Kisalföld logö

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

Bajnai fájdalmas programjáról tárgyal a frakció

Bajnai Gordon gazdasági miniszter, miniszterelnök-jelölt programjának "fájdalmas" részeiről tárgyal csütörtökön az MSZP frakció a Képviselői Irodaházban.

A frakcióülésre délután öt óra előtt folyamatosan érkeztek a képviselők, köztük Bajnai Gordon is, aki az irodaház előtt azt mondta, programja "fájdalmas" részeihez kéri most politikustársai támogatását. A Független Hírügynökség információi szerint a politikus az MSZP frakciójának azt mondta, hogy azért jött, hogy még egyszer világossá tegye: a támogatásra váró nyilatkozat csak a fájdalmas lépéseket tartalmazza, nem a teljes válságkezelő programot, ezért nincs benne szó például az adócsökkentésről. Hozzátette, hogy a nyilatkozat nem puhulhat fel, mert az a válságot erősítené, de ha érkezik érdemi javaslat az MSZP frakciótól, akkor az benne lesz a programjában. Információink szerint Bajnai leszögezte, hogy a nyilatkozat aláírásának a képviselők részéről nincs alternatívája. Írásos támogatás nélkül Bajnai nem vesz részt a párt vasárnapi kongresszusán.

A szintén a frakcióülésre érkező Horváth Csaba, szocialista alpolgármester újságírói kérdésre elmondta, hogy elemeiben, tételesen kell most végigmenni azokon a lehetőségeken, amik vázlatosan a miniszterelnök-jelölt elképzeléseit is tartalmazzák. Meg kell vizsgálni más frakciótagok javaslatait is, hogy azok érdemben ki tudnak-e váltani bármilyen elemet. Hozzátette, hogy bízik abban, hogy sikerül konszenzusra jutni és egy valóban válságkezelő, bizalomerősítő és munkahely-megtartó csomagot találni úgy, hogy az ne váltson ki túlzott szociális feszültségeket. Mint a Független Hírügynökség már hírül adta, megszüntetnék 2010-től a közszférában a 13. havi fizetést, felgyorsítanák a nyugdíjkorhatár 65 évre emelését, nem fizetnék ki idén a 13. havi nyugdíj második felét, 2 évre befagyasztanák a családi pótlékot a jelenlegi szinten egy átmeneti időszak után. Idén július elsejétől felfüggesztenék a lakástámogatásokat, köztük a szocpolt, valamint már ettől az évtől csökkentenék a gáz- és távhőár-kompenzációt - egyebek mellett ilyen tervek szerepelnek abban a politikai nyilatkozatban, amelyhez a kormányfő-jelölt az MSZP és az SZDSZ parlamenti frakcióinak támogatását kéri.

Bajnai Gordon délelőtt a miniszterelnök-jelölt a Magyar Nemzeti Bankban tájékozódott és tájékoztatott a jelenlegi és várható gazdasági folyamatokról. Utána újságírók előtt elmondta, hogy a programja elfogadtatásának vasárnap estig le kell zajlania. A program végrehajtásába csak világos parlamenti többséggel lehet belekezdeni.

