Kisalföld logö

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 7°C | 10°C Még több cikk.

Bajnai Gordon New Yorkba utazott

Bajnai Gordon miniszterelnök ötnapos hivatalos látogatásra az Egyesült Államokba, New Yorkba utazott vasárnap.

A delegáció tagja Balázs Péter külügyminiszter is - tájékoztatta az MTI-t a kormányszóvivő.

Szollár Domokos elmondta: a miniszterelnök részt vesz az ENSZ klímacsúcson és az ENSZ közgyűlés 64. ülésszakának megnyitóján.
A programról azt közölte: Bajnai Gordon felszólal a klímacsúcs egyik kerekasztal-beszélgetésén. Az ENSZ közgyűlésen a külügyminiszter beszél majd Magyarország képviseletében.

A kormányszóvivő kitért arra: Bajnai Gordon egyeztet majd Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárral, és több rövid, kétoldalú megbeszélésre is lehetősége lesz, mivel a közgyűlésen nagyjából kétszáz állam- és kormányfő vesz részt.

A magyar miniszterelnök találkozik amerikai befektetőkkel, valamint az amerikai magyarok képviselőivel is, és előadást tart a Columbia Egyetemen.

Olvasóink írták

  • 6. pamplona 2009. szeptember 21. 15:34
    „Libatolvaj Gordonka megkapja az instrukciókat a "befektetőktől"!”
  • 5. kolombela 2009. szeptember 21. 06:50
    „Most azokkal a cionistákkal találkozott, akik nem izraelben élnek.”
  • 4. pmc 2009. szeptember 20. 22:26
    „a bin laden air toursal kellet volna utaznia
    csak odautra”
  • 3. 13.István 2009. szeptember 20. 21:07
    „És miről tart előadást ?”
  • 2. jirzi1 2009. szeptember 20. 20:42
    „Nocsak !Ha már mi fizetjük az utat megkérdezhettek volna hogy retúrt akarunk e neki?”
  • 1. hehe08 2009. szeptember 20. 20:36
    „Air France-szal??? Csak mert az "le szokott esni"...... :D:D:D:D....... hátha........”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Összeégett holttest a sertéstelepen (galéria)

Egy ember holttestére bukkantak a tűzoltók a főváros X. kerületében vasárnap reggel kigyulladt… Tovább olvasom