Kisalföld logö

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 5°C | 14°C Még több cikk.

Bajnai: fenn kell még tartani az aktív állami válságkezelést

Magyarország óvatosan értékeli a gazdasági válságból való kilábalás kezdeti jeleit, és úgy véli, hogy egyelőre fenn kell tartani az aktív állami válságkezelést - mondta Bajnai Gordon csütörtökön magyar újságíróknak, amikor megérkezett az Európai Unió rendkívüli brüsszeli csúcstalálkozójára.

Az állam-, illetve kormányfők kötetlen vacsorán vitatják meg, milyen álláspontot képviseljen az EU a G20-ak jövő heti pittsburghi értekezletén a világgazdasági válság elleni fellépést illetően.
Bajnai szerint valódi jelei vannak ugyan a stabilizációnak, de tartani lehet attól, hogy az "elszaladt" állami eladósodás, a törékeny fogyasztói helyzet és a még csak konszolidálódó bankok állapota miatt a kilábalás lassú, elhúzódó, törékeny és visszaesésektől tarkított lesz.
"Indokolatlan a hurráoptimizmus, óvatosnak kell lenni" - jegyezte meg.
A miniszterelnök kifejtette: azzal egyetért Magyarország, hogy erősíteni kell a bankok nemzetközi felügyeletét, de azzal nem, hogy a válság kellős közepén túlságosan magas tőkekövetelményeket támasszanak a bankokkal szemben a hitelállományhoz képest. Ebben az esetben ugyanis visszafognák a hitelezést, ami károsan hatna a talán lassan kibontakozó gazdasági növekedésre.
"Inkább közép-, illetve hosszabb távú tőkeerősítő programot tudunk pártolni" - tette hozzá.
Szintén a bankokkal kapcsolatban a miniszterelnök kitért arra, hogy Magyarország - összhangban az uniós irányelvekkel - már elkezdte előkészíteni azt a törvényt, amely a bankfelügyeletnek több jogosítványt ad, "és éppen tegnap fogadtuk el azt a magatartáskódexet, amely a bankok és a magánügyfelek viszonyát szabályozza, teljesen új módon, sokkal szigorúbban, mint eddig".
Magyarország tehát e tekintetben nem vár közös európai álláspontra, hanem elébe megy annak - tette hozzá.
Bajnai szólt arról, hogy miközben a gazdaságban látszanak a stabilizálódás jelei, a munkanélküliségi adatok egy ideig még romlanak, ezért szükség van azokra az aktív kormányzati programokra, amelyek a munkanélküliség növekedését fékezik.
Elmondta a kormányfő, hogy a csütörtök esti vacsorán minden bizonnyal felmerül az is, miként készüljön az EU a decemberi koppenhágai globális klímaértekezletre. Ott meg kell majd megvitatni, milyen arányban finanszírozzák az államok és államcsoportok a káros éghajlatváltozás elleni küzdelem anyagi terheit.
Egyelőre nincs egységes uniós álláspont - jelentette ki Bajnai. Mint mondta, vannak, akik kizárólag szennyezésarányosan osztanák el a terheket, tehát mindenki annak arányában fizetne, amilyen arányban szennyezi a föld légkörét. A másik szélsőséges felfogás szerint tisztán GDP-arányosan kellene terheket vállalni, tehát a jómódúbbak fizetnének többet.
"Józan kompromisszumot kell kötni" - mondta Bajnai, és közölte: Magyarország álláspontja a két szélsőség között van, azzal, hogy szerinte a gazdasági teherviselő képességnek kell nagyobb arányt képviselnie a két szempont közül.
Újságírói kérdésre válaszolva Bajnai Gordon elmondta: Magyarországnak elemi érdeke, hogy a szentgotthárdi Opel gyáregység talpon maradjon. Ennek érdekében folynak a tárgyalások magával a gyárral, "és mindenkivel, aki ebben szerepet játszik" - mondta a miniszterelnök, de ezekről a megbeszélésekről nem kívánt részletekkel szolgálni.

Olvasóink írták

  • 4. load 2009. szeptember 18. 21:06
    „1. janika
    2. a.h.a.
    3. kolombela
    Fiúk!
    Elolvastátok a cikket?
    Megértettétek?
    Van hozzá kapcsolható véleményetek?
    Ha munkahelyek szűnnek meg jajgatás van.
    Ha multikat segítenek a munkahely megőrzésben, jajgatás van.
    Csak egy csendes kis véleményt kérnék bármelyikőtöktől.
    Mi lenne a racionális gazdasági döntés?
    Szerintetek!”
  • 3. kolombela 2009. szeptember 18. 15:27
    „Magyarra fordítva: még nem loptunk eleget.”
  • 2. a.h.a. 2009. szeptember 18. 13:39
    „Biztos a most megszűnő komáromi üzemnek is sok segítséget felajánlottak, hogy maradásra bírják!
    Dumába verhetetlenek.”
  • 1. janika 2009. szeptember 18. 12:37
    „Ezek aztán tudnak! Tíz körömmel ragaszkodni a potjaikihoz!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Cozma-gyilkosság: Újabb hat embert vettek őrizetbe

Újabb hat embert vett őrizetbe rendőrség a Cozma-gyilkossággal összefüggésben. Tovább olvasom