Kisalföld logö

2017. 04. 29. szombat - Péter 4°C | 13°C Még több cikk.

Bajnai gázellátási háromszög létrehozását kezdeményezte

Észak-dél-keleti gázellátási háromszög létrehozását kezdeményezte a térség biztonságos energiaellátásáért Bajnai Gordon miniszterelnök a szerdai budapesti energia-csúcstalálkozón.
A visegrádi országok (V4) - Magyarország, Szlovákia, Cserhország és Lengyelország - kormányfői kibővített tanácskozásának sajtónyilvános részén a miniszterelnök elmondta: a háromszög keleti csúcsa az Európai Unió déli energiafolyosójának létrehozása lenne, amelynek zászlóshajója a Nabucco gázvezeték. Az északi csúcsot a Lengyelországba tervezett, cseppfolyós gáz fogadására és átalakítására alkalmas LNG terminál, a déli csúcsot pedig a horvátországi Krk szigetén megépítendő másik LNG terminál alkotná.

A háromszög csúcsai között az energia szabad áramlását a közép-európai országokat összekötő gázvezeték- hálózat, az úgynevezett Észak-Dél energiafolyosó biztosítja majd - mondta Bajnai Gordon. A plenáris ülésen Bajnai Gordon hangsúlyozta, hogy a közép-kelet-európai országoknak közösen kell kialakítaniuk energiapolitikájukat, és összehangolt stratégiákra van szükség a helyzet megnyugtató megoldásához.

Kifejtette: a közép-kelet-európai országok energiabiztonságának erősítéséért csökkenteni kell az egyoldalú energiafüggőséget, szorosabbá kell tenni az együttműködést állami és nem állami szinten egyaránt, együtt kell fellépni az Európai Unióban és azon kívül. Az egyoldalú energiafüggőség csökkentéséhez több, egymástól független forrásra kell építeni - mondta Bajnai Gordon.

Ahhoz, hogy a térség egységes földgázpiacként működhessen, további segítséget nyújthat az eltérő engedélyezési, kereskedelmi- és üzemi szabályzatok összehangolása. Az egységes piac irányába tett fontos lépés lehet a nemzeti szállítótársaságok stratégiai együttműködésének kialakítása. Bajnai Gordon hangsúlyozta: a megújuló energiaforrásoknál kiemelkedő a jelentősége a gazdasági és politikai együttműködésnek is, hiszen a megújuló energiahordozók bővítése növeli a térség energiaellátási biztonságát, mérsékli a függőséget az energiaimporttól, csökkenti az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását, a beruházásokkal, a szükséges alapanyagok előállításával új munkahelyeket is teremthet.

A miniszterelnök kitért arra, hogy a megújuló energiaforrások fejlesztése az Európai Unió céljaival összhangban közös érdek. Emellett az országok többsége érdekelt a nukleáris erőműépítésben is, ahhoz, hogy ez kifizetődő legyen, elengedhetetlen az integrált elektromos árampiac megteremtése. Beszédében Bajnai Gordon emlékeztetett arra, hogy a V4 országok már eddig is sikeresen működtek együtt az energiakérdésekben, a budapesti energiabiztonsági csúcsértekezlettel szeretnék ezt szélesebb regionális kerettel kiegészíteni.

Hangsúlyozta, hogy Közép-, Kelet- és Délkelet-Európa államai energiabiztonságának erősödése nagyban hozzájárul az összeurópai energiabiztonság növeléséhez, még akkor is, ha a fejlesztések eredménye közvetlenül ebben a térségben jelentkezik.

A 2014-től létrehozandó EU energiabiztonsági és infrastruktúra-alap segítheti e tervek megvalósítását. A konferencián, amely Bajnai Gordon bevezetője után zárt ajtók mögött folytatódott, a lehetséges alternatív energiaforrásokról, útvonalakról folytatnak megbeszéléseket a visegrádi négyek, továbbá Bulgária, Horvátország, Románia és Szerbia kormányfői. Képviselteti magát Ausztria, Németország, Szlovénia, Bosznia és Hercegovina, Spanyolország, az Egyesült Államok, az Európai Bizottság, valamint a Nemzetközi Energiaügynökség is.

A Nemzetközi Energiaügynökség vezérigazgatója, Tanaka Nobuo a tanácskozás kezdete előtt az MTI-nek adott interjúban azt mondta, hogy a Nabucco és a Déli Áramlat gázvezeték közül az előbbi lenne a hatékonyabb eszköz az Európai Unió földgázellátásának javítására.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Domokos László: havonta 200 millió forintos hiány

Békés megye három, fekvőbeteg-ellátással és szakrendeléssel is foglalkozó kórháza az idén havonta… Tovább olvasom