor mar, amikor fizetni kellett, nem a Viktorka volt hatalmon. Meg azert az, hogy majdnem 20 km autopalyat epitettek 4 ev alatt, nevetsegesnek tartom. Es hallottad azt is, hogy mennyibe került ez a 20 km? Na mert attol kapok en csak igazan idegbajt.
    Egy biztos, valtozas kell, mert igy ahogy most van, nem mehet mar sokaig. Es lehet, igaza van Bajnainak, mert vegre egy iranyba kellene tolni az orszag szekeret!”
40 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem bírta a felvi.hu

Több olvasónk is panaszkodott arra, hogy a felvételi határidő legvégén akadozott a felvi.hu elérése. Tovább olvasom