19: 05 - Az MSZOSZ szeretné megismerni a teljes Bajnai-csomagot

A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) szeretné megismerni a teljes Bajnai-csomagot, és arról érdemben tárgyalni - mondta a Független Hírügynökségnek csütörtökön Pataky Péter, a szövetség elnöke. Hozzátette: rövidtávú érdekek miatt meghozott igazságtalan intézkedéseket nem támogatnak.Az érdekképviselet elnöke az állami szférában dolgozók jövedelmének visszafogásával kapcsolatos tervekről azt mondta: meg kell vizsgálni, hogy mi mit szolgál, de azt nem kellene elfelejteni, hogy igazán jelentős kiadáscsökkentést az önkormányzati feladatellátás és az igazgatás átszervezésével lehetne elérni. A nyugdíjrendszerben tervezett változtatásokról szólva Pataky Péter kiemelte: a nyugdíjkorhatár emeléséről tárgyalnának, de értelmetlen és igazságtalan intézkedéseket nem támogatnak. A nyugdíjkiadásokkal kapcsolatban felhívta a figyelmet az MSZOSZ már korábban is hangoztatott álláspontjára, amely szerint felül kell vizsgálni a magánnyugdíjpénztári rendszert, módosításokkal itt szintén nagyobb tételt lehetne megspórolni. A szociális támogatások szűkítésével kapcsolatban az érdekképviselet vezetője úgy fogalmazott: lehet, hogy az anyasági ellátás néhány szempontból nagyvonalúbb Magyarországon, mint több uniós országban, de összességében igazságtalanok lehetnek a szigorítások. Pataky Péter azt mondta: a táppénz csökkentését például érthetetlennek tartja, a lakástámogatások szűkítését pedig értelmetlennek, hiszen közben az építőipari kapacitás bővítéséről beszél a kormányzat. Az MSZOSZ elnöke közölte: a most nyilvánosságra került elképzelésekről csak akkor lehet érdemben véleményt mondani, ha a többi tervezett intézkedést is megismerik. Nem tudni a többi között azt sem, hogy mi lesz az adó- és járulékcsomaggal, amit az Országgyűlés hétfőn levett napirendjéről. Pataky Péter az április 18-i demonstrációval kapcsolatban azt mondta: azt a gazdasági válsághelyzet, és annak kezelése miatt hívták össze, ez nem változott. A szakszervezet kiemelten fontosnak tartja a foglalkoztatás biztosítását, és azt, hogy ne mindig ugyanazt a réteget terheljék.

Olvasóink írták

  • 6. load 2009. április 03. 14:31
    „5. Freddy01
    Akkor ez eddig 3,5%.
    Folytasd!”
  • 5. Freddy01 2009. április 03. 13:57
    „17 milliárd apeh "jutalom", azonnali visszafizetése..bankvezetők, minisztériumi vezetők, máv vezérek, bkv tanácsadók, vezetők, képviselői pénzelnyelések, stb..stb..folytassam még ?”
  • 4. load 2009. április 03. 13:15
    „3. MTT
    Ha mind a 385 parlamenti képviselőt elzavarnánk, a kéviselői tiszteletdíj, szállásköltség és más költségtérítések megszüntetésével 3,7 milliárd forintot lehetne egy évben megtakarítani.
    Ez a Bajnai által szándékolt 600 milliárdos megtakarítási összegnek a 0,62%-a.
    Mi legyen a többi 99,4 százalékkal?”
  • 3. MTT 2009. április 03. 08:30
    „Remélem ezt nem támogatja egyetlen épeszű sem. Először a képviselőket kellene létszámban minimalizálni, meg a rengeteg szolgálati autójukat és a támogatásukat megnyírbálni. Aztán a pórnépet. Fejétől bűzlik a hal.”
  • 2. maciikám 2009. április 02. 21:00
    „ez igen!Megismerhettük!Köszönjük!
    És ebből is megint a "szegény" ember jön ki rosszul!DE azon senki sem gondolkodik az szoba se jött hogy a képviselők fizetését csökkentsék vagy egyéb hasonló dolgok!Ilyennel senki nem foglalkozik!IGen tőlünk vegyék el a 13. havi nyugdíjt, a Gyest, a Gyedet csökkentsék de, akkor a képviselők fizetését is csökkentsék ne peddig emeljék az ővéket! Remélem ez majd kihuzza az országot a páccból!!”
  • 1. kandur666 2009. április 02. 20:10
    „Nagyrészben megismerhettük a nagy Bajnai csomagot.

    De hol van belölle a képviselők megszoritására vonatkozó rész. Pl. fizetésük felére való csökkentése, jogtalanul felvett költségtérítése stb.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lendvai az egyedüli jelölt az MSZP pártelnöki posztjára

Lendvai Ildikó lesz az egyetlen jelölt az MSZP vasárnapi rendkívüli kongresszusán a leköszönő… Tovább olvasom