Kisalföld logö

2017. 01. 19. csütörtök - Sára, Márió -8°C | -1°C Még több cikk.

Bajnai: erőszakos kontárság okozza a káoszt a közoktatásban

Bajnai Gordon szerint erőszakos kontárság jellemzi a kormány közoktatás-politikáját, ami káoszt, bizonytalanságot okozott.
Bajnai Gordon szerint erőszakos kontárság jellemzi a kormány közoktatás-politikáját, ami káoszt, bizonytalanságot okozott.

Az Együtt-PM szövetség vezetője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a kormányzat még el sem fogadott rendeletekre hivatkozva, törvénytelen szóbeli utasításokkal próbálja iránytani az iskolákat, míg a tanárok helyenként napi 16 órát dolgoznak, hogy orvosolják az új iskolarendszer hibáit.

Hozzátette: a közoktatás központosítása elképesztő bürokráciát hozott létre, az iskoláknak még ceruzabeszerzéskor is az országos intézményfenntartóhoz kell fordulniuk. Véleménye szerint az államosítás függő helyzetbe hozta a pedagógusokat: akinek konfliktusa van, az ország másik végében sem kaphat állást, mert a munkáltató mindenhol a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ.

Az Együtt-PM vezetője szerint politikai szempontok alapján döntenek az iskolaigazgatók kinevezéséről, ugyanakkor országszerte száz intézménynek nincs vezetője.

Bajnai Gordon szerint kaotikussá vált a tankönyvrendelés is: a terjesztést államosították, az árrés 13-ról 20 százalékra emelkedett, a tankönyvek árát pedig már nyáron ki kellett fizetniük a szülőknek.

Emlékeztetett arra, hogy pártja korábban egy fehér könyvet dolgozott ki az oktatási rendszer átfogó átalakítására. Ennek része, hogy újra a helyi közösségek és a szakmai testületek döntésén múlik majd, ki vezesse az iskolát, visszaállítják az iskolák gazdasági és szervezeti önállóságát, az önkormányzatok pedig visszakapják a fenntartói jogokat.

Az Együtt-PM megszüntetné a Könyvtárellátó Nonprofit Kft.-t, és újra versengő szolgáltatókra bízná a tankönyvterjesztést. Lehetővé tennék továbbá, hogy az idős pedagógusok ismét dolgozhassanak a nyugdíj mellett, a gyesről visszatérő anyák pedig részmunkaidőben taníthatnának - sorolta.

Bajnai Gordon kitért arra, hogy a kormány 9,6 milliárd forintot biztosít a szombathelyi Haladás-stadion és -sportcsarnok létesítésére. A volt miniszterelnök azt mondta: ennyi pénzből a mindennapi testnevelés órákhoz szükséges, hiányzó 460-ból 130 tornatermet meg lehetne építeni az országban, és ha kormányra jutnak, ők elsőként a gyermekek érdekeit fogják nézni.

Fidesz: Bajnai Gordon kizárólag hergelni képes a pedagógusokat, segíteni nem

Bajnai Gordon kizárólag hergelni képes a pedagógusokat, segíteni nem - reagált a Fidesz az Együtt-PM szövetség vezetőjének szavaira.
Bajnai Gordon pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: erőszakos kontárság jellemzi a kormány közoktatás-politikáját, ami káoszt, bizonytalanságot okozott. Az ellenzéki politikus a többi közt a közoktatás központosítását, valamint a tankönyvterjesztés államosítását bírálta.
A Fidesz közleményében úgy fogalmaz: szemben Bajnai Gordon kormányzásával, amikor több száz kistelepülés iskolájára tettek lakatot, pedagógusok ezrei kerültek utcára és a fizetésüket is csökkentették, jelenleg 60 százalékos béremelési program indult számukra és állami garancia áll az iskolák fenntartása mögött.
Szerintük Bajnai Gordon eltörölné a pedagógusok béremelését, a mostani 60 százalékos bérnövelés negyedét is elegendőnek tartaná. Hozzátették: a Gyurcsány-Bajnai-kormány "liberális kísérleti tereppé tette az iskolákat, ahonnan minden ötödik gyermek funkcionális analfabétaként és leendő tartós munkanélküliként került ki".
A közoktatás átalakítása a szülők, a gyermekek, a pedagógusok és az ország nemzetgazdasági érdekeit szolgálja - fogalmaz a Fidesz.
Hozzáteszik: az állami tankönyvellátás bevezetése is nyilvánvalóan sérti a Gyurcsány-Bajnai-szövetség érdekeit, hiszen az ő kormányzásuk alatt a piaci szereplők - a szülők kárára - kedvük szerint nyerészkedhettek a tankönyvárakon. Jelenleg azonban állami kontroll védi a szülők pénztárcáját, a tankönyvellátó pedig kizárólag a tankönyvellátásba forgatja vissza bevételeit.
Közölték még: jelenleg 600 ezer rászoruló diák jut ingyenes tankönyvcsomaghoz és néhány éven belül minden általános iskolás diák ingyenesen fog hozzájutni a tankönyvekhez.

Olvasóink írták

  • 2. dödike 2013. augusztus 30. 16:40
    „Pont egyik nap olvastam hogy drágábbak a tankönyvek,előre ki kellett fizetni és pont a fidesz szállította le a tankötelezettséget hogy még több analfabéta legyen.A közoktatás átalakítása meg egy középkori recept mai változata egy múmiával az élen.”
  • 1. pozdorja 2013. augusztus 30. 13:32
    „De hát Viktor szereti a focit. Jobban mint a diákokat. Ennyit igazán megengedhetünk neki. Nehogy már szakadt stadionokba kelljen a felcsúti fc-nek mennie. Még sokkot kapnak attól, hogy néz ki valójában az ország Felcsúton kívül.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyurcsányék megkezdik az együttműködési tárgyalásokat az MSZP-vel

A Demokratikus Koalíció (DK) a jövő hét első felében megkezdi az együttműködési tárgyalásokat az… Tovább olvasom